Mohammed, egy harmincéves-forma férfi megtörölte izzadó homlokát, és lemászott a ház oldalára tapadó állványzatról. Még két fiatal férfi meg egy gyerek szöszmötölt az építkezésen, amúgy semmi nem mozdult a romok között, csak egy-egy unatkozó szír munkás, néhány macska, meg a levegő remegett a sárga kövek felett a durva hőségtől. „Lassan megy a helyreállítás. A kormány nem fizet, az Öböl-arabok nem fizetnek, a Hezbollah pedig csak a bútorokat fizette ki” – mondja Mohammed, széles mozdulattal mutatva a csaknem totális pusztulást.
Bint Zsbejl síita többségű település a gyönyörű dél-libanoni dombok között, nem messze az izraeli határtól. A 2006-os háború legsúlyosabb összecsapásai zajlottak itt az izraeli hadsereg és a libanoni síita terrorszervezet, a Hezbollah gerillái között.
Az izraeliek soha nem tudták teljesen elfoglalni a várost, melyet át- meg átszőnek a Hezbollah titkos alagútjai, bunkerei, és melyet a gerillák nem haboztak házról házra védeni, nem sokat törődve a polgári lakossággal. Az izraeliek cserébe teljesen szétbombáztak mindent – a település egy évvel a háború után is egy nagy romhalmaz. Mivel a Szíriával és Iránnal szövetséges Hezbollah és a Nyugat-barát bejrúti kormány között háromnegyed éve tartó kötélhúzásnak köszönhetően a ország szinte teljesen lebénult, a helyreállítás sehol nem haladt túl sokat.
Nem az iszlámistákra mérgesek
„Elég sokan haragszanak itt a kormányra, amiért nem tesz értük semmit” – mondja Mohammed, amikor azt firtatom, ki tehet róla, hogy még mindig minden össze van dőlve. „Meg úgy volt, hogy Katar majd segít, de onnan sem jött túl sok pénz. De a Hezbollahra nem haragszik itt senki. Ők legalább az elején fizettek. Meg belátjuk, hogy most problémáik vannak a kormánnyal, és ez is megnehezíti a helyreállítást. De vádolni nem vádolja őket senki. A háborúért sem, azért sem, mert [2006 júliusában] elrabolták azokat az izraeli katonákat [ami a háború kitöréséhez vezetett – a szerk.] – az izraeliek meg az amerikaiak előbb-utóbb úgyis megtámadtak volna minket.”
Mohammed véleménye kevés kivételtől eltekintve elég reprezentatív Libanon síita lakosai körében: a szervezet az ország lakosságának csaknem felét kiadó síiták többségének bizalmát és hűségét bírja.
Teljes elkeseredés: palesztin menekültek a libanoni háborúskodás ellen (Fotó: MTI/EPA)
Bint Zsbejlt elhagyva az út drámai szépségű dombok közt kanyarog. Kis települések, dohányfarmok fekszenek a dombok oldalában, a házak között minaretek és templomtornyok nyújtózkodnak. Az utakon ellenőrzőpontok állnak, a térségbe a tavalyi háború után bevonult libanoni hadsereg ellenőrzőpontjai. Az utakon a helyi ENSZ-erő, az Unifil fehérre festett harci járművei járőröznek. Többségében európaiak: spanyolok, franciák, olaszok.
Mind a hadseregnek, mind az Unifilnek a fő feladata, hogy megakadályozza: a Hezbollah újra megvesse a lábát a határzónában, újraépítse bunkereit, bázisait, rakétakilövő-állásait. Az izraeliek és az amerikaiak folyton panaszkodnak, hogy ezt a feladatot nem látják el rendesen, és az ellenőrzés valóban felületesnek tűnik. A járművek jelentős részét egyszerűen csak átintik a csekkpointokon.
(Az ENSZ Biztonsági Tanácsa augusztus 4-i közleményében aggodalmát fejezte ki a szír-libanoni határon át folyó fegyvercsempészet miatt, valamint hogy a Hezbollah és más libanoni milíciák intenzíven fegyverkeznek. Azt ugyanakkor nem tudni pontosan, hogy érkeznek-e fegyverek az ENSZ-övezetbe is, és ha igen, mennyi.)
A „keresztes megszállók” ellen
Mindazonáltal a masszív katonai jelenlét valamekkora elrettentésül szolgál: építkezésnek, nagyarányú fegyverkezésnek nincsen jele, az Unifil semmi ilyesmiről nem tud beszámolni, pedig járőreiket tényleg mindenütt látni. A környéket teljesen ellepik a libanoni katonák és a kéksisakosok. Persze a gerillák nem mentek el: a Hezbollah a helyi falvakból nőtt ki, nem lehet őket csak úgy kiszorítani. „Mindenütt ott vannak, nem csak a síita településeken. A keresztény és a drúz falvakban is, mindenütt. Ez itt Hezbollah-ország” – mondja Szami Abla, a keresztény Marzsajún egyik muktárja (polgármestere). De nyíltan nem ténykedhetnek, ahhoz ez a terület túl kicsi.
Marzsajúnon túl hosszú, frissen aszfaltozott bekötőút vezet a dombok között a spanyol Unifil-bázis bejáratáig. A masszív betonakadályok védte ellenőrzőpontok mögött állig felfegyverzett őrök állnak a negyvenfokos hőségben, a forró, száraz szélben néhány spanyol és ENSZ-lobogó lengedez. Az őrkalitka üvegablakában egy A4-es papírlap, rajta kb. kéttucat gépkocsi-rendszám van felsorolva, a hozzátartozó jármű típusával és szériájával együtt. „Gyanús járművek, amelyeket esetleg pokolgépnek akarnak használni” – áll a lap tetején.
Az ENSZ-nek és a libanoni hadseregnek eddig nem gyűlt meg a baja a Hezbollahhal. Annál inkább fő a fejük valami miatt, ami még a legendásan fegyelmezett és sikeres síita szervezetnél is fenyegetőbb lehet. Az elmúlt bő egy hónapban ismeretlenek három támadást is intéztek az Unifil ellen, az első autóbomba három spanyol és három kolumbiai katonával végzett. A spanyol hírszerzés szerint az akciót szunnita szélsőséges szervezetek követték el, akik feltehetőleg kapcsolatban állnak a Libanon destabilizálásán ügyködő szír hírszerzéssel és talán az al-Kaidával is. Az Unifil elleni akciót méltatta Ajman al-Zawahiri, Oszama bin Laden „helyettese” is, „keresztes megszállóknak” titulálva az ENSZ-csapatokat.
Az biztos, hogy jelöltekben nincs hiány: az al-Kaida által inspirált vallási-politikai extrémizmus virágzik Libanon szunnita többségű városainak nyomornegyedeiben és a városok mellett elterülő masszív palesztin menekülttáborokban. A Tripoli melletti Nahr al-Báredben a libanoni hadsereg három hónapja harcol a Fatah el-Iszlám nevű szélsőséges szervezettel, a harcok többször átterjedtek a városra is, több mint háromszáz ember halálát okozva.
Költöznek a Hezbollah-rakéták?
„Sokkal óvatosabbak vagyunk, amióta az első robbantás történt” – mondja Francesco Estalrich hadnagy, a spanyol kontingens szóvivője. „Továbbra is ugyanolyan gyakran járőrözünk, akár naponta kétszázszor is – de azóta teljes harci felszerelésben. A bázist elhagyni járőrözési céllal nem lehet, vagy csak speciális esetekben. Eddig sokat szocializálódtunk a helyiekkel, azóta alig” – mondja. Mi több, az Unifil a Hezbollahhoz fordult információért – a síita szervezetnél jobban senki nincs képben, hogy mi történik Dél-Libanonban. Európai hírszerzők többször is találkoztak a Hezbollah helyi illetékeseivel. A támadások pár hete egyébként megszűntek, bár lehet, hogy egyszerűen csak nem sikerült újabb bombát csempészni a határzónába.
Marzsajuntól nyugatra Nabatijje felé vezet az út, ami a Hezbollah egyik bázisa. Az utakat szegélyező lámpaoszlopokról az izraeliek elleni háború „mártírjai”, síita vezetők, iráni ajatollahok képe tekint le, a Hezbollah-főtitkár Hasszán Naszrallah képe mindenütt, a Hezbollah sárga zászlói között. Ezen a környéken kisebb-nagyobb megszakításokkal harminc éve háború van, a hetvenes években megjelent palesztin szervezetek, a különböző síita, keresztény milíciák és Izrael között.
Hasszán Naszrallah, a Hezbollah vezetője: már nem ő a legnagyobb veszély (Fotó: MTI/EPA)
Nabatijjétől északra két vádi – időszakos folyó – kanyarog északnak, ki a határzónából, fel a Libanon- és az Anti-Libanon hegység közt elterülő fennsíkra, a Beka”a-völgybe. A Beka”a is síita környék, a Hezbollah ellenőrzése alatt. Ide már egyáltalán nem ér el az Unifil keze, és ez az a környék, ahol a síita szervezet az elmúlt időszakban állítólag komoly építkezésekbe kezdett, az Izrael elleni következő háborúra készülve.
A Hezbollahnak nem áll érdekében konfrontációt provokálni sem a libanoni hadsereggel, sem az Unifillel, ezért feltehetően arra készül, hogy rakétakilövő-állásait (amelyekből több ezer rakéta zúdult az izraeli városokra tavaly nyáron) egyszerűen a határsávon kívül állítja fel újra. „Ha a Hezbollah a Litani folyótól északra szervezi újra az erőit, azzal mi nem tudunk mit kezdeni, mert az ENSZ-mandátum csak a folyó és az izraeli határ közötti területre terjed ki” – mondja Claudio Graziano tábornok, az Unifil olasz vezetője.
Az utam egyelőre nem visz tovább a Nabatijje feletti vádiknál. A Beka”a aljában arab nyelvű feliratok tűnnek fel, figyelmeztetve, hogy a terület zárt katonai övezet, a Hezbollah ellenőrzése alatt. Az Anti-Libanon hegység oldalában, a szír határhoz közel több ilyen tiltott hely is van, ahova egyes sajtójelentések szerint a Hezbollah nagy munkagépeket szállított.
Az nem titok, hogy a síita szervezet készen áll az újabb konfrontációra – maguk is elismerik, hogy feltöltötték rakétaarzenáljukat. A készülődés nem is meglepő. Az izraeli katonai vezetés nyíltan beszél róla, hogy Izraelnek helyre kell állítania a csorbát, amit hírneve a tavalyi döntetlenben szenvedett. A határzóna most viszonylag stabil. De a határtól délre az izraeliek készülnek a visszavágóra, a Beka”a völgyeiben és Bejrút kaotikus síita nyomornegyedeiben pedig a Hezbollah sem tétlen, akár a Nyugat-barát kormánnyal, akár Izraellel kell majd szembenéznie.
