Forrás: hirszerzo.hu

Rasszisták és/vagy provokátorok, ostobák vagy okosabbak – a szélsőjobbos közszereplők rendre felbukkannak a tévék reggeli műsoraiban. Van véleményük, és – mivel Magyarországon véleményszabadság van – el is mondhatják. De miért ott, és ha már, miért kritikátlanul? Nem tudjuk, pedig megkérdeztük.

A TV2 augusztus 28-i Mokka c. reggeli műsorában ismét teret engedett a nyíltszíni rasszizmusnak, immár brutális módon. Történt ugyanis, hogy Polgár Tamás, alias Tomcat, blogger és pólógyáros, a Csiszár Jenővel a gárdisták felavatásáról folytatott beszélgetésben azzal vádolta meg a zsidóságot, hogya Talmudban a gojokat (az idegeneket) vagyis tulajdonképpen őt is, fortéllyal meg lehet ölni, továbbá a három éves kislányokat meg lehet …, mert úgyis visszanő a szűzhártyájuk.

A TV2 nem először enged utat a hazai kisebbségeket érintő, kirekesztő megnyilvánulásoknak. Ilyen volt a 2003. márciusában sugárzott “Bazi nagy roma lagzi” című show, amelyben az Irigy Hónaljmirigy társulata a hazai cigányságot 45 percen keresztül sértegethette és a roma nőket bagzó macskáknak titulálhatta. Az üggyel kapcsolatban tiltakozási hullám indult el, amelynekhatására a TV2 az érintettektől bocsánatot kért.

A csatorna ugyanakkor oroszlánrészt vállalt Polgár Tamás image-ének megteremtésében: 2005 és 2007 között legalább 7 alkalommal fejthette ki előítéletes nézeteit teljesen akadálytalanul.

“Eseményvezéreltség és címlap”

“Tomcatnél csak Lendvai Ildikó és Amanda Elstak szerepelt többször a Mokkában” – mondta lapunknak Szörényi Péter főszerkesztő. Kérdésünkre, hogy Tomcat mivel érdemelte ki ezt a kitüntető figyelmet, a főszerkesztő azt válaszolta: a műsorszerkesztés során, az “eseményvezéreltség és címlap” alapján döntenek a behívandó interjúalanyok személyéről. Hogy ez a TV2 olvasatában mit jelent, azt többszöri kérdésünkre sem fejtette ki bővebbena főszerkesztő.

Hogy Lendvai Ildikót többször hívják nyilatkozni, érthető. Amanda Elstak esetében is van magyarázat a kérdésre, hiszen a köztudottan transzvesztita előadónő a szexuális mássággal élő honfitársaiért küzd. De hogy mit tud Polgár Tamás és miről nevezetes, arra a TV2 illetékesei nem tudtak magyarázattal szolgálni.

Tomcat március 15-én, az ironikusnak szánt árpádpöttyös zászlóval (Fotó: Hírszerző)

“Egy Friderikusz műsorban figyeltünk fel rá, ott láttuk először” – mondta a Hírszerzőnek Lóránt Gergely. A cég kommunikációs igazgatója a Hírszerzőnek kifejtette, hogy elítélik a megkülönböztetés minden formáját, és sajnálatosnak tartják az incidenst. “Legközelebb jobban oda fogunk figyelni, hogy kiket hívunk be” – fűzte hozzá Lóránt.

Polgár debütálása a TV2-n 2005-ben volt, akkor Havas Henrik és Liptai Claudia kérdezgette az önmagát “független újságírónak” tituláló bloggert. A műsorvezetők felkészületlenségének köszönhetően,Tomcat hamarosan átvette a szót, előadást tartott a blog szó jelentéséről, eldicsekedett, hogy hamis érettségi tételsort rakott fel a internetre, céljaként a “hülyeség elleni küzdelmet” jelölte meg, negatív kritikát szórt az 50-60 év közötti generációra az elmaradottságukért, szidta az “autokratákat”, megvetéssel illette azokat, akik csak “kummantani” tanultak meg, és azokat is, akik meghunyászkodnak az aktuális hatalom előtt.

Innentől a TV2folyamatosanbiztosítottaTomcat számára amegszólalási lehetőséget. Még ugyanabban az évben kifejthette véleményét a Moszkva téren történt eseményekről (ahol is egy Mortimer becenévre hallgató fiatalember életveszélyesen megsebesített egy másik roma származású fiatalt), ahol ő provokatív módon “Cigányokat bántani tilos” feliratú táblával, és “Támogatom a világellenes zsidó összeesküvést” feliratú pólóban jelent meg. A rasszizmus elleni tüntetésen tanúsított magatartása miatt a BRFK rendzavarás címén indított ellene eljárást.

Átveszi a szót

Időközben a blogját olvasó közönséget tájékoztatta a Jobbik és a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom által szervezett programokról, valamint eldicsekedett azzal, hogy “kényszerleszállított” egy roma fiatalt a villamosról.

Tomcat ténykedése nyomán hamarosan elnyerte az SZDSZ által alapított Szakállas bácsi-díjat, rasszista kategóriában. A díj átvételekor “Balfasz” feliratú pólót viselt, majd 2006-ban egy barátja révén is a reflektorfénybe került, miután azegy rendezvényen krémest nyomott Demszky Gábor főpolgármester arcába.

Tavaly októberben, a Magyar Televízió elleni ostrom utánis őt kérdezte a TV2. A reggeli műsorban hosszasan fejtegette álláspontját, mely szerint a televízió székházában nem tűnt el semmi a büféből, mert az ő fotói erről tanúskodnak. A zavargásokért a kormány fizetett provokátorait tette felelőssé.

A blogger az idénelőzetes letartóztatásban töltött két hónapot, mert egy csepeli lakásban füstgyertyákat, 200 darab emberi csontvázat és bombagyártáshoz alkalmas vegyi anyagokat találtak nála. Az ügy miatt most “terrorcselekmény előkészítésével” vádolják.

Szabadulása után Csiszár Jenő kérdezte a benn töltött napokról, de csak kérdezte volna, mert a blogger, a műsorvezetői gyengeségek láttán, gyakorlatilag átvette a szót, és onnantól ő irányította a beszélgetést. Tomcat rögtönzött kiselőadást tartott vegytanból, milliós kártérítést követelt ügyvédje révén, és visszautasította a vádakat, hogy ő provokátor lenne: “Van a provokátornál rosszabb, az, aki a tévében nap mint nap hazudozik” – mondta.

Reggeli imázsteremtés

Az ominózus eset után Tomcatet a csatorna gyakorlatilag a rendőrség által szerencsétlenül meghurcolt újságíróként mutatta be. Már tegeződött a műsorvezetőkkel, láthatóan jól és otthonosan érezte magát a reflektorfényben – ám egyetlen műsorvezető sem vette a fáradtságot, hogy felkészülten üljön le vele beszélgetni. A blogger ezt kihasználva minden őt kérdező műsorvezetővel szemben átvette az irányítást: Havas Henriktől Jakupcsek Gabrielláig; azt mondott, amit akart, azt és úgy üzent a társadalomnak, amit és ahogyan ő jónak látta. A válaszreakció a TV2 részéről a megbocsátó, jó indulatú, atyáskodó kvaterkázás.

A kereskedelmi televízió ezután Polgár Tamás új imázsának megteremtésén fáradozott. A provokátort, az ügyes üzletembert próbálták bemutatni. Teret adtak számára, hogy pólóüzemét politikai beszélgetésbe ágyazva reklámozhassa (Csisztu Zsuzsa például jót derült a Tomcat által gyártott pólókon), sikere ezek után megállíthatatlan volt.

Jellemző, hogy antiszemita, rasszista gondolkodásmódját még csak említeni sem merte senki, a viccelődés egyedül a nevét veszi célba (Macska Tamás, Tom és Jerry, Tom-nemtom). A gárdaavatáson már a TV2 Napló című magazinműsora is “neki dolgozott” azzal, hogy Papp Gergely riporter Tomcat legújabb provokációját kísérte figyelemmel és kommentálta.

“Attól tartok, hogy ez egy jó bizonyíték arra nézve, hogy miért kell a média szereplőinek egyetemre járniuk és ott megtanulniuk a szakmát. Sajnos ez történik akkor, amikor valakit tökéletesen felkészületlenül ér egy kijelentés. Ahogy az angol mondaná, nincsen rá skill-je (szakértelem), tehát inkább megválaszolatlanul hagyja a történteket, mert éppen akkor nem jópofizásra és ökörködésre van szükség”- mondta a Hírszerzőnek György Péter esztéta.

A Talmud mint parlamenti napló

A Talmud az ókori zsidóság enciklopédiája. Az V. században az ókori főiskolákon az egymásnak ellentmondó vitaanyagokat vitatták meg a zsidó bölcselkedők. “Gyakorlatilag olyan, mint egy parlamenti napló” – fogalmazott Raj Tamás rabbi a Hírszerzőnek.

Mint elmondta, a Talmud 63 plusz 1 kötetből áll, csak héberül olvasható. A XIX. században, Németországban a Talmud töredékéből készítették el az első hamisítványt, amelyet később a magyarországi követett. Ezt a hamisítványt az 1880-as években a Magyar Antiszemita Párt egyik tagja fordította magyarra. Az eredeti Talmudnak, a mai napig, csak 0,01 százaléka olvasható magyar nyelven. A Talmud a vallástörvényekről szól és a zsidó vallás, gyakorlati szabályait tartalmazza, de nem szent.

Raj Tamás a “goj” szóról kifejtette, az semmi mást nem jelent, mint európai, és semmiféle pejoratív tartalma nincsen. A lánygyermekeket ért kijelentéshez pedig csak annyit fűzött hozzá: “”Butaság, a zsidó lánygyermekek tizenhárom éves koruk előtt nem mehettek férjhez”.

Comments are closed.