Forrás: Népszava

Sem Goró Oszkár, sem Gyenge Zsolt nem tagja a Fidesznek – tudatta tegnap közleményben Nyitrai Zsolt operatív igazgató. Információnk szerint ezt a közlemény nyilvánosságra kerülését követően közölték Illés Zoltán VI. kerületi Fidesz-elnökkel, Gyenge pártbeli főnökével. Illés állítólag azért nem értette a dolgot, mert a korábban SS-egyenruhában pózoló helyi képviselő a mai napig a párt terézvárosi frakciójának tagja, és kilépéséről senkit nem tájékoztatott. Goró, aki az MTV-székház ostromakor sörösdobozokkal dobálta a rendőröket, szintén fideszes színekben politizál a XV. kerületben.

Az MTV ostrománál Goró Oszkár (kis képünkön) sörösdobozokkal dobálta a rendőröketFotó: Szalmás Péter

Az MTV ostrománál Goró Oszkár (kis képünkön) sörösdobozokkal dobálta a rendőröketFotó: Szalmás Péter Gyenge Zsoltról az ellenzéki párt tavaly novemberi kongresszusa előtt jelentek meg több lapban azok a fotók, amelyeken a VI. kerületi önkormányzati képviselő náci egyenruhában feszít. Szijjártó Péter szóvivő akkor bejelentette, Gyenge „azonnali kizárása érdekében a Fidesz elnöksége megtette a szükséges lépéseket. Egy demokratikus párt tagja, még hogyha ő maga viccelődésnek gondolta is, ilyen dologgal nem viccelhet.” Az ügyben azonban a kerületiek tudomása szerint mostanáig nem történt semmi, ám mert az ügy ismét napirendre került, a Fidesz kiadott egy közleményt, hogy Sem Goró Oszkár, sem Gyenge Zsolt nem tagja a Fidesznek, amelyet azonban Nyitrai Zsolt lapunknak nem akart kommentálni. Az operatív igazgató tegnap csupán annyit közölt, a náci egyenruhában fényképezkedő fideszes tavaly lépett ki a Fideszből. Még tavasszal névtelenséget kérő fideszesek a Népszavának elmondták, Illés Zoltán VI. kerületi elnök megpróbált tenni a kizárás érdekében, Gyenge ugyanis a párt tagja volt, próbálkozásai azonban kudarcot vallottak. Az alapszabály értelmében öt embernek kell kezdeményezni az effajta eljárást, de Illés nem talált öt olyan Fidesz-tagot, aki jobbnak látta volna, ha a náci egyenruhában pózoló helyi politikustól megszabadulnak.

Gyenge Zsoltot lapzártáig nem sikerült megtalálni, egy nappal korábban azonban az egyik internetes újságnak arról beszélt, véleménye szerint, miután kiderült, hogy hagyományőrző szenvedélyének hódol az egyenruhákkal, illetve a fotókkal megzsarolták, a Fidesz országos vezetése megváltoztatta kizárására vonatkozó döntését. Közölte, úgy gondolja, elsikkadt az ügy. A szocialista párt helyi elnöksége egyébként még tavasszal, a holokauszt-emléknap előtt fordult nyílt levélben Illéshez, azt kérdezve, miért politizálhat még mindig az ellenzéki párt frakciójában az SS-egyenruhában pózoló politikus.

Nyitrai Zsolt lapunknak arról nem kívánt beszélni, hogyan szerepelhet fideszes színekben a terézvárosi önkormányzatban Gyenge, illetve a XV.-ben Goró Oszkár. Amikor az ugyancsak „problémás” Lengyel Zoltán a közelmúltban kilépett a parlamenti frakcióból, párttagsága is megszűnt, így rendelkezik ugyanis a Fidesz alapszabálya. A kerületi képviselők azonban, úgy látszik, akkor is lehetnek frakciótagok, ha kiléptek a pártból vagy – mint Goró esetében történt – eltávolították őket. Goró a XV. kerületi önkormányzat honlapján tegnap még Fidesz-KDNP-képviselőként szerepelt, Gyenge állítólagos távozásáról pedig hivatalosan mostanáig nem tájékoztatták az övéit.

F. Á.

Pesty a fotóst hibáztatta

Pesty Imre, az ellenzéki párt fővárosi regionális igazgatója korábban lapunknak azt mondta, Szijjártó még akkor jelentette be Gyenge kizárásának kezdeményezését, amikor nem ismerték a tényeket. Később kiderült, a helyi képviselő saját lakásában próbálta fel az SS-egyenruhát, barátja lefényképezte, s a fotókat akkor küldte el a sajtónak, amikor összevesztek. Pesty azt hangoztatta, az is hibás, aki a fényképeket a lapoknak elküldte. A nyílt levelet megíró MSZP-seknek azt üzente, Gyurcsány Ferenc kizárását is kezdeményezzék, a szocialisták elnöke ugyanis egykor elkobzott zsidó vagyonban él.

Comments are closed.