Lengyelország legtekintélyesebb főpapja sürgős egyházi fellépést szeretne a Radio Maryja antiszemitizmussal vádolt vezetője ellen, aki az országos politikába is beleártja magát.
Stanislaw Dziwisz bíboros, Krakkó érseke, a néhai II. János Pál pápa személyi titkára szerint a lengyel katolikus egyházban veszélyes válság érlelődik, s „nem lehet nem venni tudomást a történtekről, és várni, hogy mi következik ezután”.Keddi sajtójelentés szerint a krakkói főpap Tadeusz Rydzyk redemptorista szerzetes tevékenységéről beszélt így a püspöki konferencia augusztus végi ülésén. Véleményével azonban kisebbségben maradt, a résztvevők nem támogatták azt a konkrét javaslatát, hogy szervezzék át a Radio Maryja irányítását. A püspöki konferencia arra sem volt hajlandó, hogy fegyelmi intézkedésekkel fékezze meg Rydzyk atya antiszemita kirohanásait.Dziwisz szerint a Radio Maryja „egyre kevésbé járul hozzá az egyház egységéhez, inkább a … politikai taktikázás eszközévé válik”. Ugyanez vonatkozik Trwam televízióra, amelyet szintén Rydzyk irányít.A lengyel ügyészség augusztus végén közölte, nem lát okot arra, hogy büntetőeljárás alá vonja Rydzyk atyát. Összesen tizenhét panasz érkezett az ügyészségre, miután a Wprost című lengyel hetilap júliusban ismertette Rydzyk egyik előadását, amelyben élesen kikelt a zsidók ellen.A toruni újságíró iskola diákjai előtt még áprilisban tartott előadásában az antiszemita megnyilvánulásairól ismert Rydzyk kijelentette, hogy a zsidók kapzsik, egyszersmind azzal vádolta meg Lech Kaczynski államfőt, hogy támogatja a zsidók Lengyelországgal szembeni, sok milliárd dolláros kárpótlási követelését. Az előadásról a hallgatóság egy tagja magnófelvételt készített, s ennek szövegét közölte a Wprost.Augusztus elején XVI. Benedek pápa fogadta Rydzyket, és emiatt élesen tiltakoztak európai zsidó körök. A kedélyek lecsillapításának érdekében a Szentszék kénytelen volt közleményben megerősíteni, hogy ez az audiencia semmit nem változtatott „a katolikusok és zsidók közötti kapcsolatokról” vallott vatikáni állásponton.A Radio Maryja szélsőségesen nacionalista, EU-ellenes, idegengyűlölő és antiszemita jellegű műsorokat sugároz, amelyek botrányos tartalma már a Vatikán bírálatát is kiváltotta. Több mint hárommillióan hallgatják rendszeresen a rádiót, amely erős politikai befolyással bír a mélyen katolikus Lengyelországban. A brit hírügynökség értékelése szerint az egyház azért nem tud egységes álláspontot kialakítani Rydzykkel kapcsolatban, mert attól tart, hogy elfordul az egyháztól sok öreg és szegény lengyel, akinek a szerzetes erkölcsi támaszt jelent.

