Népszabadság * Munkatársunktól * 2007. augusztus 9.
Szobrokat Uránvárosba!
A Pécs Európa Kulturális Fővárosa 2010 programban célként megjelölt kulturális városfejlesztés egyik akcióterülete az uránvárosi lakótelep, melyre a minap írtak ki városrendezési pályázatot. Ezen belül pedig kiemelten vizsgálni kell kortárs művészeti alkotások elhelyezésének lehetőségét. A terveknek főleg a volt Mecsek Áruház előtti teret és a Szilárd Leó parkot kell újraértelmezniük. (Cs. L.)
Lesállással nyertek a BUSHO-n
A BUdapest SHOrt Nemzetközi Rövidfilm Fesztiválon 116 alkotás között az izraeli-palesztin viszonyt ábrázoló Offside (Lesállás) című izraeli film, Erez Tadmor és Guy Nattiv mozija nyerte az első díjat. A zsűri a Simonyi Balázs-Tóth Barnabás párosnak ítélte a második helyet az Egy szavazat című filmért. Szirmai Márton Szalontüdője kapta a közönségdíjat. (Munkatársunktól)
Francia műemléktábor
A Komárom melletti Monostori erődben 2007. augusztus 19. és szeptember 2. között rendezik a REMPART nevű nemzetközi műemlékvédelmi szervezet első magyarországi táborát, ahová 18 év feletti, franciául beszélő fiatalok jelentkezését várják. A táborozók feladata lesz többek közt az erőd első világháborús lőterének téglapadló-restaurálása. (Cs. L.)

