Forrás: Népszava

A közelgő zsidó újév „Ros Hasana” alkalmából Másokért Emlékplakettet adományozott Kiss Bódog Zoltánnak, a megyei közgyűlés volt elnökének és Vándor Lászlónak, a Göcseji Múzeum igazgatójának a Zalaegerszegi Zsidó Hitközség kedden Zalaegerszegen. A Másokért Emlékplakettel 1992. óta azoknak az embereknek a munkáját ismeri el a hitközség, akik boldogan és szeretetben élik az életüket és hittel végzik a munkájukat. Az országban egyedül Zalaegerszegen adnak át ilyen elismerést, Debrecenben a Tolerencia-díjjal köszönik meg a közösségért végzett munkát.

Siklósi Vilmos, a hitközség vezetője az emlékplakett átadásakor kiemelte: Kiss Bódog Zoltán egész életét a humánum és a kirekesztés elleni küzdelem jellemezte. Évtizedekig a földművelésügyi hivatalban dolgozott, 2006-ban lett a megyei közgyűlés elnöke, most pedig nyugdíjasként segíti a civil szervezetek munkáját. „Olyan elismerést kaptam, amire az elmúlt 45 év tevékenykedése tett méltóvá. Abban reménykedem, hogy az egymásra feszülés helyett a testvériség lesz fontos, és az ország újra elindulhat egy egészséges fejlődés felé” – fogalmazott Kiss Bódog Zoltán.

Vándor László életútjáról Siklósi Vilmos elmondta: 1972-ben került régészként a Göcseji Múzeumba, 1992. óta a megyei múzeum igazgatója. A város történetének sok részével foglalkozott, az országban elsőként állított emléket a ,48-as szabadságharc zsidó honvédjeinek. Siklósi Vilmos a közelgő zsidó újévről elmondta: a Ros Hasana a legszenteltebb nap. Idén szeptember 12-én este kezdődik az újév, mert a zsidó naptár a holdjárás szerint jár, ezért minden évben más-más napra esik ez az ünnep.

MTI

Comments are closed.