VÁGVÖLGYI B. ANDRÁS
Államhatalmi Közvetítések
Augusztus 20. Pokol minden évben. Egyrészt vége a nyárnak – aszt mégsem történt semmi. Másfelől, tartozom ezzel a vallomással az Olvasónak, ha rajtam múlott volna a szimbóleumügyi alkotmányozás 1990-ben, akkor most nem a koronás, de a Kossuth-címer lenne az ország jelképe, március 15. vagy október 23. lenne a fő nemzeti ünnep, augusztus 20-át a skanzenekben ünnepelnék, és onnan például az árpádsávos zászlót ki sem lehetne hozni legálisan. (Na jó, OK, lehessen, de akkor legalize it!) Augusztus 20. egyébként nem maga a dolog miatt szörnyű – formabontó tett volt sztyeppei nomádokból európai államlakosokat verbuválni -, de a megünneplés módja. Az valahogy mindig olyan snasszra sikerül. Jó, ott a Red Bull, PPP-alapon finanszírozza a látványosság egy részét, mely, szerencsére, a Dunára fókuszál és nem az Andrássy (Sztálin, Magyar Ifjúság, Népköztársaság) útra, ahol mostanában a jó Szekeres Imre szedetné fel lánctalpakkal az aszfaltot. Még Szekeres akciója előtt azonban a Hősök terén élőképpel emlékeztek meg a magyar nép vérzivataros századairól, és ez elég szörnyű volt. Ezek a honfoglaló magyarokat megidézni hivatott figurák pont úgy néznek ki, mint Gurbanguli Berdimukhamedov, az új Türkménbasi testőrsége, és – már elnézést! – én ezzel a testőrséggel mégsem szeretném közös nevezőn asszociálni magamagamat. Augusztus 20-ával ott a nagy probléma, hogy nemzeti mítoszt kellene megjeleníteni, de megfigyelésem szerint a fiúgyermekek döntő többsége kamaszkora után elveszíti érdeklődését a középkori eseménysorok iránt, akiben pedig megmarad, az úgyis belép a 64 Vármegye Ifjúsági Mozgalom nyugdíjas tagozatába. Na most a nemzeti mítoszt valami korszerű köntösben kellene feladni, és ezen a tűfokon mintegy negyedszázada az István, a király című zenés színpadi produkció tevéjével próbálnak átjutni az illetékesek. Szóval megy az m1-en a Társulat című szereplőválogató show első adása, mindenképpen megérdemli majd a jövőben kiadósabb figyelmünket, lényege a következő: amúgy megasztárosan énekmondókat keresnek a konkrét darab konkrét szerepeire. Gundel Takács Gábor a műsorvezető, Alföldi Róbert, Szikora János, Szulák Andrea és Lévai Balázs a zsűri, állításuk szerint amatőrökből összeszedik a stábot, és az adássorozat végére előadást rittyentenek. Merész. Archív felvételen látni a fiatal Koltay Gábort, aztán egy fogszabályzós ősmagyar tinilány vonyít, Szörényi Levente és Bródy János is megérkezik, valaki már látványszempontból is castingol („szőke hajra gondoltam, a német származás miatt”), elvesztem a fonalat. Lesz visszatérve!
A tavalyi tragikus tűzijáték miatt fokozottabb érdeklődés kíséri az idei eseményt, a kormány Gál J. Zoltánt nevezte ki egyszemélyes döntéshozónak, a Magyar Nemzet vasárnapi magazinja már címlapjára tette őt, „Felelős” felirattal. Mintha fátum lenne az időjárás, délután elhomályosul az ég, a mi környékünkön hat és hét óra között van vihar. Most akkor lesz tűzijáték, vagy nem lesz tűzijáték, hogyan dönt Gál J.? Már baráti vacsorán az előételt majszoljuk (kagyló provance-i mártásban; Györgykovács olaszrizling 2003), mikor megjön a boldogító sms-hír: az Operatív Törzs döntött: lesz tűzijáték este 9 órától, egyeztettek pirotechnikusokkal, rendőrökkel, tűzoltókkal és meteorológusokkal. Egy ország, de leginkább három televíziós csatorna sóhajt fel megkönnyebbülten, a tavalyi események nyomán mindkét nagy kereskedelmi csatorna a közvetítés mellett döntött. A tv2 – Jakupcsek Gabriella és Nacsa Olivér – hét kamerával, többek között egy hajóról is közvetít, míg az RTL Klub darukról és nyolc kamerával. Utóbbin Erős Antónia és a számomra eddig ismeretlen Dusicza Ferenc kommentálnak. Tűzijáték-történeti összefoglalót tartanak, archív felvételekkel örvendeztetik a nagyérdeműt. 1937-ben kezdődött, a háború alatt szünet, 56 után megint tíz év szünet, ám az érett kádárizmus óta folyamatosság jellemzi az augusztus 20-i spektákulumokat. Az m1 nem tudni, honnan dolgozik, és az sem derül ki, hogy ki közvetít, mikor odakapcsolok, mindig csend van. Na most a tűzijáték tényleg élő műfaj, tévén nézni hülyeség, de nézzük, és meg kell mondanom, hogy a látványvilág elég jó, pláne, hogy a főétel is megérkezik (bélszínérmék portóiban párolt nyári szarvasgombával, köretnek panzanella, toscanai kenyérsaláta; St. Andrea Pinot Noir 2003 – utóbbi Lőrincz György művészetét dicséri). A tv2-n Jakupcsek Gabriella arról beszél, hogy nemsokára nemzetiszín zászlót kapunk tűzből, valóban vannak tűzrózsák, leginkább vörösek meg lilák. Az m1 képe valamiért fakóbb, mint a kereskedelmieké, Erős Antónia a rendkívül ritmusos, hangulatos zenét dicséri, és az Európai Unió színeinek krizantémformában való kibomlását ünnepli. A tehetséges magyaroknak ajánlott kompozíció a Lánchídról a légbe ejakulált tűzcsóvákat jelent. Az egyik petárdázás Könyves Kálmán előtt tiszteleg, aztán pedig a Lángoló víz című kompozíció következik – mécsesek a vízen -, „hogy jön ide az Aranybulla?!”, teszi fel jogos kekeckedéssel a kérdést az egyik műsorvezető. Hogy melyik, azt momentán nem tudom, mert ebben az adott pillanatban a táplálkozással foglaltam el magam. Amikor viszont, minden valószínűség szerint Dusicza Ferenc belebonyolódott a magyar alkotmányosság keserves története versus tűzfoltok a vízen szimbolikájába, akkor azért muszáj volt felnézni. Jakupcsek „finálészagot” érez, nézzük az órát, húsz perc, úgyis lesz még Himnusz meg görögtűz a Gellérthegy oldalán. Hát nem! Húzogatjuk a szánk szélét: Á, csak Tokióban tart egy órát a tűzijáték (ezekkel az építész barátainkkal többször néztünk hana-bit Japánban), de ott cégek finanszírozzák, azok meg nem olyan csórók, mint a magyar állam. Már sajtozunk (hozzá: Château Grand Clapeau Olivier [Haut-Médoc] cru bourgois 2000), mikor a debreceni virágkarneválról is szó esik, 13 ország művészeti együttesei vonulnak fel, van virágból panda, hópárduc, Szent Korona, valamint Háry János-os kompozíció. Mert ez így rendben is van, ha mutatja a tévé, hogy Gyurcsány meg a bandája milyen ünnepséget csapott Pesten, akkor tessék kielégíteni a másik oldal igényeit is, mit mutatott az ő népének Lajos király (Kósa Lajos) lent Debrecenben!
És ezek után elkezdődik a Szent Korona-tan párttitkárszemmel című rockopera, az eredeti, az igazi István, a király. A legerősebb! Levente beleénekel a Feszty-körképbe, Komócsin Mihály megáldja a torinói leplet, mindenki mindig kézen fogva jár-kel, gyertyák és fehér ruhák, dexion-salgó építményen gipszkarton-rózsaablak, nyolcvanas évekbeli videodiszkó Victor Máté papos kántálásával, effektnek néha kimerevítik a képet (trükkoperatőr: Tímár Péter). Most nem mennék bele az István-Kádár János, Koppány-Nagy Imre korabeli magyarázatába, tény, hogy igazi nacionálbolsevik giccs a Forradalmi Ifjúsági Napok emblémájával felülstemplizve. Koppány enyelgése három asszonyával buján erotikus, mint egy hajdani KISZ-vezetőképző Verőcemaroson: „bocs, csajok, most mégse”, a tartótisztem is követelőzik, írnom kell ma este”. Balázs Péter jelenetei feltűnő hasonlóságot mutatnak a Jesus Christ Superstarral, Nagy Ferónak viszont nem kell olyan isten, aki nem tud magyarul. Pelsőczy László (magyar hangja: Varga Miklós) csángó mellesben ellovagol Sára Bernadettel a naplementébe, az „oly távol vagy tőlem, és mégis közel” dialektikáját olykor az „Árpád népe, hej!, tízezer fegyveres választ meg, ha kell!” rezdülékeny metafizikája oldja. Én pedig azon gondolkodom, hogy mikor is lehetett az az egy gyönyörű pillanat, mikor ezt az egész szemetet a Bercsényiben vagy az Ikarusban az underground (URH, Kontroll, Európa Kiadó, Balaton, Trabant, Bizottság) elsöpörte a francba? Hogy aztán most visszajöjjön az ablakon, egy tehetségkutató verseny keretében, hetekig, hónapokig. Brrrr!
Ha valamit, az István a királyban én azt bírom, hogy iszonyú igénytelen, valódi hungarocamp. Mindenesetre a brownie mellé feladott feketeribizli szorbet és a portói után hazamentünk, és fehér lovat áldoztunk.
(Augusztus 20-i közvetítések: m1, RTL Klub, tv2)
Élet és Irodalom
51. évfolyam, 34. szám
