A Külügyminisztérium hétfőn nyilvánosságra hozta a misszióvezetőknek küldött tájékoztatást a Magyar Gárdáról. A tárca azt követően jelentette meg webhelyén a körtáviratot, hogy a külügyi bizottság fideszes elnöke, Németh Zsolt közölte: a minisztérium utasítást küldött a nagyköveteknek. A távirat szövege szerint a külügy arra kérte a misszióvezetőket, hogy a Magyar Gárda augusztus 25-i megalakulásával kapcsolatban a tájékoztatásban szereplő szempontok alapján folytassanak beszélgetést a fogadó ország illetékeseivel és vezető sajtóköreivel, és erről jelentsenek.
A dokumentumban leírták, hogy a magyar társadalom meghatározó része egyértelmű elutasítással válaszolt a Jobbik Magyarország Mozgalom kezdeményezésére létrehívott Magyar Gárda megalakulására. A tájékoztatóban a tárca kiemelte: Gyurcsány Ferenc miniszterelnök Kovács Tamás legfőbb ügyészhez fordult, és a gárda törvényi felügyeletét kérte. A kormányfő tájékoztatta a Zsidó Világkongresszus és az Európai Zsidó Kongresszus vezetőit is, megerősítve, számára továbbra is irányadó a kirekesztés és a gyűlöletkeltés minden formájával szembeni zéró tolerancia. A Magyar Gárda augusztus 25-i alakuló gyűlése miatt több magyar és nemzetközi civil szervezet is tiltakozott. A kormánypártok és az MDF elhatárolódtak a szervezettől.
A Fidesz elnöksége viszont tegnap is úgy fogalmazott, visszautasítja a miniszterelnök utóbbi időben folytatott politikáját, amely az „antiszemita és a fasiszta kártya kijátszásával” magyar állampolgárok, szüleik és nagyszüleik tragédiáját saját hatalmi manővereinek szolgálatába állítja, és hiszterizálja a közvéleményt. Az MSZP tudatta: továbbra is azt várja a Fidesztől, hogy határolódjon el a Jobbiktól.
MTI-információ

