Forrás: NOL

A feketeingesek ellen tüntetnek az antifasiszták

NOL * Népszabadság Online * 2007. augusztus 25.

Szombaton délután a Magyar Gárda ellen demonstrál a Vár közelében több szervezet. A Képviselői Irodaháznál is antifasiszta megmozdulás lesz. Nem pártok, hanem civil szervezetek a rendezők, de magánemberként az MSZP és az SZDSZ politikusai is arra bátorítják híveiket, hogy demonstráljanak a fekete gárda ellen.

„Alig több mint hatvan éve egy szélsőséges párt szervezte paramilitáris gárda saját nemzete fiaira tört. Nem tehetünk úgy, mintha nem ismernénk a történelmet. Kérjük a parlamenti pártokat, ítéljék el határozottan az ideológiailag motivált paramilitáris szervezetek létrehozását és képviseltessék magukat szombaton, augusztus 25-én az I. kerületi Dózsa György téren 14 órakor kezdődő tiltakozásunkon, ahová minden békeszerető polgárt várunk.”

Nagy Imre Társaság Budapesti Szervezete

Bibó István Közéleti Társaság

Magyar Antifasiszta Liga

Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége A Magyar Gárda megalakulása ellen szervez demonstrációt a Nagy Imre Társaság fővárosi szervezete, a Bibó István Közéleti Társaság, a Magyar Antifasiszta Liga, valamint a Magyar Ellenállók, Antifasiszták Szövetsége  augusztus 25-én, szombat délután két órakor, az I. kerületi Dózsa György téren.

Donáth Ferenc, a Nagy Imre Társaság Budapesti Szervezetének elnöke azt hangsúlyozta: nem lehet szó nélkül hagyni, hogy a „hungarista retro” parancselvű pártszolgálatos szervezetet hozzon létre Magyarországon.

Budapesten, az I. kerületi Dózsa György téren 14 órától tartandó demonstrációra, amelyen a többi között Tamás Gáspár Miklós filozófus is felszólal, minden békeszerető polgárt várnak.

Az antifasiszták közösségét tömörítő Magyar Antifasiszta Liga keddi felhívásában úgy fogalmazott: „eljött az ideje, most már meg kell mutatni a mindeddig csendes többség elszántságát, eltökéltségét, hogy megvédi a demokráciát, a szabadságot, az alkotmányos jogrendet (…) kifejezésre kell juttatni a józan magyar társadalomnak a nácizmus reinkarnációját célzó kísérlettel szembeni kategorikus elutasítását”.

Kedves Barátaink!

2007. augusztus 25-én 15 órakor békés antifasiszta demonstrációt rendezünk, a Magyar Gárda eskütételével egy időben, a Képviselői Irodaház mellett, az Olimpiai parkban (az Irodaház Parlament felőli oldalán).

Úgy gondoljuk, hogy a magyar társadalomnak és a politikusoknak értesülniük kell arról, hogy vannak civil erők, amelyek ellenzik, hogy fasiszta jelszavakat skandáló csoportok melegeket vernek, hogy szélsőjobboldali erők a hagyományok ápolása mögé bújva félkatonai, megfélemlítő sereget toboroznak ismeretlen célokra, hogy politikai pártok nem határolódnak el mindettől egyértelműen, hogy a zsidózás, buzizás, cigányozás „szalonképes” eleme a hétköznapi és a politikai beszédnek, hogy polgártársaink kisajátítják maguknak a nemzeti identitást és fenntartják maguknak az igazságtétel és az önbíráskodás jogát.

Demonstrációnkon átértelmezzük a melegek ellen 2007. július 7-én fegyverként használt, megfélemlítő eszközöket: tojásokkal és sörösüvegekkel nem embereket hajigálunk, hanem rántottát sütünk és sört iszunk, a kiürült üvegeket visszaváltjuk és a betétdíjat a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetségének adományozzuk.

Gyere el, hozd el rokonaidat és barátaidat, hozz magaddal friss tojást, kenyeret és alkoholmentes sört! (Figyelem! Közterületen tilos az alkoholfogyasztás!)

A szervezők:

Háttér Társaság a Melegekért

Humanista Mozgalom

Labrisz Leszbikus Egyesület

PATENT Egyesület

REGINA Alapítvány A Háttér Társaság a Melegekért, a Labrisz Leszbikus Egyesület, a PATENT Egyesület valamint a Regina Alapítvány a Magyar Gárda eskütételével egy időben, délután három órától a Képviselői  Irodaház előtt fog tüntetni.

Nem MSZP-SZDSZ rendezvények, de minkét párt támogatja a célokat

„Aki elutasítja a kirekesztést, a gyűlöletet, aki elutasítja, hogy a történelemből előrángatott szörnyek ilyen félkatonai alakulatok képében megalakulhatnak, kérem, vegyen részt az antifasiszta tüntetésen” – mondta Nyakó István, az MSZP szóvivője a Klubrádió Megbeszéljük című műsorában. Jelezte, hogy a civilek maguk is azt kérték, a pártok tartsanak távolságot ettől az eseménytől, hogy pártállástól függetlenül minden magyar antifasiszta civil magáénak érezhesse.

„Nagyon sok SZDSZ-szavazó, liberális közéleti személyiség, a liberális holdudvar tagjai ot lesznek holnap, de az SZDSZ úgy döntött, helyesebb, ha civil kzdeményezés alapján, civilek által szervezve demonstrálnak az antifasiszta érzelmű polgárok” – erősítette meg Horn Gábor is az SZDSZ nevében nyilatkozva. „A civilek tegyék a dolgukat, szólítsák fel tiltakozásra a társadalmat, és ezúttal pártok közreműködése nélkül, maguk induljanak meg és mutassák meg az emberek, hogy mi vagyunk többen” – mondta Horn Gábor. Horn reméli, hogy az SZDSZ politikusai közül is – magánemberként – minél többen ott lesznek holnap, ugyanakkor jelezte: a liberális párt is mindent megtesz majd annak érdekében, hogy ezek a dolgok ne fajuljanak el.

„Magánemberként azt gondolom, hogy jó lenne, ha sokan lennénk ott a holnapi demonstráción, de nem lenne jó, ha összekeveredne a politikai és civil szféra” – fogalmazott Horn Gábor. – „Részünkről a civil szervezők és résztvevők iránti tisztelet a  döntő. Nem akarunk rátelepedni a demonsrációra.”

Gyurcsány és Lendvai levele Orbánéknak

Az MSZP vezető politikusai nyilvánosságra hozták a Fidesz elnökének és frakcióvezetőjének írt nyílt levelüket.

„Józan emberi lépték”

Ezen a héten Demokrata című szélsőséges lap avatásra invitált: „…a Magyar Gárda megalakulása történelmi mérföldkőnek ígérkezik. A vörös restauráció fenyegetésével szemben kell a józan emberi léptéket megvédelmeznie. A Gárda képes lesz rá, ha ön is akarja. Ugye, eljön?”

Könyvajánló ugyanannak a lapnak a hátoldalán: …a szerző „csendőr őrmesterként szolgált a Nemzeti Számonkérő Szék karhatalmi századában, Budapesten. Az ő visszaemlékezéseit olvashatjuk.” „Magyarországon nehéz elhinni és kétely nélkül üdvözölni a Fidesz fogadkozását, mely szerint a magyar jobboldal meghatározó erejeként nem kíván politikai menlevelet adni egyetlen olyan szervezetnek, ideológiának sem, amely mások egyenjogúságát, szabadságjogait, vagy méltóságát veszélyeztetné” – olvasható a Gyurcsány Ferenc és Lendvai Ildikó által jegyzett írásban, amely Orbán Viktor és Navracsics Tibor szerdai levelére reagál.

Gyurcsány és Lendvai úgy vélte: a legnagyobb ellenzéki párt vezetői „makacsul nem akarják megérteni, miért aggályos az, ha a 23 történelmi zászló közül egyetlenegyet fedez föl magának a nemzeti-radikális hívek „hagyományőrző” serege”, azt az egyet, amely alig több mint fél évszázaddal ezelőtt súlyosan és örökre kompromittálódott e nemzet tisztességes tagjai szemében, hiszen az árpádsávos, nyilas zászlók lobogása alatt masíroztatták erőltetett menetben a haláltáborok felé, vagy lőtték a Dunába honfitársaink ezreit…

Az MSZP vezetői szerint a Zsidó Világkongresszusnak küldött levél alkalmat adhat a Fidesz vezetőinek arra, hogy szakítsanak a kettős beszéddel és visszavonják korábbi kijelentéseiket. >

(NOL)

Ajánlott Cikkek

Hat pontból álló nyílt levelet írtak MSZP-s vezetők OrbánéknakGyurcsány: a Magyar Gárda Magyarország szégyeneMégis, kinek a szélsőjobbja?Hátha feltámad a józanok serege

Comments are closed.