SZÍJÁRTÓ IMRE
Ex libris
A szlovéniai magyar könyvkiadás szerteágazó jellegét nemcsak a muravidéki magyar közösség tagjainak hasonlóképpen gazdag érdeklődése teremti meg, hanem a közösség szellemi életének térségi kisugárzása is. A régióban megjelenő magyar, szlovén (sőt: irodalmi szlovén, illetve rábavidéki meg muravidéki nyelvjárásban kiadott), továbbá horvát és német többnyelvű kötetekről a magyarországi sajtó rendszeresen beszámol. A két- vagy többnyelvűség a Muravidéken, Vas megye déli részén, a Muraközben és a Kelet-Stájer-vidéken egyébként az ott élők napi gyakorlata.
Molnár András: Nemzetőrök, honvédek, hadmozdulatok
című, Lendva-vidék a szabadságharcban 1848-1849 alcímű kismonográfiája a szokásosnál jóval bővebb szlovén nyelvű összefoglalást tartalmaz, amit valószínűleg hasznos forrásként használhatnak a korszakkal foglalkozó szlovéniai szakemberek. A 48-as szabadságharc a muravidéki magyarság közösségtudatának egyik fontos összetevője, így a könyv, illetve a függelékében közölt névsor (Az 1948-1949-es szabadságharc Lendva-vidéki honvédjeinek névtára) megjelenésekor felkeltette a helyi olvasók érdeklődését. Az egyébként anyaországi történész és levéltáros tulajdonképpen a 48-as események két vonulatával foglalkozik: a könyv első két fejezete a nemzetőrség megszervezéséről, illetve a honvéd önkéntesek toborzásáról szól az Alsólendva környéki településeken. A harmadik fejezet a térségben lezajlott hadműveleteket beszéli el – ennek a fejezetnek az anyagát Hermann Róbert egészítette ki a bécsi Hadilevéltár forrásainak felhasználásával.
A könyvben megidézett események értékelése adalékul szolgál a térségnek ahhoz a képéhez, amelyet a muravidéki magyar közírók, írók és költők alakítottak ki az elmúlt néhány évtizedben: Lendva a Bécs-Trieszt útvonal mellett helyezkedett el, innen a muravidéki szövegekben olyan gyakran felbukkanó „szérű”, „gyepű”, „peremvidék” képzete. A Lendva-vidéken békeidőben nem állomásozott császári és királyi katonaság. A 48-as események idején Zala megyéhez tartozó településeken nem voltak jelentős csaták, a térségen azonban többször átvonultak katonai alakulatok. Azonkívül, hogy a történelemben olyan megszokott módon átvonulási terep volt, a térség a védekezés hadmozdulatainak helyszíne: 1848 júniusában sorkatonákból és nemzetőrökből álló védőkordont szervezett a határszélre, azaz a Dráva folyónak arra a részére, ahol Zala, Somogy és Baranya Horvátországgal határos. A könyvből kiderül az is, hogy a Lendva-vidéki települések 142 fő önkéntest adtak a nemzetőrzászlóaljba. A szabadságharc aztán Lendván és környékén is nagyjából úgy ért véget, ahogy a magyarlakta települések többségében: a cs. és kir. hadsereg 1849 júliusában Letenyénél áttöri a védelmi vonalakat, majd „a 62 főnyi század bevonult Lendvára”.
(Lendvai Füzetek 19. Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet, Lendva, 2006. 133 oldal, ár nélkül)
Göncz László: Egy peremvidék hírmondói
A Mura menti életképek a 20. század első feléből alcímmel ellátott kötetben 34 életútinterjút olvashatunk. Az interjúk alanyai közül a legidősebb 1911-ben, a legfiatalabb pedig 1936-ban, tehát egy emberöltőnyi különbséggel született, de mindannyian tanúi voltak a huszadik század eseményeinek. A megkérdezettek közül többen néhányan az elbeszélt időszakban és azóta is a maguk hétköznapi életét élik, néhányan pedig (Camplin Ivan, Hajós Ferenc, Király Ferenc, Király Lajos, Varga József, Varga Sándor és mások) a közösség meghatározó tagjaivá váltak. Csak a fenti, hevenyészett névsorból idézzük fel néhány sorsot. Camplin Ivan bagonyai születésű, később Péterhegyen szolgáló plébános két ízben is megjárta a magyar börtönöket, majd hosszú papi pályáján Dobronakon is megfordult. (Kár, hogy a kötet atyai barátja, a nagyhatású Jo¾ef Klekl plébános és parlamenti képviselő nevét háromféleképpen tünteti fel egy fejezeten belül.) Hajós Ferenc a muravidéki magyar polgárosult értelmiség képviselőjeként került a lendvai bíróság vezetői állásába, majd Szlovénia önállósulása után az új ország első budapesti nagykövetévé nevezték ki. Varga József és Varga Sándor paraszti sorból indulva kezdett el foglalkozni a térség iskolaügyének fejlesztésével, a helytörténeti gondolkodásának kiteljesítésével és közéleti tevékenységgel. A magyarokon és szlovéneken kívül szerepelnek a kötetben zsidó emberek is, akik egyébként a beszélgetések tanúsága szerint a magyarokhoz hasonlóan értékelik a közösen átélt eseményeket. A zsidók elhurcolása a kötet 200. oldalán így idéződik meg Fürstné Deutsch Erzsébet emlékei alapján: „Erzsébet emlékezete szerint a zsidó családokat 1944. április 27-én reggel vonattal szállították el Alsólendváról Csáktornyára, majd onnan tovább Nagykanizsára, ahol egy iskolában helyezték el őket.” A deportálást és a haláltábort Deutsch Erzsébet a rokonságból egyedüliként élte túl.
A könyv lapjain tragikus eseményekkel terhes, ugyanakkor csodálatosan gazdag életanyag rajzolódik ki. Az egyes fejezeteket olvasva mégis az az érzésünk, hogy ezekből mégis hiányzik a hősök pályájának egyedisége. Az elbeszélések ugyanazon események körül csomósodnak, még akkor is, ha a megkérdezettek csak életük egy részét töltötték Lendván és környékén (Hajós Ferenc, a Lendván tanítóskodó Nagy Jánosné Vőneki Borbála és mások). Ezt a furcsa, kiegyenlítő szürkítést abból a szerkesztői elképzelésből eredeztethetjük, amely az interjúalanyok sorsát csupán a nagytörténelem illusztrációjaként kezeli. Ebben a felfogásban a megkérdezettek élete a történelemkönyvek évszámaiban rögzített események árnyékában zajlik, az egyes ember tehát mindössze elszenvedi a feje felett átsüvítő változásokat. Ez az általánosító törekvés jelenik meg a kötet nyelvi formájában is: az interjúk a nyelvjárási elemektől megfosztva, egyes szám harmadik személyű elbeszélő hangján szólalnak meg. Aligha hihető azonban, hogy az idős beszélők használnák a mai anyaországi divatnyelv fordulatait – helytelen vonatkozó névmások, hibás egyes szám-többes szám egyeztetések stb. Ugyanakkor a szövegben sok a szlovenizmus, ami nem korfestő jellegű elem, így alig van helye az irodalmi nyelv közegében. Milyenek voltak a Muravidék kapcsolatai Magyarországgal az interjúalanyok fiatalkorában? Hogyan került egy muravidéki fiatal nő a hatvanas években Sárvárra férjhez? Hogyan vetődik el valaki Szegedről tanítónak a Muravidékre? Csak az interjúalanyok mai lakhelyéből (Ptuj, Veszprém, Sárvár, Szeged stb.) kész regények rajzolódnának ki, amelyeket a kötet a beszélgetések megfelelő pillanataiban feltett kérdésekkel legalább részleteiben felvillanthatna.
(Nyelv és Lélek Könyvek. A Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága-Anyanyelvi Konferencia. Budapest, 2006. 273 oldal, 2490 Ft)
Nives Kuhar: Közgazdasági kifejezések magyar-szlovén szótára
A határon túli magyarság szellemi életének egyik legelhanyagoltabb területe a szaknyelvek kérdése. Így van ez Szlovéniában is, ahol a magyar diákok a lendvai kétnyelvű középiskolában ugyan magyarul és szlovénül tanulják a szaktárgyakat, a felsőoktatásban azonban egyedül a magyar szakot lehet anyanyelven végezni. A Maribori Egyetemen van lehetőség az anyanyelv fejlesztésére, de ez valamennyi szakterület számára nyilván nem jelent megnyugtató megoldást. A szlovéniai magyar hallgatók egy része a magyarországi egyetemekre jár, számukra azonban lakhelyükre visszakerülve a szlovén terminológia okoz nehézséget. A szaknyelvi kiadványok tehát ahhoz járulnak hozzá, hogy az egyes szakmák művelői mindkét nyelven tájékozódhassanak.
A lendvai középiskola tanárának munkája éppen azt a szakterületet érinti, amelyben talán a legnagyobb szükség van a kétnyelvű érintkezésre. A közgazdasági szótárt ráadásul nemcsak a szűken értelmezett szakma képviselői forgathatják haszonnal, hanem a pénz- és adóügyi, közigazgatási, jogi területen vagy a településfejlesztésben tevékenykedő szakemberek is. A hasonló segítségre továbbá mindazoknak szükségük van, akik valamilyen ügyüket a határ két oldalán két nyelven intézik. Különösen időszerű a könyv kiadása a két ország kapcsolatainak mostani szakaszában, amikor egyre nagyobb szerepet kapnak a vegyes vállalatok, amikor a határ túloldalán lehetőség van a munkavállalásra, amikor a magyar és szlovén cégek a tágabban értelmezett térségben keresik a piacot, a munkaerőt és az együttműködés sokféle lehetőségét.
A 2800 szótári elemet tartalmazó kiadvány a szakterületen legkevésbé sem otthonos olvasót nemcsak a kétnyelvűség nehézségeivel, hanem a saját anyanyelvével is szembesíti. A „leszámítolási kamatláb” izgalmas jelensége után azonnal a „nemzetközi kartell” rémisztő kísértetével szembesülhetünk, amitől „a vámhatárok megszűnése” szókapcsolattal szabadulhatunk. A kötetben ugyanakkor máris tetten érhetők a szaknyelvi regionalizmusok: a „várakozó munkanélküliség”, a „vevőmegtartás”, a „reklámhirdetés” mintha a vonatkozó szlovén kifejezés tükörfordítása lenne, a „certifikátum” talán a szlovéniai magyar nyelvváltozat szóképzési rendjének engedelmeskedik. Csak remélni lehet, hogy az efféle kitűnő kiadványok néhány üzletember számára egyszersmind a szomszéd ország nyelve iránti érdeklődés első lépcsőjét jelentik.
(Toro Kiadó, Zalaegerszeg, 2006. 2×74 oldal, ár nélkül)
A szerző írásait és fanyar szellemét ismerve nem lennék meglepve, ha
Bence Lajos: Hazatérítő
című verseskötetét követő munkáiban – természetesen ironikus fénytörésben – egyszer majd felbukkannának a fenti szótárban szereplő kifejezések. A költő-irodalomtörténész-újságíró versnyelvére ugyanis a kezdetektől fogva jellemző volt az az eklektika, amely a verseket a vállalt költőelődök nyelvhasználata, a köznapi nyelv esetlegességei és a talált formák keresztútján helyezi el. Ez a szakadozott, észrevétlenül, de keményen megmunkált nyelv illik a legjobban ahhoz a kesernyés alanyisághoz, amely a Bence-versek sajátja: „Minden éjjel hétszer / halok meg, de reggel / mindig felkelek. (…) Végtére, nem is olyan / kis dolog minden reggel / a halálból visszatérni, / egy-egy hétpróbás éjjel / után…” (Mintha – mi sem történt volna). Ez az iménti részlet is azt a „félig komolykodva, félig hetykén” (a kötet egyik ciklusának alcímét idéztük) hangot szólaltatja meg, amely az immár ötvenen túli költőre olyan jellemző – „az ember egyfolytában vénül” – szól egy másik vers alcíme.
A kötet másik vonulatát azok a versek alkotják, amelyek a muravidéki választott szellemi elődöket idézik meg. Ezekkel a versekkel Bence Lajos nemcsak tematikai ciklust, hanem műfajt is alkotott, hiszen a pályáján jelentős helyet foglalnak el a hasonló tisztelgések. Zala György emlékéhez és művéhez szól az Óda a hazatérőhöz, Vlaj Lajoshoz címezte a szerző a „Csak tudata a tiéd…” című verset, de a szövegekben fel-felbukkan Szúnyogh Sándor neve is. A muravidéki származású, nemzetközi hírű szobrász, a muravidéki irodalomalapító és a közvetlen költőelőd foglalja el a legtekintélyesebb helyeket Bence Lajos verseinek arcképcsarnokában. Ahogy az emelkedettséget ezekben a versekben mindig megtöri a szarkasztikus hang, úgy vegyül a kötet könnyű darabjaiba a tragikum. Ez elsősorban Bence késő modern bordalaira igaz, amelyek egyszerre hódolnak a Lendvahegy vidéke és bora előtt, és egyszerre szolgálnak a fel-feltörő letargia hordozó anyagául: „Gondolj a böjti napokra, / ha üresen áll az utca, / a kiürült kancsókra, / mikor keservesen / sajdul fel az ezerszer / eldalolt „Vágyom egy / nő után, egy nő után…” kezdetű nóta” (Bál itt, bál ott…).
A szellemi térben és időben történő lázas tájékozódás egyébként erőteljes sajátossága a mai szlovéniai magyar irodalomnak: Cimmermann Toplák János és Halász Albert a szövegkísérletek felé mozdult el legutóbbi munkáiban, az életművét egyre meggyőzőbben kiteljesítő Zágorec-Csuka Judit szlovén nyelvű köteteivel folyamatosan jelen van az úgynevezett többségi irodalmi életben – hogy csak a középnemzedék tagjait említsük.
A Hazatérítő versei – amelyek közül néhány már megjelent a szerző korábbi köteteiben, illetve az Igét őrizve című antológiában – Bence Lajost ereje teljében, a muravidéki magyar irodalmi élet vezető egyéniségeként mutatják. Bence Lajos munkásságát követve annak is tanúi lehetünk, hogy a muravidéki magyar irodalom miként küzdötte le az elszigeteltséget, és miként közeledett folyamatosan az összmagyar irodalmi élet felé. Ennek a folyamatnak a hátterében nemcsak Bence irodalomszervezési tevékenysége áll, hanem az a szívós munka is, amelyet a Vlaj Lajos és Szúnyogh Sándor által képviselt poétika megújításáért folytatott. Bence Lajos lírájában egyesülni látszik az elődök regionális indíttatása és pátoszos hangja, az avantgárd törekvések hozadéka, valamint annak a küzdelemnek az eredménye, amelyet a muravidéki irodalom képviselői a korszerű, ellentmondásos, ugyanakkor egységes versvilág és szerzői én megteremtéséért folytatnak.
(Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet, Lendva, 2006. 156 oldal, ár nélkül)
Élet és Irodalom
51. évfolyam, 31. szám
