Szávay kikapott Kuznyecovától, így egyesben véget ért fantasztikus menetelése
Népszabadság * Munkatársunktól * 2007. szeptember 6.







Amikor a győztes is gratulál: Szávay (háttal) és KuznyecovaKép: REUTERS – Mike SegarPont került egy meseszép történet végére. Négy, győztesen megvívott mérkőzés után az ötödiket elveszítette Szávay Ágnes: a 4. helyen kiemelt, 2004-ben ugyanitt bajnoki címet szerző Szvetlana Kuznyecova 6:1, 6:4-re megnyerte kettejük negyeddöntőjét. Fogalmazhatjuk úgy is, és a szívünknek ez a kedvesebb, hogy Szávay – élete első felnőtt US Openjén – nem jutott az elődöntőbe.
Nem kellene most elemezgetni, hogy a játék mely elemeiben nem volt igazán partnere a magyar az orosznak, arra sem kellene utalni, milyen nyomás nehezedik egy tizenéves játékosra a világ egyik legjelentősebb tornájának negyeddöntőjében, maradjunk annyiban, hogy a rutin győzedelmeskedett a fiatalság fölött. Meglehet, Szávay megilletődötten kezdte a játékot, ahogyan az is elképzelhető, hogy Kuznyecova „megtanulta” ellenfele stílusát – volt ideje a New Havenben elbukott első szettben -, ezzel együtt csak a negyedik játékban ébredt fel Ági. Sajnos, akkor már 3:0-ra vezetett az ellen, és ez az egy gém csupán arra volt elég, hogy a vége ne nulla legyen. A fontos pontokat, amelyeket az előző mérkőzéseken Szávay nyert, most az orosz vitte el; sajnos, túl korán dőlhetett hátra.
A huszonhat perces első játszma után ismét csak Kuznyecova szerzett megnyugtató előnyt (2:0), ezt követően hiába tért magához Ági, már csak futott az eredmény után. Komoly egyenlítési lehetősége 3:4-nél volt, akkor azonban a szerencse az orosz mellé állt. És hiába zárkózott föl Szávay 4:5-re, az orosz hozta az adogatójátékát, és ezzel 6:1, 6:4-re megnyerte a mérkőzést. Ellenfele a döntőbe jutásért a honfitárs Csakvetadze (6.) lesz, aki ugyancsak két játszmában verte az izraeli Peert (18.).
Ott van továbbá az elődöntőben a világelső Justine Henin, aki még kedden győzte le Serena Williamst. Az egymást különösebben nem kedvelő két játékos az idén harmadszor játszott egymással Grand Slam-torna negyeddöntőjében, és ismét a belga győzött (7:6, 6:1). Henin a Jankovics-Venus Williams mérkőzés győztesével játszik a döntőbe jutásért.
„Száz évig nem lesz akkora teniszezője Spanyolországnak, mint Rafael. Inspiráló a játéka, valamennyiünk számára példakép” – mondta a napokban Nadalról David Ferrer, hogy aztán kedd este négy játszmában legyőzze (6:7, 6:4, 7:6, 6:2). „Hihetetlen szezont produkál, szerintem jelenleg ő a világ egyik legjobb játékosa” – ezt meg Nadal mondta Ferrerről, azt követően, hogy a három és fél órás mérkőzés végén gratulált neki.
A férfitorna meglepetésembere, a 19. születésnapját a múlt csütörtökön ünneplő Ernests Gulbis meghajolt a rutin előtt: a világranglista 88. helyén álló lett fiatalembert a pályafutása 12. US Openjén játszó Carlos Moya verte négy játszmában. Nem mellesleg a negyeddöntőbe jutás a spanyol eddigi legjobb New York-i eredménye, amit egy mutatós hanyatt eséssel meg is ünnepelt. A szerb Djokovics a harmadik szettet ugyan elvesztette az argentin Monaco ellen, de négy játszmában továbbjutott.
A negyeddöntő párosítása: Federer (svájci)-Roddick (amerikai), Davigyenko (orosz)- Haas (német), Djokovics (szerb)-Moya (spanyol), Ferrer (spanyol)-Chela (argentin).

