Forrás: Magyar Hírlap

„A Magyar Gárda tagjai soha nem léphetnek az Egyesült Államok területére, ezt személyesen garantálom” – mondta tegnapi budapesti sajtótájékoztatóján Tom Lantos, az amerikai képviselőház külügyi bizottságának elnöke. Megerősítette korábbi állásfoglalását, miszerint Iránnal szemben továbbra is a békés utat támogatja, és nem pártolja az iszlám ország megtámadását.

A kongresszus demokrata párti képviselője kitiltotta a gárda tagjait az Egyesült Államokból (Fotó: Hegedűs Márta)

· Megkérdeztük

„Ma a civilizált világ biztonságáért harcolunk. Ellenségeink fanatikus terroristák, akiknek még a saját életük sem nagy ár céljaik eléréséhez. Ez a küzdelem nehezebb, mint a hidegháború volt, hiszen nincsenek harcvonalak, bárhol, bármikor támadhatnak. De győzni fogunk, ahogyan a fasisztákkal és a sztálinistákkal szemben is” – foglalta össze a terrorizmus elleni háború lényegét Tom Lantos, az amerikai kongresszus külügyi bizottságának demokrata párti elnöke. Szerinte ez a harc nem az Egyesült Államok ügye, hanem az egész civilizált világé. Így, tette hozzá, örömmel tölti el Magyarország afganisztáni szerepvállalása. Nicolas Sarkozy francia elnök és Angela Merkel német kancellár sokkal jobb partnerek a transzatlanti együttműködésben, mint elődeik voltak – értékelte az új európai vezetők politikáját a képviselő.

Az elmúlt napokban különösen aktuálissá váló vízummentességről tréfásan megjegyezte, természetesen annak örülne legjobban, ha már a jövő héten szabadon utazhatnának a magyarok az Egyesült Államokba. De ez nem vonatkozik mindenkire. A Jobbik Magyar Gárdájának tagjairól listát kér, és személyesen garantálja, hogy nem juthatnak az Egyesült Államokba. Ugyanis ez az ötvenvalahány ember futóbolond, hiszen a NATO-tól féltik a hazájukat. Hozzátette, Magyarország nem tudja garantálni, hogy tízmillió polgárából egy se okozzon bajt Amerikában, ezért ezt Washingtonnak kell szavatolnia. A demokrata párti politikus úgy véli, hogy külföldön nem fogják komolyan venni azokat a magyar pártokat, amelyek nem határolódnak el a gárdától.

„Alaposan meg kell szűrni a beutazókat, hiszen tudjuk, az általában legártalmatlanabbnak vélt brit állampolgárok is végrehajthatnak terrorcselekményt” – mondta. 2001. szeptember 11. óta sok minden megváltozott, és a biztonság lett a legfőbb szempont az Egyesült Államokban, ezért ő is megszavazta az erre fordítandó tízmilliárd dolláros keretet.

A szerdán Washingtonban elmondottakat Budapesten is megerősítette Tom Lantos. Helyesli, hogy az amerikai kormány terrorszervezetnek minősíti az iráni Forradalmi Gárdát, de továbbra is a békés utat támogatja a katonai műveletek helyett. Ilyen eszközként említette a Teheránnal szembeni kemény szankciókat.

Az amerikai politikus tegnap találkozott Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel is.

Váli Júlia

Comments are closed.