Forrás: Népszava

Önleleplező volt Répássy Róbert sajtótájékoztatója, mivel az ellenzéki politikus megpróbált minél messzebb kerülni attól a kérdéstől, milyen kapcsolatot ápol a Fidesz a Jobbikkal, azzal a szervezettel, amely szombaton Magyar Gárda néven félkatonai alakulatot hoz létre – mondta Nyakó István, az MSZP szóvivője a fidesz közlésére reagálva, hogy aggályosnak tartja az „MSZP-hez ezer szállal köthető” őrző-védő cég tevékenységét, ezért bizottsági vizsgálatot kezdeményez az ügyben.

A szocialista párt szóvivője szerint arcátlanság, hogy ebbe olyanokat is belekever, akik Magyarország jogszabályait tiszteletben tartották, egyetlen bűnük az, hogy édesapjuk pénzügyminiszter. Arcátlanság, hogy egy olyan videofelvételre hivatkoznak – folytatta Nyakó István – , amelyet manipuláltak, és amelyekkel rossz színben kívánják feltüntetni két honfitársunkat. Nyakó István szerint arcátlanság az is, hogy semmibe veszik a vádakat lezáró rendőrségi döntést, miszerint nem történt bűncselekmény, tehát nem nyomoznak. A szóvivő közölte: azt kérik a Fidesztől, szakítson a Jobbikkal, és ne bújjon vétlen magyar állampolgárok mögé.

Előzőleg a fideszes Répássy Róbert sajtótájékoztatóján közölte: kezdeményezik, hogy az Országgyűlés honvédelmi és a rendészeti bizottsága következő ülésén vizsgálja meg, hogy milyen esetekben működtek jogellenesen őrző-védő cégek, illetve, hogy milyen kockázatai vannak, ha az állam rendvédelmi feladatainak egy részét „párthoz köthető magánhadseregek” látják el.

A politikus szerint ugyanis néhány napja kiderült, hogy „az MSZP-hez ezer szállal köthető magánhadsereg emberei” jogellenes módon körülzártak egy büfét, miután a tulajdonos nem volt hajlandó 300 ezer forintot fizetni Veres János pénzügyminiszter fiainak. (A Magyar Nemzet szerint az eseményt In-Kal Security emberei biztosították.) A Fidesz elfogadhatatlannak tartja, hogy pártokhoz köthető magánhadseregek emberei alapvető jogaik gyakorlásában korlátozzanak állampolgárokat – jelentette ki a politikus, aki nem nevezte meg, melyik őrző-védő cégre gondol.

Szerinte azonban már korábban is számos kétely merült fel ezzel a céggel kapcsolatban, amiatt, hogy az állammal való kapcsolata túlságosan közelinek és intenzívnek mutatkozott. Mint mondta, elfogadhatatlannak tartják azt is, hogy sorozatban ugyanez a cég látja el minisztériumok, állami tulajdonú vállalatok, pártszékházak őrzését, és minden esetben az MSZP-hez kötődnek ezek a döntések.

Emlékeztetett arra, hogy még a Köztársasági Őrezred köreiből is kifogásolták, hogy ezt a céget gyakran bevonják olyan védelmi-biztosítási feladatokba, amelyek esetében nemzetbiztonsági kockázatokat rejthet magában, ha nem az állam végzi el. A közbiztonság fenntartása az állam feladata, ezt a kötelességét másra nem ruházhatja át, ezért különösen aggályos, hogy az MSZP-hez ezer szállal köthető magánhadsereg emberei alapvető jogaik gyakorlásában korlátozhatnak állampolgárokat – mondta Répássy Róbert.

MTI

Comments are closed.