A figurák arca nagyon hasonló (Fotó: Horváth Péter Gyula)
Végletekig egyszerűsített formák, harsány színek: lilák, pirosak, kékek, sárgák. Gömbfejek, pontokkal, vonalakkal fölvázolt női arcok. Foltos háttér. Lehetnének ősi ábrázolások vagy akár komor gyermekrajzok. Anna Margit (1913-1991) húsz-egynéhány olajfestményét és két finom tollrajzú önarcképét a Ráday Galéria kamarakiállításán láthatjuk. A bemutatott műveket két magángyűjteményből válogatta a rendező Szilágyi Pál. Jó néhányat most először láthat a nagyközönség.
A figurák arca hasonló, csak attribútumuk (a főkötő, a ruha színe, egy trombita vagy virág) különbözteti meg őket egymástól. Mindegyikük tekintetében végtelen szomorúság. Valahova távolba néznek. Anna Margit a háború után, első férje, egyben művésztársa, Ámos Imre halála után sorozatban festette ezeket a „fejből, kézből és felsőtestből álló” bábukat. Korábban temperával dolgozott, most olajjal, expresszív színekkel.
Az életművét kutató és átértelmező Turai Hedvig hívja fel a figyelmet arra, hogy Anna Margit művészete nem közelíthető meg stíluskategóriák alapján. A háború után szinte kizárólagossá vált, a szó eredeti értelmében értendő primitív bábu „nem csupán a szenvedés, az elviselhetetlen ábrázolásának eszköze”, az érzelmek közvetlen kifejezői, hanem formai megoldás: egyszerűsítés is.
A Ráday Galéria most Anna Margit munkásságából mutat meg egy fontos fejezetet. A Magyar Zsidó Múzeumban Ámos Imrére emlékeznek szép kiállítással. Kettejük műveit együtt az 1990-es Vigadó galériabeli tárlaton és az évek óta zárva tartó szentendrei Anna Margit-Ámos Imre-házban láthattuk együtt. Az utóbbi remélhetőleg az év végén újra megnyílik, akkor ismét találkozhatunk velük.
Anna Margit. Zsidó nyár
Budapest, Ráday Galéria
Szeptember 4-ig
Ferch Magda
