Forrás: ÉS

Gonda Julia

Két megjegyzés

Szőke György …nyugalmat nem nyert, csak papot… (Milyen vallású is volt József Attila? ÉS, 2007/27.) című írásához fűzök két – kiegészítő – észrevételt.

Kiegészítő adalék e sorhoz: „egyik verséből tudjuk – egy zsidó orvostól kapott kabátban járt”.

Nos: ez a zsidó orvos – a makóiak emlékezete szerint – dr. Fried Ármin volt. Tagja annak a felvilágosult értelmiségi társaságnak, mely felkarolta s minden szempontból támogatta a makói gimnazista költő-diák József Attilát.

A napokban Makón hat Stolpersteint, azaz „botlatókövet” fektettek le olyan házak némelyike előtt, melyekből zsidó embereket deportáltak 1944-ben. Ezek közül az egyiken, a Bérpalota előttiek egyikén, olvasható:

„Itt lakott Fried Ármin

született 1867-ben

1944-ben deportálták

holttá nyilvánították”

Pár méterrel arrébb áll a gimnázium, mely József Attila nevét viseli, előtte – ahogy megjósolta annak idején – a költő szobra áll, s a saroképület másik utcájában (a költőről elnevezett utcában) ugyancsak a gimnázium előtt, az aszfaltba öntve annak a kötetnek a borítójának dombormű mása, mely még gimnazista korában született meg: Szépség koldusa.

Másik megjegyzésem – ami a költő hitének nem konkrét valláshoz fűződését illeti – is Makóval kapcsolatos; kedves makói gimnáziumi tanárához, Galamb Ödönhöz írt levelében olvashatók e megállapítások, melyek rávilágítanak hittel, Istennel kapcsolatos – egyáltalán nem a tételes vallásokból levezethető – eredeti gondolataira. Az 1923-ban kelt levél említi a Tanítások című ekkoriban készülő versét, aminek nyolc darabját – észrevételt kérve – mellékeli is.

Új művészetről ír, új etikáról, az élet, a létezés értelmének kereséséről, szerves összefüggésben az Istenhittel, emlékeztetvén a levél címzettjét egy álmára: „…amit Makón már elmondtam, hogy én az Istent új és igaz valójában fogom megmutatni”. Itt utal egyik korábban írt szonettjére: „(Minden lélek az Urba szabadúl, […] ott eggyé békülnek […]. Minden világ a Mérhetetlen része, az Isten is a lelkek egy egésze.)”

Mennyire egybecseng ez a gondolat a Tanítások című vers 14. darabjának kezdetével is:

„Bölcs, vén könyvekben áll, hogy por vagyunk. / De én, aki a füvek beszédjét / S a kométák dübörgését delelőtökre terelem, / Tudom, hogy nemcsak por vagyunk: / Por és Istenpor vagyunk. // Visszahullván / A por a porral elkeveredik, / Visszahullván / Igy keveredik el Istennel a lélek.”

Gonda Julia

Élet és Irodalom

51. évfolyam, 31. szám

Comments are closed.