Interjú
Sándor György új előadással készül, az ősszel mutatják be a Budapesti Kamaraszínházban. Ezenkívül több filmterv is foglalkoztatja a jövőre hetvenedik születésnapját ünneplő neves művészt.
Fotó: MTI – Szigetváry Zsolt– Az elmúlt években ritkán hallani önről. Mit csinál?
– „Befelé figyelek és kifelé tekintek. / És hallgatom a híreket, / miket mélyemből énszavam hoz. / Amíg a világ ily veszett, / én irgalmas leszek magamhoz” – írja Irgalom című versében József Attila. A Medáliák címűben pedig így fogalmaz: „Kinéz hát rajta és mindent belát, / virág volt ez a vers, almavirág.” S ha már a költőknél tartunk, Pilinszky így ír Milyen felemás című költeményében: „szemek homálya pontosabb lehet a lámpafénynél”.
– Prózaibban?
– Több vasat tartok a tűzbe, mert általában nyaranta dolgozom, ez a pihenésem. A működésben van a nyugalom. Körülbelül ősz végére készülök el egy régi/új önálló esttel, a címe olyan jó, hogy egyelőre nem árulhatom el. A humorról – és nem feltétlenül az én humoromról – szól majd. Az előző, a Lyukasóra című estem valahol a középiskolai élményeimről szólt, ez pedig „nem középiskolás fokon” fog szólni. Az a tervem, hogy a Budapesti Kamaraszínházban, ahol évek óta adom elő az estjeimet, mutatom be ezt az újat is. De mintegy főpróbaként, bár még nem adminisztráltam magam ez ügyben, a Mindentudás Egyetemének egyik előadásaként szeretném ezt a már begyakorolt, kikristályosodott estemet előadni.
– Az esten kívül bizonyára mást is tartogat a tarsolyában?
– Egy filmtervvel keresett meg Csonka Judit, ő írná, rendezné és vágná. Zömében az életutamról szólna. Narrátornak Márton Andrást kérte fel, aki az estem társrendezője is. Kicsit későbbi terv, de már javában dolgozunk rajta Koltai Róberttel és Galla Miklóssal hármasban, egy filmvígjáték, amely hasonló lenne, mint az egyik kedvenc olasz filmem. Ha jól emlékszem, a címe Kellemetlenkedők. Ezenkívül évek óta tervezünk Jánosik Zsuzsával egy interjúkötetet a pályámról, életemről.
– Nemrégiben jelent meg Nagy Bandó Andrással közös Párbeszéd című könyve.
– Sajnos Nagy Bandóval készült könyvemet – most már utólag talán bevallhatom – ellinkeskedtem. Miközben ő zavarba ejtő hangyaszorgalommal készült a saját szövegeivel, én többször elálltam a könyvformában való megjelentetéstől. A végén nekiduráltam magam, de a nyomorult határidő miatt nem az átjavított változatom jelent meg, hanem hatvanöt százalékban egy korábbi, a színpadon a beszélgetésben épphogy elviselhető, de papíron pongyolának ható változat. Majd átjavítom betűről betűre, ha egyáltalán lesz belőle második kiadás.
– Nagy Bandó és ön között éles világnézeti különbség van. Hogyan sikerült áthidalniuk?
– A világnézeti különbségünk Andrissal végül nem is tűnt olyan nagyon különbözőnek. Illetve neki van világnézete, nekem meg képlékeny. Olyan személyekhez, csoportokhoz, tömörülésekhez, vagy ha úgy tetszik, pártalakzatokhoz állok közel, akik/amelyek az általam fontosnak tartott értékeket védik. De csak addig állok mellettük, ameddig nem mondanak ellent mindezeknek különböző hatalmi vagy egyéb szempontok miatt. Egyébként az úgynevezett jobb/bal kategória, más néven a népi-urbánus, keresztény-zsidó vagy konzervatív-liberális vita szerény véleményem szerint réges-régen elavult, és csak a figyelemelterelés miatt szítják, tartják életben, habosítják fel, riogatnak vele. Az antiszemitizmust, a fasisztázást, a bolsevikozást elsősorban a politikai ellenfelek lejáratásához használják fel.
– Véleménye szerint a mai humor, például az, ami a tévéből átjön, mennyiben más a régi pesti humorhoz képest?
– Nem szeretnék okoskodni, eléggé tájékozatlan vagyok e téren, önös módon inkább csak magammal törődöm. Ki sem nyitom a televíziót, és a rádiót sem hallgatom. Így nem lenne tisztességes ha a mai humoros műsorokról bármi bírálatot fogalmaznék meg. A tévét csak kikapcsolva nézegetem. Ez fenntartást, érdektelenséget, undort fejez ki a látatlanban is egyre lumpenebb tömegszórakoztatással szemben. Emlékszem, sok-sok évvel ezelőtt Kellér Dezsővel találkoztam a Kristóf téren, és azt mondta nekem: „Nem szeretem a tömegkommunikációs kabarét. A kávéházi humort talponállóvá züllesztették.” Egyébként A 20. század idillkollázsa című, malomkő nagyságú és sajnálatosan a mai napig agyonhallgatott könyvemben mindezekről több száz oldalon beszélek.
– Jövőre lesz hetvenéves. Hogyan ünnepel?
– Önmutogatás nélkül; becsvágyam, hogy a hetven évemről és a hozzá kapcsolódó estekről, valamint mindazokról a zavarba ejtő beskatulyázásokról, amelyekkel több mint negyvenéves pályafutásom alatt az a tömérdek kritikus megtisztelt, kénytelen leszek rafinált álszerénységgel szót ejteni majd. Itt most csak hármat említek meg. Az első a legszebb: amikor a Mikroszkóp Színpadon esténként vendég voltam, a kritikus a következőket írta: „Tetszett ez, tetszett az, és még tetszett az is, hogy azon az esten, amit mi láttunk, nem szerepelt Sándor György. Akit véleményünk szerint túlzottan szoktak dicsérgetni.” A másik kritika tényleg túlzó volt, Zelk Zoltántól eredt, az Élet és Irodalomban jelent meg. E szerint Sándor György olyanokat tud kitalálni, amiket csak Karinthy Frigyes találhatna ki, ha ma élne, egy mai Hadik kávéházban. A harmadik Farkasházytól ered, aki azt írta, hogy mi, mai humoristák mind Sándor György köpönyegéből bújtunk elő. De visszatérve az ünnepléshez: új műfajjal kísérletezem. Ezt Egy talált évszázad hordaléka címmel könyv alakban is megjelentetem. Slágergyanús közérthetőséggel vizionálok benne: Beszélt-e Turbolya és Mácsonya védül? Ért-e pártusul a pukkanó dudafürk? Kemájszi, kejszi, bojszi? Már bábelien nem egy nyelvet beszélünk. És hogy egy vörös farok is legyen a végére: Ha te interaktív vagy, attól én még csicseriborsó. Hát ezen majd kell még kell egy kicsit durvítani…
Parcsami Gábor
