NOL * Fenyvesi Áron * 2007. augusztus 24.
Rajk László 1956-os emlékműve VeszprémbenKép: Fenyvesi Áron
Egyesek azt tartják: egy köztéri szobor csak a felavatásakor és a lerombolásakor – jobb esetben az eltávolításakor – érdekes. A Rajk László által tervezett veszprémi 56-os emlékműnek egyelőre csak az utóbbi köré összpontosuló figyelemből jutott: lebontják és áthelyezik, még mielőtt hivatalosan átadták volna. Engedélyek, szerződések és szóbeli ígéretek borzolják a kedélyeket a megyeszékhelyen. Kossuth-díjas művészek és a francia Libération napilap is a védelmébe vette Rajk alkotását. Vajon a körítés mellett megnézte-e már valaki a szobrot magát? Avagy létezik-e köztéri művészet a papírokon és az aktuálpolitikán túl?
Az 1956 ötvenedik évfordulójára kiírt veszprémi emlékmű-pályázatot Rajk László nyerte meg. Ám 2006 októberére, mire a kivitelezés befejeződött volna, a városnak már új vezetése volt, ami egy másik 56-os emlékmű ötletét „karolta föl”. Nem mellesleg ennek a szószólója a Védegylet Veszprémért Egyesület, ami szintén a várost irányító koalíció része. A terv szerinti 10 tonnás süttői márványból készülő kompozíció Melocco Miklós munkája, és a veszprémi 56-os mártír – Brusznyai Árpád emléke előtt tisztelegne.
A kalandos körülmények között – egyetlen éjszaka alatt – felállított Rajk-féle 56-os emlékmű állítólag nem rendelkezik fennmaradási engedéllyel, ezért az első pillanatoktól kezdve kordon vette körül, fel sem avatták. Az önkormányzat azzal is indokolja az áthelyezés ötletét – a megfelelő környezet kialakításához szükséges pénz hiánya mellett -, hogy az emlékmű nem felel meg a tervekbe foglaltaknak: öt helyett négy elemből áll és a felülete sem metálfényű, saválló acél, mint a látványterven. Az augusztus 23-ára kiírt bontást és elszállítást ugyan elhalasztották – ezen procedúra összegével egyébként a kivitelező céget terhelték volna, amelynek ügyvezetője Rajk Judit – de a tervek szerint az emlékművet egy depóba teszik, mielőtt majdan felállítanák a Jutasi úti lakótelep mellett található Barátság Parkban.
Tény, hogy a veszprémi Színházkert széle valóban szokatlan helyszín egy ilyen méretű együttesnek, de erről alighanem a pályázat kiírói tehetnek. A kivájt domboldali sarok semmiképpen sem kedvezne egy klasszikusan körbejárhatóra komponált emlékműnek, mivel méreteinél fogva is kilóg a süllyesztett kertből, és a környező utcák magasabban nyíló nézeteiből „csak” oldalprofilja, illetve a háta látszik.
Ez az emlékmű viszont sok szempontból sem nevezhető klasszikusnak! Négy „teleszkóposan” kiképzett elemét – a monokróm zászlószeleteket – megerősített, fém zászlórudak tartják. A szoborra bizonyosan rásüthető a dekonstruktív és az ikonoklaszta jelző. Elemei ugyanis minden szögből más és más képpé állnak össze. Az emlékmű eme bejárhatóságával is aktív kontemplációra invitál. Jelentése az alapvetően nem figuratív formába öntöttség miatt játékosan kombinálható, és az általa diktált emlékezés technikája sem a kinyilatkoztatásra hajaz, vagyis nem „frontális” karakterű. Ugyanakkor mégsem egy tökéletesen absztrakt műalkotás: felismerhetjük benne a lyukas nemzeti zászlót – 1956 szimbólumát. Akárcsak Rajk korábbi, Bachmann Gáborral közös, a Műcsarnok előtt felépített díszletén „56 mártírjainak újratemetésekor.
Az emlékműhöz ily módon kapcsolható elméleti megfontolások megfelelnek a berlini Holokauszt emlékmű által fémjelzett kánonnak. Ám a Rajk-féle elgondolás esztétikailag tulajdonképpen sokkal eredetibb, mint akár a budapesti Dózsa György úton álló 56-os emlékmű. Ez utóbbi egy szó szerint vett, mégis manírosabb utánérzete a Berlininek.
Úgy tűnik, abban a pillanatban, hogy valami az alapvetően politikai természettel bíró köztérbe kerül, megszűnik esztétikai tárgyként funkcionálni. A nyilvános és társadalmi emlékezet részeként városaink valós terébe kerülő szimbólumoknál nem mindegy, hogy ki helyezi el, hová és mikor. Hasonlóképp az sem, hogy ki tünteti el őket. Naivitás lenne azonban azt gondolni, hogy az aktuálpolitikai kontextus elidegeníthető a keletkezés utáni néhány évben; és a történetivé válás során egyre inkább az esztétikai értelmezés kap teret – már amennyiben többről van szó pőre dekorativitásnál. Ez azonban, úgy tűnik, ennek az emlékműnek – legalábbis a veszprémi Színházkertben – már semmiképpen nem adatik meg.
A szöveg az Erste Bank Csoport támogatásával működő tranzit.hu kortárs művészeti kezdeményezés felkérésére készült.
