Népszabadság * Rab László * 2007. augusztus 28.
A református lelkész a lobogót öleli, szemben katolikus társaKép: Reviczky ZsoltA Magyar Gárda zászlaját szombaton Dévényi Ferenc katolikus pap, Bálintné Varsányi Vilma evangélikus lelkész és Csuka Tamás református lelkész szentelte föl. Kettejükkel sikerült beszélnünk.
– Tíz évig szolgáltam a honvédségnél tábori lelkészként – mondta érdeklődésünkre Csuka Tamás református lelkész Vác-Alsóvárosból. – Für Lajos miniszterként segédkezett a szolgálat 1994-es újraindításában. Hozzá közeli kapcsolat fűz, mert egy ideig a Dunamelléki Református Egyházkerület főgondnoka volt. E kapcsolat lehetett az, amelynek alapján meghívtak, én pedig az ilyen felkéréseket nem szoktam viszszautasítani. Hagytam magam meggyőzni azzal, ami az alapító okiratban van. Tábori püspökként rengeteg szervezettel és emberrel kerültem kapcsolatba, ma is gyakran megjelenek avatásokon és fölszenteléseken.
Csuka Tamás azt is elmondta, látta, hogy a gárda alakulása sokaknak nem tetszik, de szerinte a sajtó korbácsolta fel az indulatokat. – Két dolgot lehet tenni a Magyar Gárdával – jegyezte meg -, elhatárolódni tőle, vagy kíváncsian várni, mit hoz a jövő. Ő azok közé tartozik, akik bíznak a szervezet hagyományőrző és karitatív céljaiban. Tart viszont tőle, hogy a politikai elit minderre rátelepszik.
– Ami rajtam áll, megtettem, piszkáltak ugyan miatta, de ez nem számít. Váci lelkész vagyok, a börtönben is teljesítek szolgálatot, áldást kérek a többszörös gyilkosra is, mert tudom, hogy van visszaút. Senkitől sem szabad elvitatni azt a jogot, hogy tenni akar a magyarságért – foglalta össze áldásának motívumait Csuka Tamás.
Szekeres Imre honvédelmi miniszter egyébként nyilatkozatban ítélte el, hogy a Magyar Honvédség egykori református tábori lelkésze részt vett a Magyar Gárda szombati rendezvényén. A miniszter kínai útjáról hazaérkezve vizsgálatot indít, hogy tisztázza Csuka Tamás szerepét a Magyar Gárda tagjainak eskütételén, illetve azt, hogy az összeegyeztethető-e a nyugállományú dandártábornoki rendfokozatával és az egyenruha viselésével.
– Volt harmincöt másodpercünk arra, hogy hárman megáldjuk a magyar meg az árpádsávos zászlót – kommentálta részvételét dr. Dévényi Ferenc, a császárfürdői Szent István-kápolna papja, és hozzátette: nem a gárdát áldotta meg, az nem volt tiszte. Aztán visszakérdezett: miért érdekes az, hogy két lelkész meg egy pap ott volt, aztán, miután elvégezte a feladatát, lelépett a színről? A pap, aki a Vitézi Rend és a Szent Korona Lovagrend tagja, azt is kifejezésre juttatta, nem érti a Magyar Gárdával kapcsolatos aggályokat, a „mi lesz, ha” típusú kérdéseket. – Oly rövid az élet – jegyezte meg -, örülni kellene a szép dolgoknak, nem pedig alkalmat keresni a marakodásra.
Befejezésül azt is elmondta, nincs érvényben egyházi tilalom arra vonatkozóan, hogy egy katolikus papnak hová szabad mennie, és mit szabad mondania. – Érteném az érdeklődést – mondta -, ha én lettem volna a főszereplő. De csak epizodista voltam.
A harmadik egyházi „mellékszereplőt”, Bálintné Varsányi Vilmát, az Óbudai Evangélikus Egyházközség lelkészét – noha hívtuk mobilon és e-mail üzenetet is hagytunk a címén – lapzártánkig nem értük el. Az evangélikus egyház álláspontja egyébként szombaton késő este vált ismeretessé, amikor a FraterNet evangélikus levelezőlistára fölkerült az országos iroda igazgatójának nyilatkozata. Az egyház elnöksége itt azt tudatta, hogy „a Magyarországi Evangélikus Egyház elnöksége a híradásokból értesült arról, hogy egyházunk egyik lelkésze megáldotta a Magyar Gárda zászlaját. Ezt lelkiismerete szerint, saját felelősségére, minden megelőző egyeztetés nélkül tette.”
