Forrás: Stop!

Tizenegy ország táncosainak részvételével kezdődött meg szerdán Székesfehérváron az immár tizenkettedik alkalommal megrendezett Királyi Napok – Nemzetközi Néptáncfesztivál.

Az augusztus 20-ig tartó programsorozat keretében a hazai fellépők mellett Algériából, Ciprusról, Izraelből, Kanadából, Kínából, Mexikóból, Portugáliából, Szerbiából, Szlovákiából és Törökországból érkezett táncosok adnak ízelítőt hazájuk néptánc- és népzenekultúrájából. A rendezvény nyitóünnepségére zsúfolásig megtelt Városház téren Warvasovszky Tihamér polgármester köszöntötte a fesztivál vendégeit és a nézőket, majd elsőként az algériai, ciprusi és kanadai táncosok, valamint az Aranyosszék Néptánccsoport lépett színpadra. A következő napokban minden este újabb külföldi és hazai tánccsoportoknak tapsolhatnak a székesfehérváriak és a rendezvény idejére a városba érkező turisták. A színpadi programokat délutánonként a Táncházban Királyi Gyermekjátszó, a korábbi fesztiválokon, illetve a fellépő együttesekről készült felvételekből összeállított, Királyi Filmvászon című válogatás és folk-estek egészítik ki. Az utóbbiak keretében nemcsak egy-egy nemzet táncaival, hanem gasztronómiájával is megismerkedhetnek az érdeklődők. Az elmúlt tizenegy évben a Királyi Napokon 50 ország száznál is több táncegyüttese mutatkozott be 3500 szereplővel. A székesfehérvári rendezvénysorozatnak minden évben hatalmas sikere van, valamennyi bemutató zsúfolt nézőtér előtt, igazi fesztiválhangulatban zajlik. A programsorozat szervezői és házigazdája, az immár nemzetközi hírű Alba Regia Táncegyüttes évről-évre újabb földrészek, országok táncosait invitálja meg a rendezvényre. Az elmúlt években az európai térség országainak táncosai mellett színpadra léptek Székesfehérváron indiai, jordániai, szenegáli, brazíliai, kínai, mexikói, tajvani, egyesült államokbeli, dél-koreai és skóciai együttesek is. A fesztivál megrendezésére egyrészt saját forrásból, nagyobb részt pedig szponzorok és a városi önkormányzat támogatásával teremtik elő a szükséges pénzt a házigazdák.

Comments are closed.