Forrás: Stop!

Solti György (Sir Georg Solti)

Tíz éve, 1997. szemptember 5-én halt meg Solti György karmester, zongoraművész, a múlt század egyik legkiválóbb dirigense.

1912. október 21-én született Budapesten. Csodagyerekként indult, tizenkét éves korában már nyilvánosan koncertezett, egy év múlva pedig a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán tanult zongorát és zeneszerzést Dohnányi Ernő, Kodály Zoltán, Bartók Béla és Weiner Leó irányításával. Tizenkilenc évesen, friss diplomával a kezében az Operaház korrepetitora lett, a karmesteri pálya mellett akkor döntött, amikor 1936-37-ben Salzburgban Toscanini asszisztenseként dolgozott. Budapesten 1938. március 11-én vezényelt először, de az ígéretes karrier véget is ért még mielőtt elkezdődött volna: a zsidó származású Solti az ordas nem léphetett fel az Operaházban. Anyja tanácsára Svájcba emigrált, ahol 1942-ben megnyerte a Genfi Nemzetközi Zongoraversenyt. 1946-tól a Bajor Állami Operaház, majd 1952-től Frankfurt város főzeneigazgatója lett. Vendégkarmesterként aztán bejárta az egész világot, vezényelte a párizsi, a chicagói operaház, a New York-i Metropolitan zenekarát, a londoni, a bécsi, a berlini filharmonikusokat. A világpolgár Solti választott hazája Anglia lett, az 1961 és 1971 között a Londoni Királyi Opera és a Covent Garden élén eltöltött tíz év pályájának legkiemelkedőbb korszaka volt. 1972-ben megkapta a brit állampolgárságot és az angol zenei élet terén kifejtett kiemelkedő teljesítményéért lovaggá ütötték. Munkakapcsolata a zenészekkel és énekesekkel eleinte nem volt felhőtlen. Agresszívnek tartották, nehezen viselték ellentmondást nem tűrő hangnemét, határozott, rendkívüli pontosságra törekvő, kemény stílusát, ezért porosznak nevezték, amit Solti teljes értetlenséggel fogadott. Robbanékony stílusára jellemző, hogy lovaggá ütésekor felkötött karral térdelt a királynő előtt, mert pár nappal korábban dirigálás közben hatalmasat csapott a karjára a karmesteri pálcával. Solti a klasszikus és romantikus zene kiváló tolmácsolójaként vált világhírűvé. Ötven évig volt hűséges a londoni Decca kiadóhoz, együttműködésük gyümölcse kétszázötven felvétel, köztük negyvenöt teljes operalemez. Összesen harmincegy Grammy-díjjal jutalmazták, a zenei Oscart soha senki nem kapta meg ennyiszer. Még közvetlenül a halála előtt is tele volt tervekkel, előjegyzési naptára 2000-ig megtelt, visszavonulásról hallani sem akart. A dél-franciaországi Antibes-ban halt meg. Négy évtizednyi távollét után először a hetvenes évek végén jött haza, a Bécsi Filharmonikusok élén. Nehezen bocsátott meg az óhazának, de élete vége felé megbékélt, tiszteletbeli vendégkarmestere lett a Budapesti Fesztiválzenekarnak, 1995-től sikeres koncerteket adtak itthon és külföldön. Solti Soltiról címmel nem sokkal halála előtt fejezte be memoárkötetét, amelyben azt írja: amikor a Balatonfőkajáron, a faluvégi dombról végigtekintett a napfényben szikrázó tavon, hatvan év után először érezte úgy, hogy valahová tartozik. Végakaratának megfelelően földi maradványait 1998. március 28-án a Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra.

Comments are closed.