Forrás: Stop!

Legalább fél évet késik a Magyar Honvédség afganisztáni tartományi újjáépítő csoportjának (PRT) pilóta nélküli felderítőgépekkel történő felszerelése – értesült a Magyar Nemzet.

Ennek ellenére a kecskeméti repülőnapra kilátogatott adófizetők már megnézhették a haderő egyik legkorszerűbb technológián alapuló haditechnikai eszközét. Még tavaly december végén írt alá szerződést a Honvédelmi Minisztérium (HM) a lengyel WB Electronics céggel két készlet SOFAR pilóta nélküli repülőgéprendszer (három-három robotgép, egy-egy földi irányító konzol) beszerzéséről 177 millió forint értékben. Bár a kiválasztás az erős izraeli riválisokkal szemben először meglepetést keltett, rövidesen kiderült, hogy a lengyel gép is izraeli technológián alapszik, leginkább kifinomult részegységeit pedig Izraelben állítják elő. Decemberben a HM azt a tájékoztatást adta a lapnak, hogy a gépek 2007 első fél évében megkezdik tevékenységüket Afganisztánban, nappali és éjjeli infravörös felderítő kameráik képével hozzájárulva a magyar kontingens úgynevezett ?force protection? képességéhez, ami az afgán hadszíntéren elsősorban a rajtaütésektől és az útszéli pokolgépektől való védelmet jelenti. A múlt heti megkereséskor azonban a HM elismerte, hogy a program az eredeti tervekhez képest csúszást szenved. Írásbeli válaszából kiderül, hogy a személyzet kiképzése és a technika tesztelése hétfőn (augusztus 6-án) kezdődött meg.A késésről annyit árultak el, hogy „az egyik fő részegységet beszállító cégnél exportengedélyezési gondok merültek fel”, de utaltak arra is, hogy az új eszköz bevezetése, a személyzet kiképzése nagy kihívás elé állítja a honvédséget. A Magyar Honvédségben eddig nem volt ilyen eszköz, ezért a kezelési ismeretek elsajátítása mellett megfelelő képértékelő-analizáló ismereteket is oktatni kell, amely lényegesen több időt és gyakorlást igényel.

Comments are closed.