Az izraeli-palesztin konfliktus lényegbevágó kérdéseiről tárgyaltak tegnap Jeruzsálemben Ehud Olmert izraeli miniszterelnök, Mahmúd Abbász palesztin elnök és kísérőik. Szóba került többek között a határok, Jeruzsálem és a palesztin állam kikiáltásának kérdése is. Olmert és Abbász megállapodtak, hogy a kérdések részleteiről a két fél szakértői fognak tárgyalni és a közösen kidolgozott álláspontjaikat jóváhagyásra a vezető politikusok elé terjesztik. Izraeli kormánykörök nem cáfolták az al-Dzsazíra arab tv-állomás értesülését, amely szerint a jeruzsálemi Templomhegyet zsidó, mozlim és keresztény vallási intézmények felügyelete alá kívánják helyezni; Gázát Ciszjordániával szuverén izraeli területen áthaladó, de palesztin felügyelet alatt álló útvonal kötné össze. Az al-Dzsazíra szerint a javaslatok nem említik a palesztin menekültek visszatérési jogát. A közeledő palesztin-izraeli álláspont miatti aggodalmat tükrözik a Hamász gázai szóvivőjének vádjai, miszerint Abbász „a cionisták szolgájává vált”, nem képviseli többé a palesztin népet és ha békemegállapodást ír alá Izraellel, „ez végzetes következményekkel járhat személyére nézve”.
Olmert miniszterelnök, valamint Cipi Livni külügyminiszter is megköszönte Abbásznak, hogy a palesztin biztonsági szervek vasárnap Dzsenínben megmentették egy izraeli tiszt életét. A tiszt utat tévesztett és Dzsenínbe tévedt, ahol a tömeg megtámadta és felgyújtotta kocsiját. Mielőtt azonban meglincselték volna, a helyszínre érkeztek a palesztin biztonsági erők, magukkal vitték a tisztet, majd átadták az izraeli hatóságoknak.
Általános felháborodást keltett Ovadja Joszef volt főrabbi, az ultra-ortodox Sasz-párt szellemi vezetője, amikor a heti Tóra-leckéjében kifejtette, hogy az izraeli katonák azért estek el a háborúban, mert „nem imádkoztak naponta és nem tartották be a vallási törvényeket”. Joszef kijelentéseit izraeli vallásos körök is elítélték, de mindenekelőtt az elesett katonák hozzátartozói fejezték ki felháborodásukat és követeltek elégtételt.
Yehuda Lahav, Tel-Aviv

