Salzburgi fesztivál: kétes művészi teljesítmény, páratlan anyagi siker
Népszabadság * Szászi Júlia * 2007. augusztus 28.
Az Akárki két főszereplője, Marie Bäumer és Peter SimonischekKép: Clärchen Baus-Mattar És Matthias BausA Salzburgi Nyári Játékoktól Ausztriában csillogást, kiemelkedő teljesítményt, új tehetségek felfedezését, szenzációt várnak, s ez utóbbiba belefér egy-egy kiadós bukás is. Nos, az e napokban záródó idei fesztivál még ez utóbbit se hozta, a langyos állóvizet legfeljebb nagy énekesek megbetegedése kavarta fel némiképp. A nagybetűs események elmaradásával magyarázható, hogy Anna Netrebko torokgyulladása, Rolando Villazon, Elina Garanca és még két-három sztár visszalépése több szalagcímet töltött ki, mint az őket tökéletesen helyettesítő énekesek teljesítménye. Történt ugyanis, hogy Pergolesi Stabat Materében Netrebko és Garanca helyett Christine Schäfer, illetve a kontratenor Andreas Scholl több mint helytállt, s nem érte kár a közönséget, amely e nem túl ismert művet csak a felkapott orosz-osztrák sztár miatt akarta látni. Ugyanígy Rolando Villazont se hiányolta túlzottan a Placido Domingóval közösen meghirdetett spanyol dalest publikuma. A mexikói énekest egy hölgy, Ana Maria Martinez helyettesítette, a program persze módosult, ám a siker kirobbanó volt. Más kérdés, hogy a tüzes zarzuelaest nem inkább a Fertő tó (Mörbisch) színpadára való-e.
Jürgen Flimm intendáns első fesztiválján az opera hanyagolható volt, még ha a nyitó előadás, Csajkovszkij Anyeginje, Daniel Barenboim vezényletével és Andrea Brett rendezésében elismerést hozott is, ha nem is olyan hangos üdvrivalgást, mint két éve a Traviata, vagy tavaly a Manon. A Tatjánát éneklő, szintén orosz Anna Samuilt egyenesen az idei év felfedezettjeként emlegetik. Haydn Armida című operája csak az előadás jelentéktelensége miatt nem volt igazi nagy bukás, és azért, mert az igen tehetséges Anette Dasch brillírozott benne. A 31 éves német énekesnőt már-már újabb Netrebkóként emlegették – ilyen könnyen felejt a hálátlan világ, így fordul el egy perc alatt rajongásának eddigi tárgyától. A népszerűség megőrzésének művészetét a nagy öregtől lehet ellesni: Domingo ellenállhatatlan volt az idén, nemcsak énekesi teljesítménye, hanem viselkedése miatt is. Mindenütt ott volt, elvegyült, beszélgetett – úgy volt sztár, hogy nem volt az. (Hozzá fűződik a fesztivál egyik története is: sofőrjét az egyik, autók számára tiltott belvárosi utcán állította meg a rendőr. Hol a külön engedély? – hangzott a szigorú kérdés. Ott – mutatott a hátsó ülésre, Domingóra a sofőr. A rendőrt ez nem hatotta meg, vaskos büntetés lett a kaland vége.)
Az operaprogram legnagyobb bukása címért versenyben van a Benvenuto Cellini és Weber Bűvös vadásza. Érdektelen, gyenge előadások voltak ezek, főként szcenikailag – hangzik az ítélet. Még szerencse, hogy a jó öreg Mozartra mindig lehet számítani: a tavalyi Figaro házassága egyértelmű siker volt.
Jó, ha Flimmnek az opera nem megy, akkor talán a prózával kárpótol. Hát nem, az idei év csalódás volt. Bukott Thomas Bernhard Ünnep Borisznak című darabja – nem azért, mert a közönség nem értette Salzburg kőkemény ostorozását, hanem mert gyengére sikerült az előadás, nem érvényesült Bernhard erőssége, nyelvi tökéletessége. Bár Thomas Oberender, az új prózai igazgató igazán azt hozta, ami a német nyelvterületen beválik, itt nem jöttek be a vendégjátékok vagy koprodukciók. Érdektelenségbe fulladt Luc Perceval hatórás Moliere-kollázsa – talán csak az új szereposztásban és kicsit módosított rendezésben színre vitt Akárki (Hoffmannstahl hagyományos nyitódarabja) ütötte meg a mércét.
Még szerencse, hogy a hangversenyprogram szinte tökéletes volt, s nemcsak Barenboim izraeli-palesztin zenekarának egyéb fellépéseinek, az általa tartott mesterkurzusnak köszönhetően. Itt sikerült igazán, amit Flimm ígért: a régi és új kombinálása.
Aki ezek után azt hiszi, hogy Salzburg az idén rosszul teljesített, az téved. Az új intendáns nem olyan szófukar, mint elődje, és megnyilvánulásai sokkal rokonszenvesebbek, mint Gerard Mortier öntetszelgése volt. Ennek, avagy az újszerű programnak, a várakozásnak köszönhető-e, nem tudni, ám tény: a fesztivál anyagilag abszolút siker volt. A 49 millió eurós költségvetés csaknem fele jegyárból jött be, a szponzorok 10 százalékot adtak, a többi bevétel is szépen csordogált, így nem volt igazi gond, hogy a 10,4 millió euró állami támogatás immár évek óta nem emelkedik. A szponzorok az idén is hőn szeretett vendégek voltak, s nem is eredménytelenül: a jövő évi nagy tervhez, Bartók Béla Kékszakállú hercegének színre viteléhez (Eötvös Péterrel) sikerült új támogatót találni, így a költséges előadás anyagi fedezete máris biztosítva van.
