Forrás: Népszava

Tony Blair volt brit miniszterelnök, a Közel-Kelettel foglalkozó „kvartett” (USA, Európai Unió, Oroszország és ENSZ) közel-keleti megbízottja tegnap második körutazására érkezett a térségbe. Tíznaposra tervezett látogatása során főleg az iz­raeli-­palesztin biztonsági helyzetről, a palesztinok szabad mozgásáról és az ellenőrző úttorlaszok számának csökkentéséről kíván tárgyalni Ehud Olmert izraeli miniszterelnökkel és Mahmúd Abbász palesztin elnökkel.

Olmert az Izraelbe látogató Alfred Gusenbauer osztrák kancellárral tartott közös sajtóértekezletén elmondta, hogy az Abbásszal folytatott tárgyalások során még nem sikerült közös elvi nyilatkozatot megfogalmazniuk a konfliktus rendezéséről, de próbálkoznak vele.

Az Iszlám Dzsihád „iskolaévkezdői ajándéknak” szánt rakétatámadása Szderot dél-izraeli város ellen „kiverte a biztosítékot” azoknál az izraeli politikusoknál is, akik mérsékelt álláspontjaikról ismertek. Az ismert „galamb” Hajim Ramon miniszterelnök-helyettes például kijelentette: nem képzelhető el, hogy Izrael üzemanyaggal, villanyárammal és élelmiszerekkel látja el a Gázai övezetet, míg palesztin szélsőségesek ugyanonnan rakétáikkal szándékosan izraeli gyerekek életére törnek. Javasolta, hogy ezentúl Izrael minden rakétára a Gázába továbbított villanyáram két óráig tartó megszakításával válaszoljon. Saul Mofaz közlekedésügyi miniszter a „célzott likvidálások” megújítását követelte Ehud Olmert miniszterelnöktől, és még Cipi Livni külügyminiszter is azt mondta, hogy a rakétatámadások folytatása drasztikus izraeli ellenlépéseket vonhat maga után, még akkor is, ha ezekért az ENSZ elítélné Izraelt.

Másrészt azonban több izraeli hírmagyarázó utalt rá, hogy az izraeli légitámadásoknak, melyek a rakétakilövőket voltak hivatottak megsemmisíteni, öt palesztin gyerek esett áldozatul az elmúlt napokban. Két esetben a hadsereg sajnálatát fejezte ki az áldozatok „téves azonosításáért”.

Yehuda Lahav (Tel-Aviv)

A palesztinoknak adtak igazat a bírák

Az izraeli felsőbb bíróság kedden a palesztinok javára módosította a ciszjordániai biztonsági kerítés nyomvonalának egy részét. Az izraeli kormány számára zavarba ejtő döntés értelmében kötelezik a hadsereget, hogy adjon vissza Bilin falunak egy 230 hektáros területet, amelyen eredetileg keresztülhaladt a kerítés, elvágva az ott lakókat földjeiktől és veteményeskertjeiktől. A területet korábban a hadsereg elkobozta, s több ezer olajfát kivágtak a kerítés építése miatt. Most azonban ennek több szakaszát le kell bontani.

Comments are closed.