Mottónk: „A reggeli péksütit majszolva nézzük a sajtot”
NOL * Lapzsemle * 2007. augusztus 12.
„Kohnvergencia”-botrány – Szijjártó esélyt sem adott, hogy megbocsáthassunk neki…
„Emlékezünk még, mekkora patáliát csapott – teljes joggal! – a Fidesz, amikor egy szocialista politikus élcelődött megengedhetetlenül” – emlékeztetett a múlt heti Fidelitas-plakátbotránnyal kapcsolatban a Zuschlag-ügyre a Vasárnapi Hírek hasábjain Avar János főszerkesztő. – „Most a Fidelitas Gyurcsányt gúnyoló pályázatának – egy testület által! – legjobbnak minősített alkotásai kerültek fel a szervezet internetes honlapjára, köztük az a plakátkép is, amelyen a „kohnvergencia” mágusaként ábrázolják a kormányfőt. Valaha ezt bizonyára szalonzsidózásnak tekintették volna, ámde Auschwitz óta ilyen kategória a szalonképes emberek körében nem létezik” – írja Avar János.
Emlékeztet arra: „Zuschlapg hiába kért bocsánatot, vétke megbocsáthatatlannak minősült, a lehóginkább a fideszesek értékelésében. Most a Fidelitas kért elnézést, az akkor oly kérlelhetetlen elnöke hallgatott. Az esetről is, s persze a saját felelősségéről, amivel pedig neki, pártja – megannyi minisztert rutinszerűen és tárcáj szinte bármely ügyébenlemondásra felszólítani képes – szóvivőjének nyilván tisztában kell lennie.”
Avar János üzenete Szijjártó Péternek: „Akkor Zuschlagnak nem adott esélyt a bűnbocsánatra, most nekünk nem ad esélyt sem arra, hogy neki bocsássunk meg.”>
Veresegyházi fecskendőgyár-vita: „nagyon kis csoport” ellenkezik?
Lapunk folyamatosan beszámolt egy – a Pest megyei Veresegyházára, nagyrészt betelepülő fiatal, kisgyermekes családok lakókörzetébe – tervezett beruházás elleni tiltakozás izmosodásáról és első sikereiről. A Magyar Narancs augusztus 9-i számában terjedelmes cikkben foglalta össze az egész történetet. Cristophe Muguet, a fecskendőgyárat telepítő multi, a Becton-Dickinson (BD) felelős ágazati igazgatója a Magyar Narancsnak nyilatkozva úgy látja: A városban „nincs nagyon nagy feszültség.” Szerinte a beruházás közelében lakók közül „nagyon kis csoport” tiltakozik – szerinte „ideológiai vagy személyes okokból” -, „van azonban a városban egy jelentős többség, aki bízik a polgármesterben, és egy másik nagy halmazban pedig olyanok, akik még nem biztosak abban, mit gondoljanak az ügyről, mert vannak aggályaik, és több információra van szükségük a döntéshez.”
A cég vezetője azzal indokolja, hogy egészen a legutolsó időszakig nem kommunikáltak a helyi lakossággal, hogy „a versenytársak miatt sem akartunk túl sokat idő előt elárulni a terveinkről.” Úgy véli, a lakossági aggályok „egyirányú, túlzó vagy helytelen állításokkal teli információforásokra vezethetők vissza”, ezért döntöttek hogy, hogy „ők is kommunikálni kezdenek”. Lakossági tájékoztatót szerveztek (a Magyar Narancs beszámol a július 31-i rendezvényről, melyet az épületen kívül tiltkozó demonstráció kísért), és „kommunikációs tanácsadót fogadtak fel, hogy „például a sajtóban megjelent helytelen állításokat kijavítsuk.” Muguet elmondta: „ha szeptember cvégéig nem alakul ki tiszta kép arról, hogy a lakosság többsége támogat-e mindóket vagy sem”, illetve ha elhúzódik az engedélyezés, más telephelyet kezdhetnek keresni Magyarországon vagy a régióban. Mivel azonban ezzel legalább fél-egy évet vesztenének, nem szívesen távoznának – nyilatkozta a BD vezetője.
Tóth András és az állambiztonság – a történész másképp tudja
A Vasárnapi Hírek augusztus 5-i számában megjelent interjú szerint Tóth András szocialista politikus azt mondta: a rendszerváltás előtt nem volt köze az állambiztonsághoz, nem olvasta annak jelentéseit, mert az MSZMP Közigazgatási és Adminisztratív Osztályán (KAO) alosztályvezetőként „ifjúsági és sportügyekkel” foglakozott. Ungváry Krisztián történész ezzel kapcsolatban a következőket írta az augusztus 12-i Vasárnapi Hírekben: „Tóth első bemutatkozása az állambiztonság vezetői előtt 1988. szeptember 30-án történt. A Magyar Országos Levéltárban található rendőrfőkapitányi értekezlet jegyzőkönyve szerint a KAO osztályvezető-helyetteseként részt vett az értekezleten, ahol az újonnan alakuló pártok kapcsán a következőket fejtette ki: „A Fidesz esetében én úgy vélem, hogy a legnagyobb lehetőség ma az egyetemi-főiskolai közegen belül a szervezet tevékenységének blokkolásában, zavarásában, és az ottani viták vállalásában van. (…) abban az esetben ezen emberek azt a viszonylagos védettságet és kényelmi pozíciót el fogják veszíteni, amelyben ma leledzenek…”
Ungváry szerint abban az időben a Pártközpont osztályai jelentették az igazi hatalmat, így Tóth András pozícióját nem lehet lekicsinyelni. A történész ugyanakkor atovábbiakban feltételezésekre kényszerül. Beszámol arról, hogy Tóth András első, idézett bemutatkozása után „eltűnt” a jegyzőkönyvekből. Ez Ungváry szerint arra utal, hogy Tóth előrelátó politkus volt, és Ungváry szerint „tapasztalva azt, hogy hogy az ott elhngzottakat jegyzőkönyvezik, nem szólt nyilvánosan hozzá. Észrevételeit közvetlenül mondta el az érintett miniszterhelyettesnek vagy rendőrfőkapitánynak” – olvasható Ungváry Krisztián olvasói levelében.
A történész azért tartja mindezt érdekesnek, mert az „ügynökgyanú”-botrányok közepette „a rendszer igazi haszonélvezői és mozgatói nemcsak hogy úgy tehetnek, mint akinek a pártállami terrorhoz semmi közük sincs, hanem erről még az úgynevezett átvilágító testülettől hivatalos papírt is kaphatnak.”
Tóth András és Ungváry Krisztián vitájának olvasója joggal kevesellheti az egyértelmű tényeket. Ellentmondó állítások például, hogy Tóth András szerint ő ifjúsági és sportügyekkel foglalkozott, Ungváry szerint viszont „ő mozgatta” a fegyveres testületeket, köztük a titkosszolgálatokat. Ungváry olyan megszólalást idéz bizonyítékként a szocialista politikustól, amit ifjúsági ügyek felelőseként is megtehetett volna, ha egy ilyen tárgyú értekezletre meghívják. Nem derül ki továbbá a vitából, hogy mit jelent Tóth András „eltűnése” a későbbi jegyzőkönyvekből, amit Ungváry a politikus tudatos „rejtőzése” jeleként értékel. A jelenlévők listáján sem szerepelt többé, vagy „csak” nem szólt hozzá a jegyzőkönyvezett üléseken? Ha jelenlévők közül is „eltűnt” volna, külön feladat lenne jelenlétét bizonyítani.
Cseppben a tenger – de ez a vita is jelzi, hogy elhamarkodottan ítél, aki a Kenedi-féle bizottság (melynek tagja Ungváry Krisztián is) tevékenységétől gyors, és főleg, többé már nem vitatható eredményeket vár. Az eddigi „ügynökperek” ellentmondásos eredményei is azt jelzik, a megmaradt iratok sokszor nem adnak módot az évtizedekkel későbbi teljes tisztázásra.
