Idén nyáron az ízesített sörök vitték el a pálmát Németországban, mert ezek az italok – a gyártók szerint – a művészetet és a divatot ötvözik. A grapefruittal dúsított folyékony kenyér volt az idei nyár slágere, 30 millió palackot adtak el belőle – írta a Die Welt című német lap. Egy másik gyár caiprinha (brazil cukornádpálinka) ízű sört dobott piacra, sikerrel. Divatos a csökkentett alkoholtartalmú sör is, de azt is ízesítik, például a gránátalmás mindössze 2,8 százalék alkoholt tartalmaz. Lehet már kapni Németországban kóser (szigorú vallási előírásoknak megfelelően készített) sört is, az első 35 ezer üveg szinte azonnal elfogyott. A gyártók legfőképpen az izraeli turistákat, és az európai vallásos zsidókat kívánják kiszolgálni a kóser sörrel.
Luxus sör a divat Londonban. A Vielle Bon Secours nevű nedű fél literét 39 fontért (15 ezer forint) adják. Kínában is egyre népszerűbb a hűsítő, alkoholos folyadék és egyre több a sörpocak. A China Daily angol nyelvű kínai lap azt írta, hogy a sörhas ellen legjobb a hastánc: egy férfi három hónap alatt 20 kilogrammot „slankult”. Egy holland sörgyártó úgy vélte, hogy a gazda mellett a kutya se szomjazzon, és előállt az alkoholmentes, marhahús kivonatot tartalmazó kutyasörrel, amelyet langyosan kell szervírozni. A német állateledel boltokban két euró (mintegy 520 forint) az ital ára.
MTI

