A Fidelitas elhatárolódik egy honlapjára felkerült plakát tartalmától, miután több sajtóorgánum is kifogásolta „Kohnvergencia program”-feliratú montázst. A Fiatal Baloldal (FIB) követeli, hogy a történtek miatt Szijjártó Péter mondjon le parlamenti mandátumáról.
Ágh Pétert, a Fidelitas ügyvezető alelnökét a Klubrádió szerdai műsorában kérdezték a „Kohnvergencia program”-feliratú képről, amelyet a Fidelitas „Mit kaptál Gyurcsánytól” elnevezésű pályázatára küldtek be. A montázst ezt követően vették le a Fidelitas honlapjáról. Fidelitas elnöksége a műsort követően közleményben tudatta: szerdán derült fény arra, hogy honlapjukra a „szervezet céljaival, szellemiségével össze nem egyeztethető, elfogadhatatlan ábrázolás került fel”.
A közlemény szerint a Fidelitas elnöksége elhatárolódik az említett plakát tartalmától, egyben elnézést kér a történtek miatt. A tájékoztatás szerint a kép „mulasztás és figyelmetlenség folytán kerülhetett a kiemelt alkotások közé” a szervezet honlapján, így Ágh Péter azonnal levetette a honlapról, majd belső vizsgálat indításáról intézkedett a felelősség megállapítása érdekében.
A közlemény ugyan nem nevezte meg melyik képről van szó, de a sajtóorgánumokból kiderült, hogy a „Kohnvergencia program” című plakátra utalnak. Ágh Péter csütörtökön az MTI érdeklődésére a közleményben foglaltakhoz nem akart mást hozzáfűzni. A történtek miatt a FIB elnöke nyílt levelet intézett Szijjártó Péterhez, a Fidelitas elnökéhez. Mint írta, „eddig kizárólag szélsőjobboldali szervezetek weboldalain lehetett antiszemita szövegekkel találkozni, de most már a Fidelitas is ezek közé a szervezetek közé tartozik”.
Varga László a levélben emlékeztetett rá, hogy „hosszú ideje mély, kiterjedt és szoros együttműködés van a Fidesz, a KDNP és a magyar szélsőjobb legradikálisabb politikai szervezete, a Jobbik között. Tekintettel arra, hogy a tavalyi országgyűlési választásokon 79 helyen működtek együtt a Jobbikkal, nem csoda, ha nem hajlandók elhatárolódni tőlük és félkatonai szervezetüktől”.
A baloldali politikus szerint személyesen Szijjártó Péternek kell viselnie a felelősséget azért, mert a Fidelitasnál „nemcsak tűrik és támogatják, hanem propagálják is a szélsőjobboldali gondolatokat”. Ugyanakkor a jobboldali politikus is aláírta azt a kiáltványt, amely a miniszterelnök kezdeményezésére született, és amelyben valamennyi aláíró hitet tesz a gyűlöletkeltő agresszió, az antiszemitizmus és a rasszizmus elleni küzdelem mellett – idézte fel nyílt levelében Varga László.
A FIB elnöke azt követeli, hogy Szijjártó Péter mondjon le országgyűlési képviselői mandátumáról, mert megítélése szerint „méltatlanná vált nemcsak arra, hogy a pártját képviselje, de arra is, hogy az Országgyűlésben képviseljen bárkit is”.
A Fidelitas viszontválaszában úgy fogalmazott: „Szemben Önökkel, akik rendszeresen egy dél-amerikai terrorista tömeggyilkos személyét és tetteit dicsőítik, és erre még büszkék is, valamint tiltott önkényuralmi jelkép legalizálása mellett kampányolnak, sőt továbbra is pártpozícióban tartják a holocaust áldozatain viccelődő politikusukat, a Fidelitas elnöksége gyorsan és határozottan cselekedett az elfogadhatatlan tartalmú plakát ügyében”.
(MTI)

