Jógik, jogok, lélekbúvárok és filozófusok a Sziget Fesztiválon – „Hozd el anyádat is!”, szól az egyparancsolat
Népszabadság * Szablyár Eszter * 2007. augusztus 14.
Lelki betérő buborékkalKép: Szabó BernadettRómai katona sarat gereblyéz, önkéntes atomfizikus a nukleáris maghasadásról szónokol, kisebb csoport pedig gépi madárhangra jóga-belélegez. Nem tipikus környezet egy tanácsosztó rabbinak. Hacsak nem a sziget civil szekciójában teljesít szolgálatot.
– A vallás és a kultúra legnagyobb ellensége a tudatlanság. Sokan például először látnak élő zsidót – bök magára vigyorogva a sábeszdeklijét baseballsapkával megfejelő Oberlander Báruch rabbi, és hozzáteszi, a sziget igazi paradicsom: türelemmel még a legvadabb szkinhedet is sikerül megszelídítenie. A szigetlakók drogról, alkoholról, szenvedélyekről faggatják, meg zsidó szokásokról, de a legtöbben üzleti tanácsért fordulnak az ELTE-n zsidó jogot tanító rabbihoz. A bölcsességekért – az inflációval dacolva – évek óta tíz forintot várnak a fa miniperselybe, kígyózik is a sor hozzá, és az őt váltó rabbitársához, Köves Slomóhoz.
– Durrants ki erőszaklufikat! Vár Szilaj Béla, a szürke marha! Ha depressziós vagy, fogyassz elmealmát! – harsogja a civil „étlapot” megállás nélkül a hangosbemondó láthatatlan üdvöskéje.
A nappali és az esti zajsokkra bazíroznak a jógasátrasok, ahol szemlesütve, rezzenéstelenül meditál egymás mellett szalonpunk, hamis dark és kivénhedt rocker. Persze van, akit jobban felcsigáz a sárrét túloldalán virító Tébolyda felirat. A pszichiátriai kérdésekkel foglalkozó Ébredések Alapítvány minden kitöltött kérdőívet almával jutalmaz, de akinek halvány dunsztja sincs arról, hogy az antidepresszánsok nem okoznak függőséget, azok még mindig bízhatnak az Országos Élelmiszer-biztonsági és Táplálkozástudományi Intézet adományaiban. Ők ugyanis harsogós almával, hamvas barackkal és óriási szilvákkal próbálnak a lángost és hotdogot szorongató szigetlakók bélbolyhainak kedvezni. Szórólapjaikon a több ezer éves múlttal bíró szilva és az aranyérbetegség kapcsolatáról regélnek, a szülőket meg arra sarkallják, csempésszenek gyermekeik kedvenc ételébe több gyümölcsöt, amit persze – ha a nevezett táplálék mondjuk a chips – némileg nehéz elképzelni. Továbbá javallják, hogy gyermekeik uzsonnájából ne felejtsék ki az idényzöldet.
Civil kirakat a „belvárosban” Kép: Szabó Bernadett A Civil Sziget beszélgetős-panaszkodós lélekbúvár sátrainak népszerűségét elnézve, úgy tűnik, a jelen lévő fiatalok közül soknak nemcsak az idényzöldséget felejti ki szülője a szendvicsből, de mi több, a szendvicsről és magáról a gyerekről is megfeledkezik. A Sziget-éjszakákon többnyire alkoholba mártott problémákon nappal egykori alkoholisták, drogfüggők, játékszenvedélyesek próbálnak meg segíteni.
– Akarsz javítani magadon? – állít meg az Erénykerék tövében ácsorgó filosz alkat, én meg engedékenyen megtekerem a kartonpörgettyűt, amelynek iránytűje az udvariasság feliratnál lassul le. Ezt kapom napi penitenciának.
– Seneca tanítása szerint, ha kezedbe akarod venni a sorsod, folyamatosan tökéletesítened kell magad – kommentálja a kerék filozófiai hátterét a „civilben” szoftverfejlesztő kerékőr, és betessékel az Új Akropolisz Filozófiai Iskola sátrába, ahol óegyiptomi játékok, sakk és filozófiai fejtörők fölött töprengenek a nyári agyleállás ellen küzdők. Akropoliszék egyébként egy ötven éve, Argentínában alakult iskola hazai leányvállalataként mindent vállalnak, ami hasznos – tudom meg alkalmi kísérőmtől -, ha kell, ipari alpinistának képezik magukat, de már régóta ők szedik a szemetet a Gellért-hegy meredek szirtjein.
Szemétből a fapálcikákkal bóklászó szigetkukások ellenére a civil faluban is akad bőven, úgyhogy nincs könnyű dolga annak az adventista hitű hölgynek, aki talicskájában hungarocell-darabkákkal szlalomoz az eldobált palackok közt: a fehér hasábokra félelmet írhatnak a szembejövők, hogy aztán egy szimbolikus mozdulattal a rozoga talicskába hajíthatsák azokat.
– Hozd el anyádat is! – szól a KözösPont vallási sátor egyparancsolata, háttérben mezítlábas-reverendás paphölgy hallelujáz torka szakadtából. Pár lépéssel távolabb a baháiok táboroznak.
– Nálunk nincs papság – mesél egyházukról a fiatal iráni asszony, aki főállásban rákkutató, egyébként a hazai bahái közösség szervezője. Meséli még, hogy bármily meglepő, de ő Debrecenben, orvosi egyetemistaként találkozott először a hazájából származó vallással.
Körbenézek a nyüzsgő, civil agorán.
Szemben fekete bőrű békeharcos szónokol a világbékéről, nem messze, az Amaro Drom cigány szervezet sátra előtt pizzás dobozokra applikált, óriás memóriajátékot rak egy csapat, őket figyeli egy – amúgy saját sütésű pogácsát osztogató – downos kisfiú. Az EU-pályázatokért felelős Mobilitás Alapítványnál a mágneses Európa-térkép megfelelő országára illesztgetik a mesehőst, Rumcájszt, a vikingeket és Claudia Schiffert; az Aquincumi Múzeum kihelyezett tagozatánál római fülönfüggőket drótoznak, a Café Bábel internetes újság spárgájára pedig uniós félelmeket csipeszelnek.
Hirtelen Pannónia T5 típusú, oldalkocsis motorkerékpár billeg elő a sárbarázdák közül. Nemrég még kiállítási tárgy volt az atomenergia-sátor oldalában – az agg szerzetet a paksi atomerőmű mérnöke vezeti. Mint mondja, jövő májusban nekivágnak Szibérián és a Góbi sivatagon át, hogy két hónapnyi zötykölődés után tiszteletüket tegyék a pekingi olimpián. Persze majd még tunningolják a jószágot, nyugtat meg a sofőr döbbent arckifejezésem láttán.
De addig nemcsak Peking, vagy akár Paks, de még a K híd is túl messze van.
Ajánlott Cikkek
