Mangdu Töpa
LA GARDE MEURT
Tekintetünk felhős, könnyeink csorognak, tüsszögésünk utcahosszat visszhangzik, mint a közelgő zivatar moraja. Szenvedünk, de már nem sokáig. Megmondta Bencsik testvér, hogy a Magyar Gárda nevű spirituális közösség első célja a pollenkérdés végleges megoldása lesz. Nyilvánvalóan a szeretet erejével, ha jól értettük, amit a jobboldal főállású halálraítéltje az avatáson előadott.
Felsorakoznak a jámbor legények a magyar ugaron, ott mély kontemplációba merülnek, majd kiárasztják az ő szeretetüket a parlagfűre, ami ettől rögvest kipusztul. Olyan az ő szeretetük, mint a lombtalanítónak is bevált 2,4,5-triklór-fenoxi-ecetsav, biblikusan fogalmazva erős, mint a halál, minden létező gyom számára utat nyit a teofánia felé; hogy ez pontosan mit jelent, avval a nyájas olvasó ne foglalkozzon. A lényeg az, hogy a gárdistákból sugárzó szeretet eloldja az anyagi világ kötelékeit, és a gyom lelkét a túloldalhoz kapcsolja. Úgy is mondhatnák, kő kövön nem marad.
Amikor pedig végeztek a parlagfűvel, nyilván keresni kezdik a magyar nemzet további ellenségeit, hogy szerethessék azokat is.
Ez az egyik lehetséges forgatókönyv, az optimista változat, mely szerint a pollennek hamarosan annyi.
A másik – borúlátó – változat arra épül, hogy a legények a gárdában „az élet mélyebb értelmét” keresik, amiképp ezt magától a főtáltostól hallhattuk. Azaz belép az élet mélyebb értelmét kereső legény a gárdába, és avval kell szembesülnie, hogy zsidót verni belátható időn belül nem lehet, sőt buzit és cigányt se, vagy legalábbis nem jobban, mint eddig.
Lehet viszont parlagfüvet irtani, hadisírokat gyomlálni, és vihar tépte falusi templomokon igazgatni a cserepeket.
Gyomláljon ám, akinek két anyja volt, fogja mondani az élet mélyebb értelmét kereső gárdista, és dérrel-dúrral otthonába tér. Evvel a Magyar Gárda története lényegileg befejeződik, mi pedig prüsszögünk továbbra is.
Viszont a gárdistáné vélhetőleg kap egy jó nagy pofont.
Mangdu Töpa
Élet és Irodalom
51. évfolyam, 35. szám
