Forrás: Stop!

Angela Merkel

Az idegenellenesség, a rasszizmus és az antiszemitizmus ellen emelt szót csütörtökön a német kancellár.

Egy drezdai egyházi rendezvényen elhangzott beszédében Angela Merkel hangsúlyozta: aki a szabadságot biztosítani akarja, annak a leghatározottabban fel kell lépnie az idegenellenesség, a rasszizmus és az antiszemitizmus minden formája ellen. Mintegy 1200 aktív és nyugállományú evangélikus pap előtt a kormányfő hangsúlyozta az egyházak szerepét a demokrácia biztosításában. A vallási toleranciát a pluralista társadalomban való békés együttélés elengedhetetlen előfeltételének nevezte. „Tolerancia nélkül nem létezhet béke a nemzetek, a kultúrák és a vallások között” – jelentette ki a kancellár, aki egyidejűleg a politikai vitákban való részvételre szólította fel az egyházakat. Merkel beszéde egy nappal azután hangzott el, hogy nyilvánosságra került: a hatóságok – elsősorban amerikai katonai és polgári célpontok ellen irányuló – iszlamista hátterű merényletkísérleteket lepleztek le. A történtek nyomán az első felmérések szerint erősödött az iszlámellenesség Németországban, ahol több mint hárommillió muzulmán él. A biztonsági szervek az esetleges terrorista tevékenység szempontjából veszélyesnek tartott, úgynevezett „kemény maghoz” tartozó személyek számát néhány százra becsülik a németországi muzulmánok körében. A kancellár csütörtöki beszéde előtt Wolfgang Scha:uble belügyminiszter is óva intett az iszlámellenességtől, s a németországi iszlám szervezetekkel való párbeszéd elmélyítését szorgalmazta.

Comments are closed.