Az 1990-es évek elején, a világpolitikai újrarendeződés időszakában úgy vélték, a Dél-afrikai Köztársaság mellett Nigéria lesz a legfejlettebb ország Afrikában. Az eltelt időszakban azonban bebizonyosodott, hogy egy olyan történelmű ország esetében, mint Nigéria, csupán vízió a fejlett állam koncepciója.
Egység és hit, béke és fejlődés – ez Nigéria jelmondata. A négy szó közül csak egy, a hit az, amely a Guineai-öböl melletti országot jellemzi, ez viszont igencsak sokszínűen. Az etnikai és vallási sokféleség miatt tagolt, megosztott ország 1960-ban nyerte el függetlenségét a brit koronától. Az új állam polgárai azonban nem sokáig élvezhették a viszonylagos békét. Az évtized közepére felerősödő etnikai ellentét, amelyből később fegyveres konfliktus, majd 1966-ban államcsíny keletkezett, a legjobban az ibo népcsoportot sújtotta.
Az elhúzódó hadműveletek és folyamatos harcok következményeként 1967. május 30-án Nigéria olajban gazdag déli részén Chukwuemeka Odumegwu Ojukwu ezredes vezetésével megalakult a független Biafra állam. Csaknem hároméves fennállása alatt csupán néhány ország – Elefántcsontpart, Gabon, Haiti, Tanzánia és Zambia – ismerte el. Emellett Dél-Afrika, Franciaország és Rhodesia nyújtott neki katonai segítséget. Portugália támogatása pedig a köztársaság fennmaradásának záloga volt: amellett, hogy a biafrai bankjegyeket Lisszabonban nyomtatták, az afrikai ország legfőbb tengerentúli irodája is itt kapott helyet. Nem utolsósorban egyébként Izrael támogatását is élvezte: az 1967-es hatnapos háború során megszerzett fegyverek valószínűleg ugyanolyan hatékonysággal működtek az egyenlítői övezetben is, mint korábban a Negev-sivatagban.
Izrael a fegyvereladásból remélt tehát hasznot, más államok azonban – mint az Egyesült Királyság és a Szovjetunió – az olajkészletek ellenőrzését tartotta szem előtt. E két ország Nigériának nyújtott katonai támogatást Biafrával szemben.
A háború eredménye humanitárius katasztrófa lett. Miután az anyaország kitiltotta a Vöröskereszt tagjait a térségből, a legtöbben a harcok utáni éhínség és a különböző betegségek áldozatává váltak. 1970-ig becslések szerint több mint egymillió ember vesztette életét.
A háború után az etnikai és vallási okokra visszavezethető bűncselekmények száma folyamatosan növekedett. A muszlim hausza és fulani törzsek és a keresztény ibók közötti ellentétből keletkező konfliktus szintén gyakori volt. A polgárháború mély nyomot hagyott az ország gazdaságán és berendezkedésén. Az eddig hatalmon lévő tizennégy nigériai elnök közül hét a hivatali idejének letöltése előtt puccs miatt volt kénytelen távozni. További három sorsa lemondatás volt, két esetben visszahívás és egyszer halál volt a távozás oka.
A béke és az egység tehát régóta áhított a világ kilencedik legnépesebb országában. A Niger-delta olajmezőin mindennaposak a külföldi vállalatok emberei és a helyi fegyveresek közötti összetűzések. A május végén beiktatott új elnök, Umaru Yar”Adua már többször felszólított az erőszak beszüntetésére – mindhiába. Mindezek mellett, úgy tűnik, jelenleg a leginkább erőszakmentes szervezet a Biafra szuverenitásának helyreállítását célzó Massob mozgalom. Vezetőjét, Ralph Uwazuruikét többször letartóztatták, csoportjának tagjait sokszor zaklatják, és erőszakkal válaszolnak politikai fellépéseikre. Egy alkalommal ibo asszonyok azzal fenyegették meg a kormányt, hogy ha nem helyezik szabadlábra az árulással vádolt szeparatista vezetőt, akkor átkot mondanak a férfiakra Nigériában.
Az egyébként is megosztott országnak viszont biztos, hogy nem tenne jót egy újabb konfliktusforrás, a nemek között.
Lőrincz András
