Thomas Harris: Hannibál ébredése
Népszabadság * Cserna-Szabó András * 2007. augusztus 18.
Thomas Harris 1988-ban megkapta a Bram Stoker Best Novel-díjat. Nem véletlenül. Ebben az évben jelent meg A bárányok hallgatnak című regénye, s ennek a könyvnek főhőse, az azóta kultszörnyeteggé nőtt Hannibal Lecter számos ponton rokonítható transsylvaniai sorozatgyilkos kollégájával. Drakula nemesember: gróf – éppúgy, mint Lecter.
A drakulai Gonosz Keletről tör a Nyugat kebelére – éppúgy, mint a lecteri Gonosz, aki a sötét, háborús Litvániából indul. Drakula hihetetlenül művelt és okos – éppúgy, mint Lecter. Drakula imádja az emberi vért – éppúgy, mint Lecter, aki nemcsak a vért szereti, de főként az emberhúst (sőt a fűszeres lisztben, zsemlemorzsában meghempergetett, némi szarvasgombával és citrommal pirított FBI-agyvelőt is kedveli, nem is beszélve a náci orcából és kucsmagombából készített siskebabról).
A Hannibal-regények (és főleg az ezekből készült filmek) sikere minden bizonynyal kedvenc kannibálunk jellemének finom, pengeélen közlekedő kettősségéből adódik. A világ leggonoszabb sorozatgyilkosától nemcsak félünk és undorodunk, de gyakran szimpatizálunk is vele. Nemegyszer az ő oldalára sodródunk, mert ez az éhes ördög mindig ragaszkodik saját elveihez, csillogó intellektus, arisztokratikusan elegáns elme, magányos cowboy, ragyogó az ízlése (legyen szó zenéről, képzőművészetről, gasztronómiáról vagy irodalomról), és minden kegyetlensége ellenére akkora szíve van, úgy tud szerelemmel szeretni, hogy Rómeó és Abélard egyszerre szégyellnék el magukat, ha látnák. (A Hannibal című regényből készített film – Ridley Scott remekműve – minden idők egyik legzseniálisabb és legbizarrabb love storyja.)
A legújabb, Bihari György fordításában megjelent Harris-regény, a Hannibal ébredése a trilógia nulladik része. Cannibal Lecter első kb. húsz évét meséli el Litvániától Párizson át Amerikáig. Az ifjú gróf húgából éhes litván fasiszták levest főznek, s hősünk addig nem nyugszik, míg az egész kannibál bandán bosszút nem áll. Mindeközben persze éppen olyanná válik, mint áldozatai: lelketlen emberevő szörnyeteggé.
Meglehetősen csiricsáréra sikerült ennek a két évtizednek a tablója: ősi (kicsit drakulás) várkastély, a Sforzáktól és a Viscontiaktól származó mama, franciaországi festőművész nagybácsi, csodaszép japán nagynéni, német nácik, litván nácibérencek, megszálló szovjetek, fásult párizsi nyomozó – Thomas mindent belepakolt a regénybe, amit csak talált a fiókban és a könyvespolcon.
De nem csak az a baj, hogy a harrisi boszorkánykonyhában ezúttal nem sikerült lopott toxinokból új, eredeti mérget kotyvasztani, sokkal inkább az, hogy ez a regény csak vázlat. Skicc a legújabb Hannibal-filmhez: színtelen sablonfigurák, összecsent történetforgácsok, elnagyolt jelenetek, a keleti front tankönyvízű háttere, buta párbeszédek, kidolgozatlan szerelmi szál, lapos borzalmak, unásig ismétlődő lefejezések. Csavar nélküli kötelező mutatvány – elég vacakul megírva. Nem tesz jót egy thrillernek, ha az olvasó már a negyvenedik oldalon tökéletesen tudja, mi fog történni a következő kétszázegynéhány lapon. Nem volt már ebben a sztoriban egy negyedik kötet, de gyanítom, van az a pénz, amiért Harris még ír egy ötödiket Hollywoodnak. Hiszen Douglas Adams óta tudjuk, egy valamirevaló trilógia ötrészes.
Magvető, 263 oldal, 2890 forint
