Augusztus 20. Szent István halálának (1038) és szentté avatásának (1083) emléknapja. Rákosi Mátyás előbb az új kenyér ünnepévé (1948), majd a kommunista alkotmány ünnepévé változtatta. A rendszerváltás óta ismét Szent Istvánról emlékezünk meg e napon, bár tavaly a miniszterelnök már mint az ország születésnapját emlegette. Az idén pedig az ország a Miniszterelnöki Hivataltól kenyér helyett madártejtortát kap „1007. születésnapjára”. A keresztény magyar királyság valóban 1007 éve született, de nem augusztus 20-án, hanem az új évezred fordulóján, István koronázáskor. Az ország pedig több mint száz évvel korábban.
„Mikor pedig evének, vevé Jézus a kenyeret és hálákat mondván, megtöré és adá a tanítványoknak, és monda: Vegyétek, egyétek; ez az én testem” (Mt 26,26.). Majd megismétli ugyanezt a borral, mondván: „ez az én vérem”. Az evangéliumok szerint Jézus e szavakat a széderesti utolsó vacsorán mondta. A katolikus mise, protestáns istentisztelet az Úr vacsorájának a megismétlése, ahogy Jézus meghagyta: „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre” (Lk 22,19.).
A katolikus és ortodox tanítás szerint a mise alkalmával az átváltoztatás során a kenyér és a bor ténylegesen Krisztus teste és vére lesz, s azt veszik magukhoz az áldozók. János, a „leghűségesebb tanítvány” mintha metaforának tekintené Jézus szavait (az evangélista írásai a leggazdagabbak jelképekben az újszövetségi iratok között). Jézust a pusztában vándorló zsidókat tápláló mennyei kenyérhez, a mannához hasonlítva a következő szavakat adja a Megváltó szájába: „A ti atyáitok a mannát ették a pusztában, és meghaltak. […]Én vagyok amaz élő kenyér, a mely a mennyből szállott alá; ha valaki eszik e kenyérből, él örökké. […] Ha nem eszitek az ember fiának testét és nem iszszátok az ő vérét, nincs élet bennetek. […] A ki eszi az én testemet és iszsza az én véremet, az én bennem lakozik, és én is abban” (Jn 6,31-58).
Ógörögül a búza, gabona szitosz, de a szó életet is jelentett. Az Újszövetség könyvei görög nyelven maradtak fenn, eredeti nyelvük is valószínűleg görög volt. A nyelv meghatározza a gondolkodásmódot, ez magyarázná az evangélista metaforáját: Jézus az élő kenyér. A magyar parasztember szintén életnek hívta a kenyérgabonát, és korántsem biztos, hogy azért, mert a vallása így tanította. Más kérdés, hogy keresztényként tekintette annak, keresztet is vetett a kenyérre, mielőtt megszegte, és más egyéb tanújelét adta, hogy tiszteli legfontosabb és csak keserves munkával megszerezhető táplálékát.
A keresztény gondolatkörben a kenyér központi helyet foglal el.
A katolikus templomok oltárait két dolog szentelte meg igazán: valamilyen, lehetőleg magától Krisztustól származó ereklye, és az oltár tabernákulumában őrzött Oltáriszentség, Isten napkorong alakú kenyérteste. A liturgikus naptárba kevés agrárrítus jellegű szokást fogadtak be az egyházak; ilyen az április 25-i búzaszentelés. A zsidók zarándokünnepeiket történelmi emlékünnepeknek tekintik, de kimutatható, hogy eredetileg agrárünnepek voltak. Pészah, a zsidó húsvét eredetileg az aratás megkezdésére adott jelt, Savuot (pünkösd) a sikeres betakarítást ünnepelte. De szent napszimbólum volt régen minden kenyér. Elég, ha csak a kenyérrel kapcsolatos, mára kiveszőben lévő előírásokra és tilalmakra gondolunk; arra, hogy késsel keresztet rajzoltak rá a megszegése előtt, vagy hogy halálos bűn volt rálépni, vagy egyszerűen arra, hogy kerekre formálták.
Hadd idézzek egy olyan székely népmeséből, amelyet volt szerencsém filmre ültetni. A kicsi dió című mese annak az ismert motívumnak a feldolgozása, amely szerint az ördög vagyonossá tesz egy szegény embert, de cserébe azt kéri tőle, amiről a szegény ember nem tud. Az könnyelműen belemegy az alkuba. Miután meggazdagodik, gyermeke születik, és az ördög el is jön érte, hogy magával vigye. Ám a gazdag embert előbb meglátogatja két öreg (Isten és kísérője, esetleg két apostol, mégpedig illő módon az arató Péter és Pál), és azt a tanácsot adja, hogy bízza a kenyérre a dolgot. A gazda a tanácsuk szerint eljárva este az asztalra teszi a kenyeret, s amikor az ördög „egyszer tova éjfél felé” megérkezik, a kenyér addig tartja szóval a saját szenvedésének történetével, míg megszólal a kakas, és az ördögnek mennie kell. A kenyér ezeket mondja:
„Csak ülj veszteg odakint, várakozzál egy keveset! Tűrj te is, mert én is eleget tűrtem s várakoztam. Engem ősszel elvetettek a földbe, egész télen ott ültem s várakoztam. Várakozzál te is! Mikor kitavaszult az idő, akkor nőni kezdtem, s vártam, hogy nagyra nőjek. Várj te is! Mikor az aratás eljött, valami horgas vassal nekem estek, levagdaltak, csomóba kötöttek, de tűrnöm kellett. Tűrj te is! Aztán szekérre raktak, egy rúddal lenyomtattak, a faluba vittek, s várakoztam. Várakozz te is! Ott asztagba raktak, rám tapodtak, hogy ropogtam bele, s tűrnöm kellett. Tűrj te is! Onnan behánytak a csűrbe, valami összebogozott két nagy fával agyba-főbe s két oldalba is jól megvertek, de tűrnöm kellett. Tűrj te is! Onnan zsákba szórtak, malomba vittek, két kerengő kő közé öntöttek, hogy egészen összeromlottam, de el kellett tűrnöm. Tűrj te is! Onnan hazavittek, teknőbe tettek, rám töltöttek valami sós vizet; az ökleikkel gyömöszköltek, gyúrtak, kínoztak engem. És akkor, ami a legnagyobb kín a világon, egy behevített égő tüzes kemencébe behánytak egy nagy falapáttal, de tűrnöm kellett. Tűrj te is! Ott jól megsütöttek, még meg is égettek. Onnét kiszedtek, ide behoztak, hogy egy nagy vaskéssel darabokra hasogassanak. No, látod már, én mennyit tűrtem, szenvedtem és várakoztam? Tűrj, szenvedj, s várakozzál te is!”
Az ördög bizony megcsalatkozott, mert éppen a végére megszólalt a kakas, és azon túl nem lehet neki hatalma az emberek fölött. Azért hát elszaladt a maga országába.
A gabona aratásának kezdete újabban az ikerszentekhez, Péter-Pál napjához (június 29.) kötődik. Régente Sarlós Boldogasszonykor (július 2.) kezdték meg az aratást. Pált azon kívül, hogy Péter „ikerpárja”, más nem köti ide (hacsak az nem, hogy a Nap, akárcsak a januári Pál fordulásakor (január 25.), most is épp a Tejúton tartózkodik. Pétert viszont egyebek mellett ide köti a Szent Péter pálcája népi csillagkép-név, ez ugyanis azt jelenti, hogy az „egyszerű nép” Oriont, a nyári napfordulat csillagképét mások mellett Szent Péter képmásának is tekintette, nyilvánvalóan a Péter-nap dátumához igazodva.
A régi magyar „Orion öve” név változatának egész csoportja utal az aratásra, például Kaszáscsillag, Kaszahúgy, Egészkenyér, Félkenyér, Gyűjtők, Rendcsillag, Rónaőrző. E körbe illik az Orionnal szomszédos Sirius Ebédhordó, Szilkehordó neve – azokat a leányokat, asszonyokat nevezték így, akik az aratóknak vitték az ebédet -, valamint a Tejút török eredetű, mesékből is ismert Szómásút (Szalmásút) elnevezése.
A név az aratás idején szekerekről leszóródott szalmára utalhat.
A Szalmásút névről egy Péter-Pál napi szokás jut az eszembe.
A hangonyiak e napon az úton szalmát gyújtanak. Ez a Péter-Pál tüze. A gyerekek körültáncolják, és rigmusolnak. A tüzet át is ugorják. Bálint Sándor szerint a szokás nyilvánvalóan a Szent Iván tüzének áttétele. (Szent Iván napja, a napfordulat ünnepe, június 24.) Szerintem nem csak az. A szalma, égő szalma a Napnak az arany sugarait szimbolizálja, és azért az úton gyújtják meg, mert aratás kezdetén a Nap az égi Szalmásúton jár. A Szent Péter pálcája, Kaszáscsillag, Szalmásút nevek, Péter-Pál napja és az aratás kezdete közötti nyilvánvaló kapcsolat azt jelzi, hogy azok, akik az Orion övének e neveket adományozták, tudtak arról, hogy ekkortájt a Nap az Orion felett jár, és ezt számon is tartották. Hiába, ha az ember ismeri az eget, nem szorul sem órára, sem naptárra, sem iránytűre.
Szent István névünnepe, István király, Szent Király vagy egyszerűen Király napja, 1948-49 óta az új kenyér és az alkotmány ünnepe. Az új kenyéré azért lehetett, mert Nagyboldogasszony és István-nap között ünnepelték eleink az aratás befejezését. A rendszerváltozás óta legfőbb állami ünnepünk lett. István szentté avatása, névünnepének naptárba iktatása, amelyhez VII. Gergely pápa adott felhatalmazást, I. (Szent) László király és a magyar püspöki kar érdeme. (Csak az 1179. évi III. lateráni zsinat óta lett a szentté avatás az Apostoli Szék kizárólagos joga.) A szentté avatási eljárás részeként 1083. augusztus 20-án, a Nagyboldogasszony nyolcadába eső vasárnapon nyitották meg István király sírját. A magyar egyház ezt a napot iktatta a naptárba István névünnepeként. A szent király halála, azaz „égi születése” napja 1038-ban augusztus 15-re, Nagyboldogasszony napjára esett. Szűz Mária halálának emléknapját nem választhatta a papság a mégoly tisztelt király ünnepéül sem. Mindazonáltal a jelképek szintjén utaltak a két szent esemény egybeesésére. A hazai Mária-kultusz Istvántól való eredeztetésén kívül erről tanúskodik a szent király szarkofágja, amelynek oldalára az egykorú kőfaragó a Mária elszenderülésének ikonográfiailag megfelelő domborművet vésett: egy angyalt, aki a mi Istvánunk lelkét bepólyált csecsemő képében viszi a magasba.
Jankovics Marcell
