Labdarúgás
Elszenvedte első vereségét az új Wembleyben az angol válogatott, amelyet a tartalékos Németország győzött le 2-1-re. Közben meg a szigetek többi csapata simán hozta a szerdai mérkőzését.
Robinson rossz labdafogásán múlt az angolok jó eredménye (Fotó: MTI/AP – Matt Dunham)
Akár régi, akár új a Wembley, a német válogatottnak lassan ez lesz a második otthona, ahol már 32 éve veretlen. Talán ezért is gondolták úgy az angolok, hogy az átépített szentélyt nem az ősi rivális, hanem a legeredményesebb futballnemzet, Brazília elleni meccsel avatják, mert az mégsem járja, hogy kudarccal adják át a csodapalotát. A brazilokkal békésen ikszeltek is, aztán a második mérkőzésükön már jöhetett a Nationalelf – és az első vereség. Történetesen attól a csapattól, amely a régi Wembley utolsó meccsén 1-0-ra megverte őket.
Sorozatban ötödször jutott túl sikeres londoni turnén a német csapat, bár ha nincs Paul Robinson kapus, akkor talán most hozsannázhatnának az angolok. De Robinson elkövette menetrend szerinti hibáját (a horvátok elleni Eb-selejtezőn egy hazaadásnál rúgott luftot), odaejtette a labdát Kevin Kuranyi elé, aki az üres kaput természetesen eltalálta. Christian Pander bal felső sarkot pókhálózó bombája meg pontot tett a meccsre. Hogy az angol lapok a pokolba kívánják az ajándékozó kedvében lévő Robinsont, az szinte természetes, Steve McClaren kapitány is megkapta a magáét, de a The Sun már egy futballnagyhatalom alkonyát is prognosztizálta. „Angliától már senki sem fél, csak az olyan futballtörpék, mint Andorra vagy Észtország” – írta a bulvárlap.
Az angol kudarc különösen annak fényében feltűnő, hogy a Brit-szigetek többi csapata győzelemmel zárta a szerdát. Írország Dániát idegenben ütötte ki, az Egyesült Királyság csapatai közül pedig Wales Bulgáriát (idegenben!), Skócia dél-Afrikát, a szokásos David Healy-gólokra építő Észak-Írország pedig – nem barátságos mérkőzésen, hanem Európa-bajnoki selejtezőn Liechtensteint verte meg.
Lassan oda jutunk, hogy már a saját hazájában is diák lesz a hajdani tanítómesterből.
Válogatott mérkőzések
Európa-bajnoki selejtezők: Finnország-Kazahsztán 2-1 (A csoport), Örményország-Portugália 1-1 (A csoport), Belgium-Szerbia 3-2 (A csoport), San Marino-Ciprus 0-1 (D csoport), Észtország-Andorra 2-1 (E csoport), Észak-Írország-Liechtenstein 3-1 (F csoport).
Barátságos mérkőzések: Magyarország-Olaszország 3-1, Anglia-Németország 1-2, Norvégia-Argentína 2-1, Dánia-Írország 0-4, Szlovákia-Franciaország 0-1, Izland-Kanada 1-1, Románia-Törökország 2-0, Fehéroroszország-Izrael 2-1, Lettország-Moldova 1-2, Bulgária-Wales 0-1, Kolumbia-Mexikó 1-0, Montenegró-Szlovénia 1-1, Skócia-Dél-Afrika 1-0, Ecuador-Bolívia 1-0, Tunézia-Guinea 1-1, Paraguay-Venezuela 1-1, Litvánia-Türkmenisztán 2-1, Szudán-Líbia 1-0, Brazília-Algéria 2-0, Macedónia-Nigéria 0-0, Oroszország-Lengyelország 2-2, Togo-Zambia 3-1, Burkina Faso-Mali 2-3, Japán-Kamerun 2-0, Ukrajna-Üzbegisztán 2-1, Costa Rica-Peru 1-1, Luxemburg-Grúzia 0-0, Panama-Guatemala 2-1, Svájc-Hollandia 2-1, Ausztria-Csehország 1-1, Bosznia-Hercegovina-Horvátország 3-5, Svédország-Egyesült Államok 1-0, Albánia-Málta 3-0, Görögország-Spanyolország 2-3.
MA

