VÁNCSA ISTVÁN
Elöl járnak a harcban
Ezüstszín Toyota Land Cruiser érkezik, megáll az utca közepén. Akkora hely van a járda mellett parkoló autók között, hogy egy busz is beférne, de ő nem, neki jó az úttest közepe. Kiszáll egy némber, Lindsay Lohanre emlékeztet, csak rondább, hátramegy, kinyitja az ötödik ajtót. Staffordshire terrier ugrik ki a járműből, a járdára szalad, ott kicsit toporog, majd ellentmondást nem tűrő módon a gyalogjáró közepére szarik. Utána visszaugrik az autóba, a némber rácsapja az ajtót, beül, elhúz.
Nagy halomnyi, párálló termék marad a járdán, színe egészséges, állaga pont megfelelő, nem az a szétfolyós fajta, hanem tartást, erőt, méltóságot sugárzó tömeg, ami nem tűnik el csak úgy, hanem igenis ott marad, hacsak éjnek évadján szét nem tapossák a kósza részegek, vagy ha a gárda föl nem szedi.
Mindegy, melyik gárda, máris van egypár, és majd lesznek továbbiak, s ha jól értjük, mindegyik a köztisztaság frontján kíván nyomulni, láthattuk is egy sajtófotón, amint valami Unterführer épp falat pucol, mintegy bemutatandó, mit fog majd csinálni a rohamosztag, amikor harcba vetik. Graffitiket mos le, nyilvános parkok virágágyásait gondozza, járdát sikál. Továbbá karitatív és szociális missziókat támogat vagy szervez, katasztrófát hárít el, s ami a legfontosabb, társadalmi feszültségeket old meg, de hogyan.
Szeretettel és a belülről jövő isteni kisugárzással, hogyan másképp.
Most kissé összemostunk két szervezetet, ám ez csak azért van, mert nem tudunk közöttük választani, egyik jobb, mint a másik, és mindkettő egyfajta pietizmuson alapul. „Esküszöm a mindenható Istenre, hogy a Kárpát-Haza Nemzetőrség szolgálatában az Isteni Tíz Parancsolatot és a Krisztus-i Szeretet Parancsot mindenkor és mindenhol megtartom. Isten engem úgy segéljen!” (Mint látjuk, a magyar helyesírás szabályait viszont nem tartják be, hanem, mondhatni, lábbal tiporják, de tegyük a kezünket a szívünkre: ez a Kárpát-Haza legfőbb gondja mostanában, amikor különféle gyurcsányok és kókák a magyarság testét marcangolják, vérét szürcsölik? Nem ez a legfőbb gondja, sőt azt kell mondanunk, a Kárpát-Haza e vészterhes időkben leszarja a helyesírást, mint eb a járdát, lásd föntebb.)
Nincs semmi meglepő abban, hogy alakulóban lévő szélsőjobbos félkatonai szervezeteink pórusaiból a tömény szeretet gyöngyözik elő, az effajta paramilitáris képződmények mindenütt a világon ilyenek, bár kétségtelen, hogy a felületes szemlélő a szeretetnek ezt a koncentrált jelenlétét nem mindig detektálja. Legyen szabad az imént említett staffordshire terrierre visszautalnunk, ez a kutyafajta, kérdezzük csak meg akármelyik tenyésztőjét, jóindulatáról, gyöngéd és odaadó karakteréről, túláradó emberszeretetéről ismerszik meg, más kérdés, hogy az a József nevű úriember, akit a vele való találkozás után négyórás műtéttel restauráltak a közelmúltban, vélhetőleg nem ugyanezt mondaná. Mutatis mutandis Németországban a neonácik napi rendszerességgel veszik gondozásba az idegeneket, a hajléktalanokat, a lányanyákat, a baloldaliakat és a zsidókat, akik ezt követően szintén a műtőasztalon szoktak kikötni, sőt a hitványabbját viszik a hullaházba egyenest. Az interneten halállistákat tesznek közzé, rajtuk köztisztviselők, szakszervezeti funkcionáriusok és más ismertebb antifasiszták neve, címe, telefonszáma, fotója, sőt néha vérdíjat is feltüntetnek. Az őket zaklató titkosszolgálat robbanóanyagokat és fegyvereket talál emitt-amott, időnként harckocsi-elhárító rakétákat is, mindezek alapján pedig a közvélemény hajlik arra, hogy félreismerje a neonáci fiatalokat, akik néha csak egy nemzetközi divatot követnek: egyenruhafélében verekedni trendi dolog, olyan, mint a berlini Ostel szálloda úgynevezett Stasi-lakosztályában aludni, az ágy fölé akasztott Honecker-portré alatt. Nyugat-Európában, az Európa Tanács szerint, átlag úgy hárompercenként kerül sor rasszista támadásra, ami pedig Oroszországot illeti, hagyatkozzunk Putyin elnökre, ő mondta moszkvai egyetemi hallgatók előtt, hogy a problémát most már csakis verés útján látja kezelhetőnek, ha a nácik verik a dolgozót, akkor a dolgozó is verje a nácikat.
Vagyis az a jó, ha az antifasiszta érzelmű, hajléktalan kirgiz leányanya tettleg bántalmazza a kopaszokat, Putyin elnök majd nyilván részletesebben is ki fogja fejteni, hogyan megy az ilyesmi a gyakorlatban. Különös tekintettel arra, hogy az ő nácijaik elszántabbak, jobb a fegyverzetük, és a modoruk is érdesebb, mint általában az európaiaké.
Továbbá senki Für Lajoshoz mérhető személyiség nem áldotta meg őket, és ez bizonnyal fáj nekik.
Tudnunk kell ugyanis, hogy a Molotov-koktélt lóbáló és torkaszakadtából üvöltő neonáci fiatal igazából szeretetet akarna adni és kapni, csak éppen nem ismeri ennek a módját, ezért olykor inadekvát eszközöket választ. Európában ennek a kérdésnek komoly irodalma van, abból tudható, hogy a szélsőjobbos fiatalok mély depresszióval küzdenek, ám ezt önmaguknak sem vallják be, hanem agresszióval próbálják ellensúlyozni: félkatonai csoportokba tömörülnek, egyenruhát húznak magukra, és megerőltető harcászati gyakorlatokon vesznek részt, mindezt csupán avval a céllal, hogy belső, lelki konfliktusaikra gyógyírt találjanak. Eredendően érzékeny, elbizonytalanodott, magányos lelkek ők, akik végül is a kollektív arabverés – vagy, mondjuk, székházostrom – felemelő élményében találják meg az oly régóta szomjazott emberi kapcsolatokat, szorongásaik ettől elmúlnak, férfiúi önbecsülésük helyreáll.
Így megy ez mindenütt, ahol a félkatonai szervezet születésénél nem felelősen gondolkodó szélsőjobboldali pártok és/vagy személyiségek bábáskodnak.
Ha viszont egy Für Lajos vagy Papp Lajos kerül a képbe, akkor a helyzet rögvest megváltozik. Akkor már nem – vagy nem elsősorban – a nemzet ellenségeinek ismétlődő jellegű, alapos fenyítése lesz a cél, hanem „az emberi életnek és egészségnek, a Kárpát-Haza földjének, hagyományainak, kultúrájának, őshonos élővilágának, teremtett, és épített értékeinek védelme”. Ez se tűnik annyira problémamentesnek, ha ugyanis a „Kárpát-Haza” az egész Kárpát-medencét lefödi, akkor a szomszéd államokban kevéssé fognak örülni annak, hogy egy magyar nacionalista félkatonai szervezet náluk óhajtaná védeni a Kárpát-Haza teremtett értékeit, bármik is legyenek azok.
A nemzetőr egyébként ötösével fog intézkedni, könnyű elképzelni, hogyan.
Jön a Toyota, kiugrik belőle a staffordshire terrier, szarás. Igen ám, de akkor, mintha csak a földből nőtt volna ki, ott terem a nemzetőr vagy a gárdista, szeretetben testvérem megszólítással illeti Lindsay Lohant, majd belülről jövő isteni kisugárzással felpofozza.
Utána összekotorja a szart, és visszagyömöszöli a kutyába.
Élet és Irodalom
51. évfolyam, 33. szám
