Népszabadság * Serfőző Melinda * 2007. augusztus 30.
– Az idén tizedszer megrendezett Haydn Eszterházán programsorozat eddigi koncertjein remek zenét hallgathattunk – állítja a két rendező szervezet, a Magyar Haydn Társaság és a Haydn-Eszterháza Programiroda vezetője, Malina János. – Jó volt például látni-hallani, hogy a néhány éve nálunk debütáló Authentic Vonósnégyes mára elsőrangú együttessé érett, vagy hogy visszatérő művészeink, Zádori Mária és Komlós Katalin milyen izgalmas körképet adtak a korabeli angol és német dalirodalomról.
Csütörtök este szólóban, szombaton pedig triójával mutatkozik be az izraeli származású fortepiano-művész, Zvi Meniker. Pénteken igazi csemege várja az operakedvelőket: Haydn L”isola disabitata című művét 1779-ben akarták bemutatni Eszterháza operaházában, amely azonban leégett, így a darab a bábszínházba került át. A mostani előadáson az Orfeo zenekart Vashegyi György vezényli. Vasárnap pedig egy világhírű belga együttes, az Il Fondamento adja elő Haydn és Pleyel szimfóniáit Paul Dombrecht vezetésével. A helyszín a folyamatosan megújuló díszterem, amelynek már nemcsak restaurált mennyezeti freskóit, de részben megújult oldalfalait is láthatja a közönség.
Az első napokban a szokásosnál valamivel kevesebben látogattak el a koncertekre. Ennek oka lehet az is, hogy a lassan körvonalazódó finanszírozás miatt későn kezdődhetett el a programok népszerűsítése, ezért az idén nem jöttek szervezett külföldi csoportok. De a közönség nagyjából harmada így is a határokon túlról érkezett.

