NOL * Tóth Ákos * 2007. augusztus 29.
Valóságosak ezek a legények. Új keretben. Itt vannak, nagyon is érzékelhetően. Beszélnek. Kötözködnek. Ostobaságokat hordanak össze.
A hétvégén egy kisváros strandján magas, izmos fiatalember valami mondvacsinált ürüggyel belém kötött. Nem akart igazán semmit – talán csak azt szerette volna megmutatni a lányoknak, hogy mennyire kemény.
Aztán mondtam neki, hogy ha annyira kemény, akkor talán üssön is meg, ne csak a szája járjon. De azt nem merte.
Mindez persze szót sem érdemelne. Előfordul az ilyen olykor. Az, hogy egy fél mondattal lezsidózott közben, talán már mindennapos ügy. Úgy látszik, a zsidó szó kényelmesen beilleszthető a káromkodások közé. Az izmos fiú, olyan amilyen, de nagyon is valóságos figura.
Legalább annyira valóságos, mint azok, akik a múlt hét végén nem átallottak olyan egyenruhában pompázni a budai Várban, amelynek láttán érző embernek a gyomra összeszorul. Az ilyen embereknek lételemük a félelemkeltés – attól érzik magukat biztonságban.
Ezt hívják egyébként gyávaságnak. És mondhatnak nekem bármit: a hadisírok gondozásához és a magyar hagyományok őrzéséhez fölösleges egyenruhát húzni. Én csak a hozzám tartozók sírjait gondozom – vannak elegen -, és őrzöm a magam magyarságát.
Valóságosak ezek a legények. Új keretben. Itt vannak, nagyon is érzékelhetően. Beszélnek. Kötözködnek. Ostobaságokat hordanak össze.
Zsidóznak.
Mint mondjuk az a magát alternatív újságírónak nevező fiatalember, aki a TV2 sztár műsorvezetőjének hallgatólagos asszisztálása mellett olyan kijelentéseket tulajdonít a Talmudnak, amelyek kísértetiesen emlékeztetnek mindarra, ami annak idején, 1882-ben a tiszaeszlári vérvád-perben hangozhatott el.
125 évvel ezelőtt! Így szüli a történelem újra önmagát. Meg úgy, hogy a Magyar Nemzet tulajdonosi körével jórészt egybevágó Lánchíd Rádió Rt. honlapján egy cikk illusztrálásához olyan képet tesznek föl, amely nem is létezik, hiszen nem készülhetett el.
Odamontírozták. Furcsa kontúrokkal.
A képen a homoszexualitását nyíltan vállaló Szetey Gábor államtitkár látható, amint az auschwitzi haláltábor előtt nyilatkozik. Az öltönyén rózsaszín jelvény. Szetey nem járt Auschwitzban. Viszont elég sok olyan embert pusztítottak el arrafelé, aki annak idején a Völkischer Beobachter című újságban láthatott hasonló megoldásokat.
Mostanság egyébként azért szoktak Auschwitzba utazni, hogy ezekre az emberekre emlékezzenek. Meg mindarra, ami oda juttatta őket. A gyávaságra, mondjuk. Mert csak a gyávák képesek egy néppel azonosítani minden rosszat, mert csak a gyáváknak nincs elég erejük ahhoz, hogy szembenézzenek a valódi problémákkal.
És a gyáva embernek valóban kellenek a kapcsolódási pontok.
Homoszexualitás – Auschwitz – Talmud – Zsidóság – bármi, csak idegen legyen.
Biztos kapaszkodók egy irracionálissá váló térben, amelyben az értelmes szóra a kirekesztés a válasz.
Nem tartozik ide, talán, de mégis leírom: nekem elég a magam szeretteinek sírját gondoznom, és az ő hagyományaikat ápolnom. Mondjuk az apámét. Vitézzé ütötték. Tisztességes ember volt. Nem állhatta a gyávákat.
totha@nepszabadsag.hu
