Kilencven éve, 1917. augusztus 31-én született Budapesten Aczél György, a hatvanas-hetvenes évek legbefolyásosabb pártállami kultúrpolitikusa.
Zsidó hentessegéd apját korán elvesztette, négy évig élt árvaházban, inaskodott és csavargott, gyermekbíróság elé is került. A maga erejéből emelkedett fel: megkereste Szerb Antalt és megkérte: állítsa össze neki azon könyvek jegyzékét, amelyeket el kell olvasni. Építőmunkásként munka mellett képezte magát, 1935-ben belépett a Kommunisták Magyarországi Pártjába, fél évet járt színiakadémiára, majd amatőr színész lett. 1942 elején letartóztatták, később munkaszolgálatra hívták be, ám sikerült leszerelnie. A német megszállás és nyilas uralom alatt a vöröskereszttel és a svéd nagykövetséggel együttműködve több száz zsidót és kommunistát mentett meg, így került kapcsolatba Kádár Jánossal is, akit egy halálmenetből emelt ki. A második világháború után a kommunista párt budapesti, később V. kerületi bizottságán dolgozott, majd Zemplén és Baranya-megyei titkára volt. A Rajk-per idején börtönbe került, 1954-es szabadulása után rehabilitálták, de politikai szerepet nem vállalt, egy építővállalat igazgatója volt. 1956. október 31-én részt vett az MSZMP alakuló gyűlésén, novemberben a jugoszláv típusú semlegesség mellett foglalt állást, s javasolta: tárgyaljanak Nagy Imrével. Aczél a „puhább” vonalat képviselte, emiatt 1957 februárjában önkritikára kényszerült. 1957-90 közt több funkciót töltött be: volt kulturális miniszterhelyettes, az MSZMP KB titkára, miniszterelnök-helyettes, országgyűlési képviselő, de az 1960-as évek közepétől két évtizeden át minden posztján a kulturális élet gazdájának és irányítójának számított. Aczél a pártállam jobb működtetését kívánta, a totalitárius jellegű rendszert a személyes kapcsolatokon, jutalmakon és büntetéseken alapuló politikával lazította. A kiemelkedő alkotókat a rendszer szolgálatába próbálta állítani, vagy legalább a „békés egymás mellett élést” megvalósítani velük. Ő alkotta meg a „három T” (támogatás, tűrés, tiltás) néven híressé vált művelődéspolitikai irányelveket – e kategóriák határai sohasem voltak világosak, s időről időre változtak is. A szocialista tábor „legvidámabb barakkjában” a kulturális politika is liberálisabb volt. Aczél pénzzel, publikációs lehetőségekkel, szabadabb alkotói légkörrel csábította el és békítette meg a rendszer több jeles bírálóját. A magyar filmgyártás nemzetközi rangot szerzett működése idején – ám ő volt a hét filozófust megbélyegző 1973-as párthatározat egyik felelőse is, és ő terjesztette elő 1979-ben a Charta ,77 magyar támogatóit elítélő párthatározatot is. Részt vett az új gazdasági mechanizmus bevezetésében. 1974-ben Fehér Lajossal, Fock Jenővel és Nyers Rezsővel együtt állították félre, de PB-tagságát megtartotta és a Minisztertanács elnökhelyettese lett. A 80-as évek elején Pozsgay Imre kultuszminiszterrel folytatott, elmérgesedő vitája végén mindketten elkerültek addigi posztjukról. Aczél utolsó éveiben a szükséges reformokra hívta fel Kádár figyelmét, s bár tényleges hatalma a 80-as évek második felében véget ért, szerepe volt Grósz Károly bukásában. Élete utolsó két évében betegsége miatt sem vett részt a politikai életben. A rendszerváltás után őt ért támadások elkeserítették a kommunista világrend összeomlása miatt amúgy is kétségbeesett Aczélt, aki 1991. december 6-án, Budapesten halt meg.
