Forrás: Heti Válasz

7. évfolyam 34. szám, 2007.08.23.

A Heti Válasznak nyilatkozott Szabó Márton, a legnépszerűbb magyarországi közösségi oldalt működtető kft. ügyvezető igazgatója, s a politikai szervezetek iWiW-es jelenlétével kapcsolatban elmondta: „Nagyon nem szeretnénk, ha a politikai cirkusz nálunk is megosztaná az embereket.”

Két napja került nyilvánosságra, hogy a Magyar Gárda a világhálón is megkezdte terjeszkedését, s az iWiW nevű közösségi portálon máris 15 ezer ismerőst gyűjtött.

A portál üzemeltetője, a T-Online ma bejelentette, hogy törli az oldalról a Magyar Gárdát. Sólyom Balázs, a cég szóvivője az Indexnek elmondta: „Több mint száz panasz érkezett a Magyar Gárda regisztrációja miatt. A felhasználók egy része ráadásul azt jelezte, hogy akaratán kívül lett a gárda ismerőse.” Az iWiW illetékesei ebből arra a következtetésre jutottak, hogy a Magyar Gárda regisztrációját más néven készítették eredetileg, majd a több ezer ismerőst összeszedve átnevezték magukat.

A Heti Válasznak korábban nyilatkozott Szabó Márton, a legnépszerűbb magyarországi közösségi oldalt működtető kft. ügyvezető igazgatója, s a politikai szervezetek iWiW-es jelenlétével kapcsolatban elmondta: „Nagyon nem szeretnénk, ha a politikai cirkusz nálunk is megosztaná az embereket. A politikai szervezetek propagandisztikus megjelenését minden esetben töröljük, ha tudomást szerzünk róla, az ilyen csoportokat vagy képviselőiket gondolkodás nélkül eltüntetjük a rendszerből.”

Szabó Márton a politikusok online közösségi jelenlétéről az is kifejtette továbbá: Fodor Gábort, aki a portálon jelentette be, hogy indul az SZDSZ elnöki székéért, azért nem törölték a hálózatból, mert egyrészt egyetlen felhasználó sem élt panasszal az eset kapcsán, másrészt pedig Fodor „nem akart senkit semmiről meggyőzni, csupán a barátaival közölte online, hogy mit tervez.”

Comments are closed.