Forrás: hirszerzo.hu

Az Országos Cigány Önkormányzat a közjogi méltóságok védelmét kéri a szombati Magyar Gárda-avatás miatt.

A közjogi méltóságoktól, köztük a köztársasági elnöktől kér védelmet az Országos Cigány Önkormányzat (ÖCO) annak kapcsán, hogy szombaton lesz a Jobbik Magyarországért Mozgalom Magyar Gárdájának első tisztavatása Budapesten. A romák azt mondják, hogy az elmúlt időszakban a szervezet tagjai olyan kijelentéseket tettek nyilvánosan, amelyek miatt jogosan érzik magukat veszélyben. Ha nem kapnak kellő védelmet, jelképesen arra kérik a köztársasági elnököt: a cigányokat „mentse fel a magyar állampolgárság alól, hogy más állam területén kereshessenek hazát maguknak.”

Kolompár Orbán OCÖ-elnök nyílt levelet írt pénteken Vona Gábornak, a Jobbik elnökének „800 ezer roma” nevében. Ebben azt kéri tőle, tisztázza, mi is a valódi céljuk a Magyar Gárda megalapításával. Emellett azt is kéri, hogy határolódjon el a Jobbik alelnökének egyik nyilatkozatától, amelyet Bíber József egy internetes oldalon tett. Azt mondta – idézzük -: „Teljességgel megengedhetetlen, ráadásul azt a hamis képzetet kelti a cigányságban, hogy törvények fölött állóként bármit megtehetnek. Lejárt az ideje a türelemnek: ha 600 év nem volt elég a szép szóval meggyőzésükre, akkor teljesen fölösleges továbbra is kizárólag ezzel próbálkozni.”

Az OCÖ elnökhelyettese szerint a romáknak a jövőben is helyük van Magyarországon. Ezt azonban veszélyben érzik, hiszen csütörtökön például egy kecskeméti rendezvényen hangzottak el romaellenes mondatok. Soha többet nem ismétlődhet meg az, ami a második világháború idején a romákkal – utalt Balogh József a holokuasztra pénteken a Jobbik XI. kerületi irodája előtt Budapesten.

Az OCÖ egy éve tiltakozik a Jobbiknál a nyíltan uszító felhívások és honlapok miatt, az egyik ilyen például a ciganybunozes.com. Bírósághoz is fordultak már az ügyben, de döntés még nincs – mondta a cigány önkormányzat szóvivője.

Comments are closed.