Megütközéssel és értetlenséggel fogadták a történelmi egyházak képviselői, hogy Hiller István oktatási miniszter a hétfői egyeztetés kapcsán a Magyar Gárdától való elhatárolódást emelte ki, holott sokkal fontosabb dolgok kerültek szóba. Bölcskei Gusztáv, a Magyar Református Egyházi Zsinat elnöke „mérsékelt optimizmussal tekint a jövőbe” a folytatódó egyeztetések kapcsán.
Nyugtalanítónak tartom, hogy egy szekularizált társadalomban kormánytagok üzengetnek és adnak utasításokat az egyházaknak – mondta a Magyar Református Egyházi Zsinat elnöke. Bölcskei Gusztáv szerint a tárgyalások végén a miniszter részéről tapasztalt számonkérő hangnem rendkívül rossz hangulatot teremtett az addig békésen zajló megbeszélésen. A Magyar Református Egyház azért is nehezményezte a felvetést, mert a hét végén már világosan kinyilvánítottuk elhatárolódásunkat – mondta a püspök. A Magyar Gárda avatása kapcsán ugyanakkor hangsúlyozta: egyetértenek Sólyom László köztársasági elnökkel abban, hogy nemcsak a félelemkeltés, hanem az azzal való riogatás is veszélyes. A Református Egyház belső vizsgálatot rendelt el az avatáson részt vevő lelkész ügyében, ám nem részvételét, hanem az általa elmondottakat vizsgálják meg abból a szempontból, hogy az ellenkezik-e a református hit alapelveivel. Azt viszont elutasítjuk, hogy pártmegrendelésre folytassunk ilyen vizsgálatot – húzta alá Bölcskei Gusztáv.
A református egyházfő a tárgyalásról közölte: semmilyen konkrét megállapodás nem született, de Hiller István ismertette az egyszázalékos felajánlásokra vonatkozó kormányzati elképzeléseket. Bölcskei Gusztáv nem kívánta kommentálni a tervezet, de kijelentette: az adófelajánlásokat tekintve azt tartják a legfontosabb feladatnak, hogy végre világos szisztéma alapján számítsák ki ezt az összeget, és elkerülhető legyen, hogy minden évben politikai csatározások tárgyává váljon ez a kérdés. A Magyar Református Egyház emellett elvárja, hogy a kormányzat tartózkodjon az olyan megnyilvánulásoktól, mint amit az egyházi ingatlanok visszaadása kapcsán tanúsított a nyár folyamán. Az ugyanis olyan hangsúlyt kapott, mintha az egyház jogosulatlanul kapta volna vissza az ingatlanokat, miközben ez törvényi kötelezettsége az államnak – mondta az egyházfő.
A későbbi tárgyalásokkal kapcsolatban az elnök közölte: „mérsékelt optimizmussal tekint a jövőbe”, bár szerinte az a tény, hogy a kormányzat egy éve halogatja az fegyházfinanszírozási kérdések megnyugtató megoldását, nem vall tervszerű gondolkodásra.
(MH)

