. évfolyam . szám,
A miniszterelnök és koalíciós kollégája, visszatérve szabadságáról, mindenféle apropó nélkül olyan nemzeti ügyek – Szent Korona, határon túli magyarok autonómiája – ellen intézett támadást, amelyekkel szembeni fellépésük egyértelműen a jobboldali közösséget irritálták. (Aligha remélt szívességet tettek nekik a – második világháború borzalmait túlélők félelmeire érzéketlen – fekete egyenruhába bújtatott, Árpád-sávos címerrel díszített és „Szebb jövőt!”-tel köszönő Magyar Gárda életre hívói. Jó alkalmat teremtettek a kormánykoalíciónak a náci veszély nagyzenekari újrahangszerelésére és hitelesnek tűnő előadására.)
A közfigyelem ideológiailag megosztó kérdésekre koncentrálódott, és szinte felület sem maradt a balról és jobbról egyformán kritikusan szemlélt valóság megjelenítésének.
És ennél jobb ma nem történhet a koalícióval. A közvélemény-kutatások szerint az ország döntő többsége károsnak ítéli meg a Gyurcsány-kormány tevékenységét. A reálbérek romlása, a munkanélküliség emelkedése, a megszorító intézkedések átláthatatlan káosza s a barátoknak folyatott közpénzek ismeretében miként is tekinthetne rá? Ennyire elutasított miniszterelnöke a rendszerváltoztatás óta nem volt az országnak, holott a változtatás sikeréhez semmi sem lenne fontosabb, mint az irányt és a tempót diktálók elfogadottsága. Ennek hiányában csak az elkeseredettség s a bűnbakot kereső reménytelenség nő. Ez nyújthat táptalajt a radikalizálódásnak.
Gyurcsány tudja, hogy a politikai túlélésre akkor lehet reménye, ha nem a kormányzat teljesítménye áll a nyilvánosság reflektorfényében. Ha nem a nagycsaládosok, az egyetemi hallgatók, a pedagógusok demonstrációjáról, az egészségügyiek sirámairól vagy az államreform-bizottság elvonásokat szorgalmazó ötleteiről szóló hírek töltik meg a híradásokat. Mert akkor tovább csappan az amúgy is kritikus határon billegő támogatói kör. Marad hát a szimbolikus politizálás tere, benne a bal- és jobboldalt egymás ellen hangoló, gyűlöletet generáló témák felerősítése, hátha a másiktól való rettegés megakadályozza a saját tábor további erózióját.
Gyurcsány, Kóka, Gusztos és a többiek ezért provokálnak a Szent Korona és a székely autonómiatörekvések leszólásával. S ezért érkezik hamarosan a köz asztalára a felmelegített ügynökkérdés, a kimazsolázott olajügyekről szóló jelentés – a különlegességekre vágyóknak – , Sólyom tábornok rehabilitációja, a baloldali múlt újraértelmezésével körítve, és természetesen elmaradhatatlan rekvizitumként a náci veszély.
A valóság elfödéséhez és a virtuális világ felépítéséhez természetesen nem elégséges a kormányzati kommunikáció tervszerű munkája, de kell a kormánypárti média feltétlen szolgálata, kell a kitüntetésekkel elhalmozott és megbízásokkal kézben tartott „celebvilág” együttműködése, és kell az ellenzék csípőből reagáló monotóniája.
Így áll össze tízmillió szempár előtt az a Magyarország, amelyet a kormánypropaganda szerint irigyelne a Nyugat, ha megóvná magát a fasizálódástól.
Szebb jövőt! – mondják erre a magyar gárdisták. Mi meg inkább jó reggeltet kívánnánk – az egész országnak. Mielőtt végképp reánk esteledik.
