Grecsó Krisztián
Aki nem tud magyarul
Rádió
Augusztus 20-a van, gyermekien kedves nemzeti ünnepünk, ez az a nap, mikor tényleg lehet azon merengeni, hogy magyarnak lenni perspektíva. Árpád óta van ennek a népnek narratívája, mondani- és hallgatnivalója. Szűk az idő korridorja errefelé, de hosszú, mocskos a múlt húgyos folyosója, de felmossuk néha, na meg átfesthető, tapétázható, és ha kell, befér még egy állmennyezet. Augusztus 20. van, minden felkészült, népnemzeti, nemhazaáruló kárörvendő a réten, billegős műanyag padon, lecsófesztiválon, síppal-dobbal, nádihegedűvel meg obligát árpádsávval várja, áhítja a vihart, hogy természet és a Teremtő ismét bebizonyítsa, ez a kormány Isten ellen való vétek. Augusztus 20-a van, a milliós motorjaikról lekászálódtak a szociálisan is érzékeny bőrdzsekis zsírmagyarok, akik bárkit beperelnek, ha azt írja róluk, rasszisták, mert ők nem, a helyzet egészen egyszerűen csak az, hogy a cigányoknak India a hazájuk, ez nem a kérdés, hanem az állítás volt, pofádat befogod, magyar vagyok, nem turista. Augusztus 20. van, délután, a templomokból már kiözönlött a jó áldott, többségi magyar nemzet, az egyházközségek asztaláról elfogyott a zserbó, a misebor horpadt műanyag flakonban, a pap/lelkész/satöbbi elejtette alamuszi utalásait a zsidók, buzik és liberálisok országromboló tevékenységéről, nem beszélve a liberális buzi zsidókról, az érzékeny magyar anyákban összekushadt a lélek, őszinte félelemmel simogatták meg gyermekük okos buksiját, jaj, csak nehogy buzivá vagy zsidóvá változzon a gyerek a gimiben. Ebéd alatt a gondolat még előkerült párszor, hogyne került volna, mikor az ebéd jól sikerült, a pörkölt magyar étel, mi pedig magyarok vagyunk, pörköltek, és ekkor még a papa is eldörzsöl pár könnycseppet, Istenem, ezer éve akarnak kiirtani minket innen, és nem megy nekik. A franciakrémes után lecsúszott néhány doboz olcsó német sör is, és elhangzott pár magyar bort dicsérő mondat, majd pukkant is dugó, megszellőztették valamelyik cukrozott lőrét az Egervin édesbor-kínálatából, ez a finom, nem a száraz, rák a mellyetekbe. Augusztus 20. van, az a jó, hogy ez a mi ünnepünk, a zsidók és a buzik meg otthon maradnak, nem festik ki magukat, mert minket nem zavarnak, dugják csak seggbe egymást, de minek kell az utcára menni, mi sem megyünk, ha megverjük az asszonyt.
Megnéztem a rádióműsort, és mindenütt az István, a király megy, ahol megy valami egyáltalán, a Lánchíd rádió speciel egy az egyben leadja, belehallgattam, és még mindig jólesik, tényleg remekmű, ezredszerre is élvezetes, és még az sem tudja, elrontani, hogy Szörényi közben elhagyta a tudatát és sumer ufóvá változott, hogy nyelvtörténeti cikkeket publikál, és… na nem soroljuk tovább, inkább örülünk, hogy ezt a nagyszerű munkát még Koltay Gábor kibírhatatlanul rossz filmadaptációja sem bírta tönkretenni, pedig a művész úr már akkor is minden tehetségtelenségét bevetette, annyi sötétben rohangáló néptáncost még egy fesztivál gáláján sem látni a színpadi firhang mögött.
Az István, a király felhoz valamit a magyar lélek legmélyéről, nem nagyobb az, mint egy kiscsibe, de van, remeg itt fenn a napon, mégis bírja, ez a mű bevilágítja a fentebb emlegetett hosszú folyosót, olyan jó önsajnálat és melldöngetés nélkül tudni, hogy vagyunk, és hogy ez a kultúra afféle alapkőre épül, mint István. Hogy létezik az a szép szöveg, az ízlelgetni való mondatokkal, hogy intelmekkel indul a magyar történelem, mintha az első király tudta volna, kiadósan szar lesz a folytatás. A rockopera nem emlékeztet erre, hanem érezteti, átragad bennünket a rendszerváltáson, konkrétan ez az egyetlen kézzelfogható emlékünk, ami tiszta maradt belőle, ez a zene. Nem kell olyan isten, aki nem tud magyarul. Isteni a dramaturgia, Boldizsár Miklós Ezredforduló című drámáját dicséri, meg a hangzás, a zene okos monumentalitása, a festett képek, az áradás, ami meg Victor Máté munkája. Hála nekik. A tűzijáték alatt meg Isten kezében vagyunk, és viszünk esernyőt. Hátha nem haragszik már annyira Ferire a magyarok Istene.
(István, a király, Lánchíd rádió, augusztus 20.)
Élet és Irodalom
51. évfolyam, 34. szám
