A közel-keleti béke megteremtésének irányába tett pozitív lépésnek nevezte II. Abdalláh jordániai király a George Bush elnök amerikai elnök által javasolt nemzetközi konferenciát, amelyet várhatóan az ősz folyamán tartanak az Egyesült Államokban.
A jordániai televízióban pénteken sugárzott interjúban a király az egység megteremtésére szólította fel a palesztinokat, rámutatva, hogy a Gázai övezet és Ciszjordánia elkülönülése elfogadhatatlan úgy a palesztinok, mint az arabok számára. Izraelt arra buzdította, hogy használja ki a kedvező alkalmat. Hangsúlyozta, Izraelnek el kell ismernie a palesztin nép jogait, és meg kell értenie, hogy cselekednie kell és együtt kell működnie a palesztin állam megteremtésének érdekében, ha azt akarja, hogy az arab és az iszlám államok elismerjék, és jövője legyen a térségben. „Azt reméljük, hogy ez a konferencia nagyobb lehetőséget nyújt a térség fő válságának, az izraeli-palesztin konfliktusnak a megoldására az arab békekezdeményezéssel és a nemzetközi határozatokkal összhangban” – mondta a király, aki a következő napokban utazik Szaúd-Arábiát, Franciaországot és Jordániát felölelő körútra. Hozzátette, hogy a nemzetközi közel-keleti konferencia összehívására tett amerikai javaslat Jordánia, az arab országok és más baráti országok azon erőfeszítéseinek eredménye, amelyeket a békefolyamat újraindításának érdekében tettek. Szíria kivételével a térség valamennyi arab országa támogatja a Bush elnök által július közepén tett javaslatot. A Hamász radikális mozgalom, amely június közepén űzte ki Gázai övezetből a Mahmúd Abbász palesztin elnökhöz hű biztonsági erőket és ragadta magához a terület feletti ellenőrzést, kudarcot jósol a konferenciának. A szaúd-arábiai ihletésű arab béketerv az arab országok és Izrael kapcsolatainak normalizálását kínálja, amiért cserébe a zsidó államnak ki kellene vonulnia az 1967 júniusa óta megszállva tartott arab területekről, el kellene ismernie a palesztin államot, és rendeznie kellene a palesztin menekültek kérdését. Izrael lát pozitív elemeket a javaslatban, de jelenlegi formájában nem tartja elfogadhatónak.