Forrás: HETEK

A Jobbik létrehozta a Magyar Gárdát. Fekete egyenruha, árpádsávos jelvény, testnevelés, lélekedzés, sportlövészet, polgárőrség, árvízelhárítás. Érdekes kezdeményezés, ne ítéljünk a látszat alapján. A látszat ugyanis az, hogy itt egy amatőr neonáci-neohungarista rohamcsapat jött létre. Valóban erről lenne szó?

Vona Gábor nyilatkozott a témáról a barikád.hu-n. „A Magyar Gárda fő életre hívó oka, hogy a fiatal generációk elkallódnak. Egy lebutított világban csavarognak. Tudatosan vagy tudattalanul, de keresik az ideálokat, a gyökereket, de csak keveseknek sikerült kitörni az SZDSZ által körülrajzolt szellemi-lelki lágerből. ” – mondja Vona. A kallódókat akarják ők megmenteni.

Beszél még arról, hogy háború esetén fegyvert fognak a hazáért, mert Kóka a helikopterével ezt úgysem tenné meg. A kérdezővel együtt aggódnak, hogy miként is fogja a Jobbik a balliberálisok vádaskodásait viselni, a lenácizást kiheverni. Még van más is, de most ennyi is elég. Azaz még egy. Hit, erő, akarat, ez a jelszavuk.

Amit a kallódásról és az ideálok hiányáról mond a Jobbik első embere, arra csak egy példa a Sziget Fesztivál, ami nem éppen a magyar nemzet javát szolgáló rendezvény. (Mondjuk a Magyar Sziget sem egy hasznos buli!)

Kétségtelen az is, hogy egy morális értelemben konzervatív egyén (pl. én) igen nehezen talál a maga számára szimpatikus politikai erőt. De az lenne a megoldás, hogy fekete egyenöltözetbe burkolózva önjelölt rendőrt játszunk? Hogy Horthy legyen az a bizonyos hiányzó ideál? És hogy Trianon revíziója legyen mindent megelőző ügy?

Na nem. Nekem kellenek az ideálok, de ezek nem azok. A militarista romantika nem értékőrzés, a romák megbélyegzése nem polgárőrködés. Kell hit, kell erő, kell akarat is, kell persze. Nekem viszont nagyon hiányzik a jelmondatból a szabadság szó, nagyon kínos is a hiánya. A Magyar Gárda alapítói számára ez nem fontos érték, ez biztos.

Pedig 1848 óta a szabadság a legfontosabb érték egy hazafi számára is. „Éljen a magyar szabadság, éljen a haza!” – szól az közismert nóta. Még az elején feltettük a kérdést, hogy arról van-e szó, amit a látszat mutat. Ha az erő és az akarat fontosabb, mint a szabadság, akkor ebben az esetben a látszat nem csal. Használhatunk különféle históriai kifejezéseket, a lényeg nem változik meg. A Magyar Gárda is az, aminek látszik. Sajnos. Jobban örültem volna a hagyományos, a csalóka látszatnak.

Comments are closed.