A Magyar Gárda megalakulása szinte minden más eseménynél jobban jelzi, hogy lassacskán kezdünk kifelé evickélni az uborkaszezonból. Volt nagy eskütétel, avatóünnepség, volt szükség szerint antifasiszta ellentüntetés, tiltakozás. Kenyeret és cirkuszt – ahogy a nagykönyvben meg van írva. A szocialisták, akik eddig nem nagyon adtak az államelnök véleményére, most össztüzet zúdítottak Sólyom Lászlóra, hogy foglaljon állást az ügyben. Erre reagálva Kumin Ferenc, a Köztársasági Elnöki Hivatal főosztályvezetője közölte: az államfő elítéli a félelemkeltésre alkalmas rendezvényeket és a félelemmel való manipuláció eszközét is.
Akaratom ellenére ugyan, de jártam háborús övezetben, közelről láthattam és megtapasztalhattam a pusztítást; láttam vérző, fejlövéses rendőrt, amint megpróbálták betuszkolni az autóba, hogy segítsenek rajta, de már teljesen reménytelen volt; egész testében rángott, még élt, de már semmi esély sem volt a megmentésére. Úgy érte a paramilitáris szervezethez tartozó mesterlövész találata, hogy ki sem dugta a fejét a lövészárokból. Én pedig ott sétáltam négy-öt méterre tőle, nyílt színen, széles gyárudvaron, csak a mesterlövész a megmondhatója, hogy miért őt választotta, miért nem inkább engem. Ezek után talán nem véletlen, hogy nem tudok szimpátiát érezni senki iránt sem, aki katonásdit játszik.
Katona, egyenruhás személy (postás, rendőr, vasutas…) közelében kelet-közép-európai embernek egyébként is csak a legritkább esetben vannak pozitív asszociációi. Egy hét múlva kezdődik az iskola, s, igen, amikor ott látom a rendőrt az épület előtt, és leállítja a forgalmat, hogy a nebulók biztonságban átkelhessenek a zebrán, akkor, igen, azt mondom: végre azt csinálja, ami valóban a feladata, ami valóban a dolga. Hiszen rossz emlékként él még bennünk, hogy a rendőrség a letűnt szocialista rendszerekben a hatalom elnyomó eszközeként viselkedett, illetve a hatalom használta a „testületet” az elnyomás eszközeként, s a rendőr nem azzal foglalkozott, ami igazán a dolga lett volna.
A kelet-közép-európai rendszerváltások után az erőszakszervezetek esélyt kaptak a mundér becsületének helyreállítására, hogy elhitessék: szolgálnak és védenek. Nem kell sokat tenniük, hiszen ha ott látjuk őket az iskola előtt vagy bent állnak a kereszteződésben a forgalmat irányítva, tehát ha valóban a dolgukat végzik, akkor idővel elnyerhetik bizalmunkat. Nagyjából így történt ez Magyarországon is. Azt azonban senki sem gondolta, hogy milyen könnyen eljátszható ez a bizalom.
Az idén októberben évfordulót ülünk. De nemcsak az 1956-os forradalom és szabadságharc ötvenegyedik évfordulóját, hanem a magyar rendőrség legújabb bizalom- és hitelvesztésének első évfordulóját is. Ami a tavalyi nemzeti ünnepen történt, arra nincs mentség. A máris szerveződő őszi ünnepi rendezvényeken a szónokok egészen biztosan nem feledkeznek majd meg erről sem. Sokan vannak azok is, akik az esetleges újabb zavargásokat is borítékolhatónak tartják.
A Fidesz a Magyar Gárda tagjainak szombati avatása előtt felhívást tett közzé, felszólította a szervezetet: tartsa be a törvényeket, tartsa tiszteletben az emberek szabadságjogait, „és ne engedjen teret senkivel szembeni hátrányos megkülönböztetésnek”. A közlemény semleges, visszafogott és mérsékelt. És a lehető legjobban távolságtartó álláspontot képviseli: amíg a gárda tagjai nem követnek el semmi törvénybe ütközőt, addig nem is lehet azt feltételezni, hogy arra készülnek.
Tény azonban, hogy a Magyar Gárda megalapításával a Jobbik, amely a MIÉP-pel koalícióban is csak 2,2 százalékot tudott bezsebelni a parlamenti választásokon, elérte, hogy hetek óta uralja a médiát. Bravúros húzás volt, meg kell hagyni. Vona Gábor pártelnök arcát már azok is megjegyezték, akik csak az esti sorozatok szünetében sugárzott rövid híreket nézik. Ő pedig egy tévéinterjúban arról beszélt, hogy szükség esetén a rendőrségtől is meg kívánják védeni magukat, a lakosságot. Szép kis kavarodás lesz itt az ősszel, ha a rendőrség a gárdistáktól, a gárdisták pedig a rendőrségtől óvnak majd bennünket. És mindenki az igazság zálogának és letéteményesének hiszi önmagát.
Szabó Palócz Attila újságíró
