Népszabadság * Szentgyörgyi Rita * 2007. augusztus 17.
Roberto Benignit nevéhez méltón (a benigno szó jelentése: jóindulat) jóságosság vezérli földi útján. És persze hozzá jó adag csipkelődés, már-már infantilizmusba hajló naivitás. Pengeélre került már II. János Pál pápa (Pap”occhio című pamfletje), akit találkozásuk alkalmával arcon csókolt, Oscar Luigi Scalfaro köztársasági elnök („Végre a kezemben tartom, Oscar!” szavak kíséretében fogott vele kezet, amikor gratulált neki Az élet szép három Oscar-díjához).
Isten sem maradhatott ki a sorból. Amikor a szemére vetették, hogy Pinokkió filmje plakátjáról hiányzik a fabábu szerzőjének, Collodinak a neve, azt felelte: „Kábé olyan lenne, mint a Biblián feltüntetni, hogy készült Isten azonos című regényéből.” Fellini zseninek nevezte az Arezzo környéki Manciano La Misericordiában ötvenöt éve született „Pinocchiettót”. Így becézte ugyanis Fellini, A Hold hangja rendezője minden idők egyik legnépszerűbb olasz komikusát. „Soha nem felejtem el az utolsó hozzám intézett mondatait: Most már rajtad a sor barátom. Nélkülem kell tető alá hoznod a Pinokkió-filmet” – mesélte Benigni római találkozásunk alkalmával.
Szem nem marad szárazon, a nevetőizmok azonnal beindulnak Roberto közelségében. Örökké borzas, égnek álló haja már önmagában cirkuszi élmény. Hát még hozzá a siketeket is hallásra késztető jellegzetes toszkán torokhangja, ide-oda hajló végtagjai, mennyből a villám nevetése. Martin Scorsese zsűrielnök lábai előtt csúszkáló, lakkcipőjét csókolgató clownként emlékszem rá az 1998-as cannes-i filmfesztiválon. Az élet szép cannes-i nagydíjától az Oscar-diadalmenetig díjesőből és tiltakozásból jutott bőven Benigninek. „Ez a legjobb filmem, még a fák is hajladoznak előttem apám kertjében, amióta elkészítettem. És mint tudjuk, a természet nem hazudik” – mesélte éppen az Astérix és Obelix nizzai forgatására száguldás közben. A történelmi hitelességet számon kérőknek azzal érvelt, hogy Luigi papa személyes emlékeit is beleszőtte a holokausztot fia megmentése érdekében „játéknak” megélő Guido alakjába. Idősebb Benigni két évig volt a bergen-belseni koncentrációs tábor deportáltja.
„Az ember egy életre választ magának társat, éppúgy, mint ellenségeket. Legalábbis nálam ez így működik. Amikor először láttam meg Nicolettát, tudtam, hogy vele akarom leélni a hátralevő életemet.” Nicoletta Braschi szintén toszkán, egy Misericordiával szomszédos faluból. Tizenhat éve hallgatja Roberto poénjait, és úgy tűnik, nem tud betelni velük. Utolsó közös vállalkozásuk fiaskó maradt. Sem a közönségnek, sem a kritikának nem jött be igazán A tigris a hóban, ez az iraki háborúba helyezett vígjátéki love story. 1984-ben egy filmforgatáson habarodtak egymásba. Mozikettősük először A szörnyeteg című „rendezte, írta, játszotta” Benigni-klasszikusban szólt nagyot. Akkoriban nevezték el Robertót Woody Allen olasz hasonmásának. Esetlen római fickója, akinek soha nincs sikere a nőknél, egy kéjgyilkosság első számú gyanúsítottjaként szökik szárnyba, miután megismerkedik Jessicával, a rendőrnővel.
Roberto három nővérétől és népes családja hölgytagjaitól agyonbabusgatott gyerekként kezdte. „Nicoletta a legfőbb megmondhatója, hogy mennyire az is maradtam” – teszi hozzá. Az iskolai éveket végigálmodozta, zenélte, olykor énekelte. Pratóban elvégezte a kereskedelmi technikumot, majd alig húszévesen a városi színházban kötött ki. Jevgenyij Schwarz A király meztelen című darabjában lépett fel először. Utána Róma következett, néhány kísérleti társulat, szatírák, paródiák, miegyéb. Már akkor volt valami szürreális a külsejében. Éles nyelve melankolikus költészettel társult. Eleinte zavarba jöttek tőle, nem igazán tudták hová tenni: a kellemetlenkedők vagy inkább a bolondok közé.
A hetvenes évek közepén találkozott Giuseppe Bertolucci rendezővel (Bernardo fivére – a szerk.), aki megírt számára egy monológot. Az évek során annyira összecsiszolódott a kettősük, hogy a Berlinguer szeretlek című filmjük sikerét követően megszületett a Tuttobenigni. Nemrégiben videón is kiadtak belőle egy válogatást. Benigni köztereken, utcákon, kőszínházakban adta elő politikai, közéleti szkeccseit. A köztudottan baloldali színész-komikus politikai nagygyűléseken és a tévékamerák előtt gyakran hülyéskedik. Komor arcú honatyákba belekarol, szájon csókolja a San Remó-i dalfesztivál műsorvezető hölgyét. Egy időben filmkritikusként is feltűnt az olasz televízióban, sőt hajdanán kulturális beszélgetős műsort vezetett Isabella Rossellinivel a RAI-on. Manapság Dantét népszerűsíti Itália-szerte. Felolvasóesteket tart az Isteni színjátékból. „Dante után én vagyok a legnépszerűbb Toscanában” – mondja.
Roberto Benigni igazán a nyolcvanas évek közepétől született meg forgatókönyvíró-filmszínész- filmrendező minőségében. Első nagy mozisikerét a Csak a sírás marad című filmjével aratta Massimo Troisi partnereként. Így talált rá a tengerentúlról Jim Jarmusch. Akkor még egy árva szót sem beszélt angolul, mára már, úgy ahogy megérteti magát. Igaz mindhárom Jarmusch-opuszban elegendő volt önmagát hoznia. A Törvénytől sújtva vásznán olaszul hadovázik két kisstílű csibész cellatársaként, és kiterveli az olajra lépésüket. Az Éjszaka a Földön római jelenetében erotomán taxist alakít, aki éppen egy papot szórakoztat a szexuális életével. Még a Törvénytől sújtva idején készült el kameraidőn kívül a későbbi Kávé és cigaretta egyik epizódja. Az emberi kapcsolatok ásító magányát leginkább a burleszk és a fekete humor nyelvén megközelítő történetfüzérek ma is megállják a helyüket.
„Nem ismerek szebbet a nevetés hatalmánál. Abszolút zseninek, a mesteremnek Groucho Marxot tartom. Nála a humor és a komikum elválaszthatatlan. Én extrovertált clown vagyok, aki a maga lehetetlen fizikumával az érzelmi megnyilvánulások szépségét és igazát keresi. A köztes érzelmek nem érdekelnek, szívesebben ugrom fejest a vízbe, minthogy csak a lábamat tegyem bele” – Benigni mondatai 1998-ból. Kevés napra emlékszik olyan élesen, mint 1999. március 24-ének éjszakájára. A legjobb külföldi díjnak, a legjobb színésznek (előtte csak Laurence Olivier-vel esett meg, hogy saját rendezésű filmjével érdemelje ki), és a legjobb zeneszerzőnek (Nicola Piovani) odaítélt Oscar. Bármit rendez, ír, játszik előtte vagy utána, Az élet szép marad Benigni főműve.
Híressé vált mondása magáról, hogy antifasiszta fizikuma van. „Egyedül a saját színészi eszközeimmel nyílt módom hozzájárulásomat adni a holokauszthoz. Ez a legjobb filmem, mindent belevittem, minden szeretetet, emberséget, a szívemet, a lelkemet adtam bele.” A történelmi hitelességet, nem kevésbé a téma optimista, sőt nevettető megközelítését számon kérő hangokra reagálva, Roberto szenvedélyes komolysággal tiltakozott: „Nem, nem, és ezerszer is nemet mondok azoknak, akik félre akarják értelmezni a szándékomat. Egy clown és a kisfia a koncentrációs táborban abból adnak példát nekünk, hogy miként lehet embernek maradni az embertelenségben. Nincs ennél drámaibb helyzet. Lehet-e szebb, igazabb történetet mesélni, mint egy apáét, aki kisfia életéért küzd? És lehet-e szebb elismerés számomra, mint az a gesztus, amit egy Izraelbe kivándorolt olasz zsidó családtól kaptam? Jeruzsálemben fát ültettek a feleségem, Nicoletta és az én tiszteletemre!”
