2007.08.30., 2007. évfolyam, 35. szám
szerző: Krug Emília forrás: 168ra
cimkék: Bibó István Társaság, Magyar Gárda, Nagy Imre Társaság
Mialatt a budai Várban kigyúrt poszt-SS-ek árpádsávos zászlók alatt életerős gárdatagokká avattattak, odalenn, a Dózsa-szobornál antifasiszták tiltakoztak. (Nagy Imre Társaság, Bibó István Társaság.) Kissé tán bátortalanul. Hiszen nem voltak sokan. S hogy elegen-e? Meglátjuk.
„Én is baloldali vagyok, csak már nem fiatal” – nyújtja vissza a Fiatal Baloldal feliratú pólót szomorú mosollyal az ősz néni. A fibesek akkora lelkesedéssel osztogatták a raktáron maradt készletet, hogy jutott belőle mindenkinek.
A civil ellentüntetésre rátelepültek az ifjú balosok, kezdés előtt fél órával sajtótájékoztattak. Kiderült: ők is tiltakoznak, felszólítanak, keseregnek, mert nem sikerült teljes körű politikai összefogást elérni. De hát hogy is lehetett volna, ha a gárda ötletgazdája az a Jobbik, amellyel a Fidesz számos választókerületben együttműködött és -működik. A Fib a gárdisták történelmi tudatlanságát az általános iskola nyolcadik osztályában használatos történelemtankönyvvel orvosolná: „A jövő héten eljuttatjuk hozzájuk.” Tréfás.
Soha többé!
Mire a rövid médiafoglalás véget ér, a tér is kezd megtelni. De csak mértékkel. Az Országos Cigány Önkormányzat elnöke, Kolompár Orbán egy nemzetközi romazászló alatt mobilon navigálja az útonlévőket. Odébb az antifasiszta liga gyülekezik. „Odanézz, mennyien jönnek – vidul egy hölgy, és nyomban szorongani kezd: – Jaj, csak nehogy baj történjen.”
Kattintson a képre!
A tömegben nyolcvanas bácsika „Soha többé!” feliratú táblát cipel. Homlokát törli. Más a bárdokból öszszeálló horogkeresztre mond nemet. Fotográfia emelkedik a magasba: sárgult családi képek keretben. „Az elveszett rokonság.” Jönnek cekkerrel nénik: „Szegény anyám, ha élne, látná… Jobb is…”
Az első sorban rövidnadrágos kisfiú és kislány tart náluk nagyobb táblát. A halványuló képen korukbeli gyerekek állnak sorban, kezükben bőrönd, kabátjukon sárga csillag. Nem értik még, miért vannak mellettük a vagonok.
Mikrofon kéri a provokátorokat: tán fáradjanak fel a Várba. Látjuk is, itt jön Tomcat. Profi ebben. Lám: talpig feketében tolja át bringáját a tömegen, diktafonba morogva kommentárjait. Néhányan besokallnak. Lökdösődés kezdődik, anyázás. Polgár (Tomcat) úr a háttérben figyelő egyenruhásoktól kér védelmet. Ez is megvolt.
„Na, megint őt mutogatja a tévé!” – legyint egy bácsi, látva a kamerák mozgolódását. Pedig az első szónok, Hirschler Tamás (MEASZ) éppen azt követeli, hogy a „csoport sérelmére elkövetett becsületsértő gyalázkodás büntetőjogi kategória legyen”. Kevesen hallják. Üzen a koalíciónak is. „Magyarországon a szélsőjobboldal, a neonáci és fasiszta csoportosulások szabadon szervezkedhetnek, mert a hatalmon lévők akár politikai gyávaságból, akár rövidlátásból” képtelenek fellépni ellenük.
Egy lépés előre
Daróczi Ágnes személyesebb. „Ezen a verőfényes szombat délutánon kavarhatnánk otthon a levest… élhetnénk a magunk életét. Tehetjük-e? Hogyan nézzek akkor az anyósom szemébe, aki a lichtenbergi koncentrációs táborból jött vissza? Vagy a nagybátyám szemébe, aki Dachauból? Vagy a gyerekem szemébe, akinek márciusban azért, mert túl fekete, megpróbálták lerángatni a kokárdát a melléről?”
Gyimesi népdal szól a bánatról, a keserűségről, amikor „a testvér is ellenség”. Ismerős arcok a tömegben: Vágó István, Bitó László, Gábor György, Bodor Pál, Mécs Imre.
A széleken terjed a „suttogó propaganda”: „A végén felmegyünk a Várba. Csak nem mondjuk be, mert nem kértünk engedélyt.”
De még nincs vége, most jön a főattrakció: TGM. A „magyar SS” megalakulásának alkalmából hívja fel a figyelmet, hogy a Magyar Gárda már a hatodik szélsőjobboldali paramilitáris szervezet Magyarországon. Örül, hogy mindegyik parlamenti párt, „némelyik nagyobb, másik kisebb vehemenciával… aggodalmát fejezte ki. Azok aggodalmának is örülünk, akik nem nagyon szoktak aggódni: egy lépés előre, a helyes irányba. Még van néhány ezer kilométer.”
TGM szerint a gárda léte nemcsak a zsidók, de a cigányok, palócok, kunok, székelyek érzékenységét is sérti. Mert „ami a Várban történik, magyarellenes, nemzetellenes, emberellenes és hülye”. Aztán az okokat keresi. Miért létezhetnek olyan társadalmak, „amelyekben fiatal emberek a nácizmusban keresik a kiutat, amelyekben a fasizmus vigasz, otthon, nyugalom és a méltóság szimbóluma”? És miként lehetséges, hogy a közvélemény-kutatások szerint a lakosság tíz százaléka szélsőjobboldalinak vallja magát? A válasz evidens: hát a kapitalizmus miatt. Merthogy az „úgy termeli magából a fasizmust, mint máj az epét. Igazságtalan, otthontalan, elnyomó, unalmas, frusztrált, rettegő társadalom az… amelyben senki nem mer magasztos eszmével előállni, mert… úgysem lesz változás. Ilyen… vacakul kell élnünk”. (Csak nem?)
TGM a fasizmus ellen nem rendőrt, hanem igazságosabb, elviselhetőbb, őszintébb társadalmat javasol.
Megnyugtatásul Weörest, József Attilát hallgatunk. Aztán egy másik gárda névsorát. „Azokét, akik a feketeruhás terror áldozatai lettek, vagy embereket mentettek meg tőle.” Idősebb Antall József, Apor Vilmos, Bartók, Bibó, Göncz Árpád, Kéthly Anna, Kodály, Maléter Pál, Márai, Móricz, Ottlik, Radnóti, Ságvári, Salkaházy Sára, Sztéló Gábor, Sólyom László – mármint a tábornok – is említtetik.
Ja, vagy úgy?
Végül Donáth Ferenc arra biztat: ha kell, kiáltsuk olyan hangosan, hogy felharsogjon a Várba: „Soha többé fasizmust!” De hát tüntetésben nem túl gyakorlott ez a tömeg.
Kattintson a képre!
„Na, felmegyünk?” – tanácskozik a női körlet. „Én is gondoltam rá, de csak növelnénk a tumultust. Nincs valahol egy jó kis fagyizó?”
Mások mégis a túrát választják. A Dísz tér sarkán bontanak transzparenst, távol az árpádsávos erdőtől. Ám rendőri felszólításra engedelmesen össze- s visszacsavarják a feliratokat. A főtribünhöz közelebb csak néhányan merészkednek. Valaki félhangosan kezdi: „Nem félünk a gárdától.” De leintik. „Nem akarunk konfliktust.” Idős bácsi bámészkodik a fal tövében. Aztán elindul. „Menjél te csak a saját hazádba! – kapja az útravalót. – Takarodj!”
Újra látunk néhány fibest. Egyenpólójuk összehajtogatva, a logó inkognitóban, befelé.
Mire a felesküdött gárdisták csattogó bakanccsal elmasíroznak, csak néhány lézengő ellentüntető marad a színen. A friss honvédők felemelt fejjel marsolnak. Hogy is mondták? „A gárda első hivatalos akcióján vér fog folyni.” S éljenzett a tömeg. „Merthogy véradást is szervezünk.” Kacagtak: ja, vagy úgy.
Ők jól mulatnak.
