Forrás: Népszava

Andrassew Iván, a Népszava rovatvezetője: Nem nagyon kedvelem ezt a műfajt. Talán egyszer írtam Bayer Zsoltnak, amikor nagyon jobbikosra spilázta a cigányozást. De nem jött be neki: olvasom a kurucinfón, mennyire utálják jobbról. Meg szegény Bencsiket is. Elszorul a szívem, de közben hentergek a röhögéstől. Ja, Gyurcsánynak írnék egy nyíltat: jó, zsidóznak állatmód, állam- és gyomorforgatók, de én már régen vihogtam ennyit a fába szorult végzombik kínsikoltozásán. Tanítani kellene: meddig jutnak azok, akik semmire se kellők, csak a lelkek sanyargatására.

Arató András, Klubrádió: Nem írnék. A műfaj azon levelezők számára nyújt kommunikációs lehetőséget, akik nem is reménykednek a válaszban, és azok válaszolnak rá, akik úgy különben nem tennék. Miért is fordulnék például a Legmagasabb Közjogihoz, hogy ugyan már, ne csak a bazsarózsát ért támadásra ugorjon azonnal, hanem amikor embereket félemlítenek meg, akkor is? Miért is érdeklődnék a félelemkeltés – félelemmel való riogatás egyenlőségéről? Kérdezhetném: ezalatt azt kell-e érteni, hogy egyfelől a betörő tevékenysége társadalmilag semmiképpen sem ítélhető pozitívnak, másfelől azonban a biztonsági zárak felszereltetésére való biztatás fölösleges és káros pánikkeltés? Bár nem kizárt, megmondaná, pontosabban megmondatná az osztályvezetőjével, hogy ő már megmondta. Vagy most akkor mégis írtam nyíltan, levelet?

Avar János, a Vasárnapi ­Hírek főszerkesztője: Két elnöknek: annak, aki a Sándor-palotában van és annak, aki szeretett volna ott lenni. Megírnám nekik, hogy az Élysée-palota mindenkori lakója mindig azonnal felemeli a szavát a szélsőjobbos jelenségek ellen, akkor is, ha ő maga jobboldali. Mivel a mi palotára áhítozónk annyira szeretne a mostani Élysée-lakó epigonja lenni, neki még inkább követendő példa lehetne ez a párizsi szokás. S akkor legalább nem zavarodna bele az elhatárolódástól való elhatárolódásba.

Bolgár György rádiós újság­író: Nem szeretek levelet írni, úgyhogy senkinek. Különben is, még valamikor a nyolcvanas években írtam egy nyílt levelet az Élet és Irodalomban Geraldine Chaplinnek, aki nagyon tetszett nekem a filmvásznon, és aki akkoriban vált el a férjétől, mivel pedig a címét nem ismertem, gondoltam, nyílt levélben fordulok hozzá, hogy ajánljam magamat. Sajnos azóta sem válaszolt, viszont a cikkemből egyesek azt olvasták ki, hogy valójában nem is Chaplinnek teszem a szépet, hanem ez csupán az ürügy, és alapvetően a szovjet politikát bírálom a sorok között (tudniillik olvadás helyett jött megint egy kis hidegháború), ezért aztán azt üzenték a lapnak, hogy egy ideig nem kell tőlem cikket közölnie. Most akkor minek erőlködjem? Akinek nyílt levelet írnék, úgysem válaszolna.

Elek István közíró, a Természet- és Társadalombarát Fejlődésért Közalapítvány elnöke: Nem készülök írni senkinek. Mostanában magammal beszélgetek, vitatkozom. S többnyire nem tudjuk meggyőzni egymást. Például most sem, arról sem, kinek is írhatnánk, ha netán írnánk. Írjunk az egymásnak feszülő táborok eszementjeinek, hogy vegyenek hűtőfürdőt? Az igazságtevő szenvedélytől, amely elborítja az elméjüket, már olvasni sem tudnak. Írjunk azoknak, akik higgadt szavait szívesen olvasnánk, de hallgatnak? Nélkülünk is van elég bajuk. Nyilván magukkal beszélgetnek, vitatkoznak, és ők sem tudják meggyőzni egymást.

Farkasházy Tivadar, a Hócipő és a Rádiókabaré volt főszerkesztője: A nyílt leveleket mifelénk cikkeknek nevezik. Tonnaszámra írjuk őket, de bár sokszor a politikusoknak vannak címezve, igazából nem nekik, hanem róluk írjuk. Amúgy semmi értelme, kb. olyan, mintha az oszakai stadionba bekiabálnánk valamelyiknek: fussál gyorsabban! Nem tud a szerencsétlen, de nem tehet róla, mi választottuk őket.

Lang Györgyi, Pa-Dö-Dő: Azoknak írnék nyílt levelet, akik a haláltábor elé szoktak montírozni, és megkérném őket, hogy ne végezzenek félmunkát, és mindenkit rajzoljanak oda, de magukat is mint fogadóbizottságot, és meséljék el, hogy miket csinálnának azokkal, akiket odavárnak. Az egészhez kéne póló is vicces felirattal, képregény, puzzle, bögre, és akkor árulni is lehetne a bejáratnál. Közben halkan szeretném felhívni mindenki figyelmét, hogy egy népszerű versünk úgy szól: Mit rákentek a századok, LEMOSSUK… Nem pedig még jobban szétkenjük…

Comments are closed.