Forrás: Mazsihisz

Tisztelt Gyurcsány Ferenc Miniszterelnök úr!

Mélységes aggodalomból írunk Önnek a Zsidó Világkongresszus, illetve az Európai Zsidó Kongresszus nevében azon félelmünkkel kapcsolatban mely veszélyt jelent a Magyarországi zsidóság, és az egész magyar társadalom számára.

A szélsőjobbra, a Jobbik pártra gondolunk és annak fenyegető kreációjára, akik megtévesztő álruhát öltenek- s egyenruhájuk a II. világháború alatt a fasiszták által viselt öltözetre emlékeztet. Állítólag az egyenruhán a piros-fehér Árpádsáv is látható lesz, amely Nyilaskeresztes párt jelképe volt, ezen párt tagjai zsidók ezreit ölték meg a II. világháború alatt és felügyelték zsidók százezreinek deportálását a haláltáborokba.

Ez egy rendkívül aggasztó fejlemény. Nem hogy felszámolódott volna az antiszemitizmus egyre növekszik napjainkban egész Európában. Az antiszemitizmus minden demokratikus államot fenyeget és mint az erőszak elleni mentség van feltüntetve. Elszakít egy nemzeti közösséget, etnikai és vallási közösségeket egymás ellen hangol. A világ vezetőinek kötelessége mindent megtenni azért, hogy felszámolja ezt a fenyegetettséget.

Gyurcsány Miniszterelnök úr, a Zsidó Világkongresszus összes tagja nevében, főként a Mazsihisz nevében – akik régi tagjai kongresszusunknak – felkérjük, tegyen meg mindent annak érdekében, hogy egyik politikai párt se nyilváníthassa ki gyűlöletét. Magyarország egy fontos, érett tagja az Európai Uniónak, s jóváhagyta az Európai Unió és az Európai Tanács összes emberjogi szabályozását. Küzdenie kell az erőszak minden formája ellen, az antiszemitizmus és a szélső jobb radikálisai ellen.

Miniszterelnök úr, tegyen meg minden szükséges jogi lépést, hogy megállítsa ezt a fenyegetettséget, mely veszélyt jelenthet az európai demokráciára.

Őszinte jókívánságainkat küldjük, és tisztelettel várjuk válaszát.

Ronald S. Lauder a Zsidó Világkongresszus elnöke,

Moshe Kantor az Európai Zsidó Kongresszus elnöke

Mazsihisz news

Comments are closed.